Folytatódik Fortepan-sorozatunk, ezúttal Pest egyik legzöldebb, legkellemesebb városrészébe, a XVI. kerületbe érkezünk. Bár ma már inkább a Naplás-tavat és a többi zöldterületet keressük itt fel, esetleg a csodás villanegyedben nézelődünk, a fotók tanúsága szerint valaha egészen más hangulat fogadott volna minket. Dübörgött a gépgyártás, a mátyásföldi üzemből gördültek ki az új Ikarus-buszok, és erre üzemelt hazánk első nemzetközi repülőtere is.

Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály és Sashalom, a négy városrészből álló XVI. kerület sokáig őrizte falusias hangulatát, első, Ostoros úton készült fotónk is úgy fest, mintha a fővárostól messze, egy kis faluban készült volna. A kerület lakói között ma is sokan vannak, akiknek családja azelőtt költözött ide, hogy városrész lett valamelyik kistelepülésből. A paraszti kultúra emlékét őrzi a Cinkotai Tájház, kedves, falusias hangulatot tapasztalhatunk meg a Kertvárosi Tanyaudvarba látogatva is, illetve kevés városrészről mondhatjuk el, hogy temetője is igazán izgalmas. Cinkotán azonban egészen sajátosan békés a hangulat, jóllehet itt nyugszanak az egyik legismertebb hazai sorozatgyilkos áldozatai is.

Bár a kerületnek vannak olyan zöldrészei, mint a Naplás-tó vagy a Caprera-patak környéke, fontos ipari, technikai múltja is van. Ma már inkább a kutyasétáltatók, a sportolni és a zöldre vágyók körében kedvelt a Mátyásföldi repülőtér területe, 1922 és 1937 között itt működött az első budapesti nemzetközi repülőtér. 1916-ban rendezte be a MÁG, vagyis a Magyar Általános Gépgyár a repülőüzemét, így vált a hazai repülés egyik központjává, csak a két világháború között kezdett kiszorulni a polgári közlekedésből. Érdekes eleme a történetének, hogy itt landoltak a II. világháború után kiadatott háborús bűnösöket szállító repülőgépek, fedélzetükön a magyar történelem olyan hírhedt szereplőivel, mint Szálasi, a később kivégzett egykori kormányfő. Ez azonban csak meglepő epizód a légikikötő történetéből, amely számtalan repüléstörténeti mérföldkő színhelye volt. 

A közelében egyébként fontos katonai létesítmények helyezkedtek el, a hadsereg jelenléte ma is hozzátartozik a kerület életéhez, sok civil környékbeli lakos is dolgozik a létesítményeikben. A környék másik büszkesége a gépgyártás, elég csak az Ikarus-üzemre gondolni. Bár a gyárat a legtöbben arról ismerjük, hogy itt készültek a BKV legendás buszai, elődjében a II. világháború alatt repülőgépgyártással foglalkoztak, buszaik, tehergépjárműveik méltán tettek szert világhírnévre. A legendás mátyásföldi autóbuszgyártás 2007-ben fejeződött be. Jó hír azonban, hogy Benedek Ágnes, vagyis a Kertvárosi Időutazó sétáin ma is betekinthetünk az egykori gyárterületre, és a kerület életének más szeleteibe is bepillantást nyerhetünk.

Nemcsak a kirándulóknak és a gépek iránt érdeklődőknek van itt a helyük, hanem azoknak is, akik szeretik az építészetet. Ők a mátyásföldi villanegyedben fogják megtalálni a számításukat, amelynek kiépülése a 19. század vége felé kezdődött. Számos jómódú mágnás, arisztokrata keresett enyhülést a zöldben a városi gondok elől, a területet szigorú szabályok szerint kezdték beépíteni nyaralóvillákkal, melyek tulajdonosai összetartó közösséget alkottak. A figyelmes, gondos hozzáállás eredményeképpen jött létre az ómátyásföldi villanegyed, ahol ma is számtalan szépen felújított ingatlant lehet megcsodálni, de van a környéken egy kastély, sőt kilátó is. 

A kerületben a kellemes adottságok miatt több híresség lelt otthonra, köztük mindenki kedvenc kertésze, Bálint gazda, aki ugyan sajnos pár éve már nincs közöttünk, kertjét azonban időközönként meg lehet látogatni. De itt él, sőt itt is született Szűcs Judith énekesnő, aki a szakmájából adódó pörgést cserélte fel a kertváros nyugalmára. 

A XVI. azok közé a külső kerületek közé tartozik, ahova nagyon is érdemes ellátogatni, bár a kulturális intézmények és a vendéglátás is inkább az itt lakókat szólítják meg, minden értelemben lehet csemegét találni, elég csak a Kis Tirol ízeire vagy az Erzsébetligeti Színház eseményeire gondolni. Ráadásul megközelíteni sem különösebben nehéz a környéket, hiszen HÉV-vel, biciklivel és autóval is könnyen eljuthatunk ide.  

(Borítókép: Urbán Tamás – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék