Prof. dr. Reith András építész, az ABUD Mérnökiroda alapítója és ügyvezetője, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára több mint két évtizede foglalkozik fenntartható építészettel, energiahatékonysággal és a városi környezet klímatudatos alakításával. Az építész a Hőlábnyom kezdeményezés munkájában is részt vesz, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a városi burkolatok és az épített felületek mennyire melegszenek fel és milyen hatással vannak a környezetükre. A kezdeményezésről a szeptember 30-án megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcson is szó esett. Reith Andrást arról kérdeztük, hogyan lehetne a forró nyári napokon élhetőbbé tenni Budapestet, és melyek azok a közelmúltbeli fejlesztések, amelyekből a jövőben is tanulhatunk.
We Love Budapest: Elindult a Hőlábnyom szakmai kezdeményezés. Mit jelent pontosan ez a fogalom, és miért van szükség arra, hogy a városi felületek hőterhelésével külön is foglalkozzunk? Milyen konkrét céljai vannak a kezdeményezésnek, és kik csatlakoztak hozzá?
Reith András: A szén-dioxid-lábnyomot ma már szinte mindenki ismeri. Azt viszont sokkal kevésbé tudjuk megmondani, hogy egy városfejlesztési beavatkozás, egy épület vagy egy adott burkolat mennyivel növeli vagy csökkenti a környezete hőterhelését, pedig ennek hatását nyáron nap mint nap érezzük. A Hőlábnyommal éppen ezt szeretnénk mérhetővé tenni: egy adott beavatkozás mennyivel, mekkora területen és mennyi ideig változtatja meg környezetének hőterhelését egy meghatározott állapothoz képest. Nemcsak az érdekel bennünket, hogy egy burkolat mennyire forrósodik fel, hanem az is, hogyan hat a körülötte tartózkodó emberekre és a városi környezetre.
Fontos, hogy ez egy új, tudományos kidolgozás alatt álló fogalom. Épp ezért a szeptemberi kerekasztalon többek között az élettudományi, természettudományi, műszaki, művészeti, építőipari területről is meghívtunk résztvevőket, és velük együtt indítottuk el a közös gondolkodást. A célunk egy olyan módszertan kialakítása, amely idővel először tervezési ajánlások, később akár szabályozási követelmények alapja is lehet.
WLB: Az elmúlt nyarakon egyre inkább megtapasztalhattuk, mennyire felforrósodhatnak a városaink. Miért érezzük sokkal elviselhetetlenebbnek a hőséget egy belvárosi téren, mint egy parkban, és milyen szerepe van ebben az épített környezetnek? Tudnál konkrét hőmérsékleti példákat is mondani?
R. A.: Mert az emberi szervezet nem egyszerűen a levegő hőmérsékletét érzékeli, ennél jóval komplexebb hatások érvényesülnek. Legalább annyira fontos a közvetlen napsugárzás, a környező felületek hősugárzása, a páratartalom vagy a légmozgás. Egy napsütötte aszfaltfelület nyáron akár 50-60 °C-ra is felmelegedhet, de más burkolatok akár ennél is melegebbek lehetnek, miközben a levegő hőmérséklete 33–35 °C. A fák árnyékában a talajfelszín akár 15–25 °C-kal is hűvösebb lehet. Ezek nem állandó értékek, de jól mutatják a különbségek nagyságrendjét.
A parkokban a fák árnyékolnak, a növényzet párologtat, míg a belvárosi burkolatok és épületek napközben felhalmozzák, éjszaka pedig fokozatosan leadják a hőt. Ezért két helyszínen szinte azonos léghőmérséklet mellett is egészen más lehet a hőérzetünk. És ezért fordulhat elő, hogy egy sűrűn beépített városrész még éjszaka sem tud igazán lehűlni.
WLB: Budapest belvárosában rengeteg a sűrűn beépített, leburkolt terület, ahol alig van hely új zöldfelületek kialakítására. Hogyan lehet ezeket a már meglévő tereket és utcákat úgy átalakítani, hogy a legforróbb nyári napokon is élhetőbbek legyenek és éjszaka is könnyebben lehűljenek? Milyen beavatkozások valósíthatók meg viszonylag gyorsan és egyszerűen?
R. A.: Nem minden belvárosi utcából lehet parkot csinálni, de ettől még sok lehetőségünk van. Az egyik legfontosabb az árnyékolás. Ahol nem lehet fákat ültetni, ott építészeti árnyékolókkal, pergolákkal vagy akár ideiglenes szerkezetekkel is jelentősen javíthatjuk a gyalogosok hőkomfortját. Ugyanilyen fontos a burkolatok tudatos megválasztása és a meglévő növényzet védelme. Egy több évtizedes, nagy lombkoronájú fa hatását nem lehet néhány facsemetével rövid idő alatt pótolni. Sokszor többet ér a meglévő fák életfeltételeinek javítása, mint egy látványos új zöldfelület. Viszonylag gyors eredményt hozhatnak az árnyékolt pihenőhelyek, a buszmegállók hővédelme, az ivókutak és a felesleges burkolatok részleges visszabontása. Az éjszakai lehűléshez azonban a nappali hőfelhalmozódást is csökkentenünk kell, és ahol lehet, biztosítani a természetes átszellőzést.
WLB: Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a természetes anyagok minden esetben környezetbarátabbak és kevésbé melegszenek fel, mint a beton vagy az aszfalt. Ez valóban így van? Mitől függ, hogy egy adott burkolat mennyi hőt nyel el és ad le a környezetének? Milyen anyagokat érdemes előnyben részesíteni a közterületeinken?
R. A.: Attól, hogy egy anyag természetes, még nem biztos, hogy kedvezőbb a hőtechnikai viselkedése. A vizsgálataink közben mértünk olyan faburkolatot, ami jobban felmelegedett ugyanazon időpillanatban, mint egy mesterséges burkolat. Általánosságban azonban elmondható, hogy a mesterséges anyagok jellemzően nagyobb környezeti terhelést jelentenek. A döntő tényező több tulajdonság együttese: mennyi napsugárzást ver vissza az anyag, mennyi hőt tárol, milyen gyorsan vezeti és adja le azt?
A szín, a felület kialakítása és a nedvességtartalom is számít. A világos természetes kövek sok esetben jó választást jelenthetnek, de a túl erős fényvisszaverés akár ronthatja is a gyalogosok hőérzetét vagy a vizuális komfortot – vagyis hogy mennyire vakító egy felület. Ezért nem egyetlen ideális burkolatot kell keresnünk, hanem az adott helyszínhez legjobban illő megoldást. A hőtechnikai viselkedést, a tartósságot és az anyag teljes életciklusának környezeti hatását együtt kell értékelnünk. Ehhez adhat majd objektív összehasonlítási alapot a hőlábnyom.
WLB: Árnyékolás, fásítás, vízmegtartás, zöldfelületek – sokat hallunk ezek fontosságáról. Melyik beavatkozás mennyit számít a gyakorlatban? Van olyan megoldás, amelynek a hatását különösen alábecsüljük vagy éppen túlértékeljük?
R. A.: Ha egyetlen beavatkozást kellene kiemelnem a gyalogosok közvetlen hőkomfortja szempontjából, az az árnyékolás lenne. Egy jól elhelyezett fa vagy árnyékolószerkezet azonnal csökkenti az embert érő napsugárzást, még akkor is, ha a levegő hőmérséklete alig változik. A fák ennél többet is tudnak, hiszen párologtatással is hűtik környezetüket, ehhez azonban megfelelő vízellátásra és gondozásra van szükségük.
A meglévő nagy fák értékét rendszeresen alábecsüljük, miközben néha túl sokat várunk néhány növényládától vagy kis felületű, látványos zöldítéstől.
A vízmegtartás szintén kulcskérdés, de a víz jelenléte önmagában nem garancia a jobb hőkomfortra. A párolgás hűt, ugyanakkor a páratartalom növekedése bizonyos körülmények között ronthatja az emberi szervezet hőleadását. Ezért a különböző megoldásokat nem külön-külön, hanem együtt kell vizsgálnunk. A kérdés nem az, hogy a zöld, a vízfelület vagy a burkolás a jobb-e, hanem az, hogy ha zöld- vagy vízfelületet hozunk létre vagy burkolni kell, akkor tudjunk jó döntést hozni.
WLB: Budapest mennyire készült fel a következő évtizedek várhatóan egyre szélsőségesebb hőhullámaira? Tudnál három konkrét budapesti helyszínt mondani, ahol szerinted jól vagy éppen rosszul kezelték a nyári hőterhelést?
R. A.: Budapesten sok jó kezdeményezést látunk, de összességében még nem gondolom, hogy megfelelően felkészültünk volna a következő évtizedek hőhullámaira. A probléma nem egyszerűen a zöldfelületek mennyisége, hanem az is, hogy a hőterhelés csökkentése még nem minden fejlesztésnél önálló, mérhető tervezési cél. A Blaha Lujza tér felújítása fontos előrelépés, több zöldfelületet és új fákat kapott. Ugyanakkor a nagy burkolt felületek miatt érdemes lenne mérni, hogyan változik a tér tényleges hőterhelése, különösen a fák növekedésével.
A Bakáts tér jó példa arra, hogy a felszín alatti beavatkozások is számítanak. A fák számára biztosított jobb talajviszonyok és a csapadékvíz helyben tartása hosszú távon sokat jelenthet. A Deák Ferenc tér és a Károly körút környezete jól mutatja, milyen nehéz összehangolni a közlekedést, az intenzív városi használatot és a hőség elleni védelmet. A nagy gyalogosforgalom miatt itt különösen fontos lenne az árnyékolás további javítása. Ezeket a helyszíneket azonban összehasonlítható mérések nélkül nem lehet hitelesen rangsorolni. Pontosan ezért kellene a fejlesztések eredményét néhány évvel az átadás után, a legmelegebb nyári napokon is ellenőrizni.
WLB: Vannak-e, és ha igen, hol, olyan közelmúltbeli közterület-fejlesztések, amelyekből érdemes lenne tanulnunk?
R. A.: Igen, és nemcsak a jó megoldásokból, hanem a kompromisszumokból is. A Bakáts tér például arra tanít, hogy a fák hosszú távú fennmaradásához nem elég néhány ültetőgödör, megfelelő gyökértérre, talajra és vízre van szükség. A Blaha Lujza tér pedig azt mutatja, hogy egy forgalmas közlekedési csomópont is átalakítható emberközpontúbb városi térré. A pünkösdfürdői ökopark a természetközeli kialakítás és a közösségi használat összekapcsolása miatt érdekes – ha esteleg valaki nem járt még ott, szívből ajánlom, hogy nézze meg!
Én azonban egy lépéssel továbbmennék. Minden jelentősebb közterület-fejlesztésnél mérjük meg a beavatkozás előtti hőterhelést, majd az átadás után ismételjük meg a vizsgálatot! Ma gyakran azt számoljuk, hány fát ültettünk vagy hány négyzetméter zöldfelületet alakítottunk ki. Ezek fontos adatok, de végső soron az érdekel bennünket, hogy mennyivel lett jobb ott élni és ott tartózkodni. Vagyis nagyon fontos lenne a méret vagy mennyiségi előíró szabályozástól a teljesítményalapú szabályozás felé elmozdulni.
WLB: Sokszor az új épületeket és a látványos fejlesztéseket állítjuk a fenntarthatóság középpontjába, ám Budapest épületállományának jelentős része már most is áll. Hogyan lehet a meglévő házakat, különösen a régi bérházakat és a lakótelepeket felkészíteni a forró nyarakra?
R. A.: Gyakran mondom, hogy a legfenntarthatóbb épület az, amelyik már áll. Budapest épületállományának jelentős része évtizedek múlva is velünk lesz, ezért elsősorban a meglévő házakat kell alkalmassá tennünk a változó klímára. A régi bérházaknál a külső árnyékolás, az éjszakai átszellőztetés és az udvarok zöldítése sokat segíthet. A vastag falak hőtároló képessége előnyös lehet, ha az épület éjszaka le tud hűlni, tartós hőhullám idején azonban hátránnyá is válhat. A panelépületeknél a tetők és homlokzatok felújítása, a külső árnyékolók és a lakótelepi fák megőrzése különösen fontos. A hőszigetelés önmagában nem elegendő, a nyári túlmelegedést külön is vizsgálni kell. A légkondicionálás sok esetben szükséges, különösen az egészségügyileg veszélyeztetett emberek számára, de nem építhetjük kizárólag erre az alkalmazkodást.
A cél először az legyen, hogy az épületek minél kevésbé melegedjenek túl, és csak utána kelljen aktív hűtést alkalmazni. Nem utolsósorban azért, mert a légkondicionáló berendezések a lakásokból az utcára ontják a meleget, ezzel tovább melegítve a városainkat, és már kész is az ördögi kör. És kik járnak a legrosszabbul? Azok, akiknek nincs pénzük légkondicionálóra vagy nincs pénzük a megemelkedett villanyszámlát fizetni.
WLB: Mit kellene másként csinálnunk a közterületek tervezésekor, hogy ne csak szépek és praktikusak, hanem a nyári hőségben is élhetők legyenek? Hogy segíthet ebben a Hőlábnyom?
R. A.: Alapvető szemléletváltásra van szükség. Egy közterület tervezésekor természetesen fontos a közlekedés, az akadálymentesség, az esztétika és a költség, de a nyári hőterhelés sok esetben még mindig csak kiegészítő szempont. Pedig egy tér lehet gyönyörű, drága anyagokból megépített és építészeti díjakkal elismert, ha közben júliusban délután 3-kor senki nem akar rajta tartózkodni. Akkor valamit nem sikerült jól megoldanunk.
A Hőlábnyom célja, hogy a tervezők már a döntések előtt össze tudják hasonlítani a különböző megoldások hőkörnyezeti következményeit. Ehhez először tudományosan megalapozott módszertant kell kidolgoznunk és valós helyszíneken tesztelnünk. Később ebből tervezési útmutató, majd akár szabályozási követelmény is születhet. Nem újabb adminisztratív terhet szeretnénk, hanem jobb döntéseket. A hőterhelés ugyanis nem pusztán kényelmi kérdés, egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményei is vannak, amelyek különösen súlyosan érinthetik a legkiszolgáltatottabbakat.
WLB: Ha most három olyan változtatást kellene megnevezned, amelyekkel Budapest a következő 5–10 évben érezhetően élhetőbbé válhatna a nyári hőségben, melyek lennének ezek?
R. A.: Az első a meglévő nagy fák védelme és az árnyékolás jelentős bővítése lenne. Nemcsak azt kellene mérnünk, hány fát ültetünk, hanem azt is, mennyi használható árnyék van a legfontosabb gyalogosútvonalakon, tereken és megállókban a legmelegebb órákban. A második a városi vízgazdálkodás átalakítása. Ma sok helyen a lehető leggyorsabban elvezetjük a csapadékvizet, miközben nyáron vízhiánnyal és túlmelegedéssel küzdünk. Több vizet kellene helyben tartanunk, a talajba juttatnunk és a növényzet számára elérhetővé tennünk.
A harmadik pedig az, hogy egységes módszertan alapján a hőterhelés csökkentése minden jelentősebb városi fejlesztés kötelezően vizsgált szempontjává váljon. Ne építsünk úgy új teret, utcát vagy épületet, hogy nem ismerjük a környezetének nyári hőviszonyaira gyakorolt várható hatását. Ehhez adhat majd új eszközt a Hőlábnyom. A kérdés már nem az, hogy szükség van-e változtatásra, hanem az, milyen gyorsan tudunk lépni. Nem elég, ha egy város fenntarthatónak látszik. Olyannak kell lennie, ahol a legforróbb nyári napokon is jó élni.
A Hőlábnyom szakmai kezdeményezője a Reneszánsz Kőfaragó Zrt., a magyar süttői mészkő bányászatát és feldolgozását végző vállalat. A kezdeményezés elindításával szakmai kérdést szeretnének napirendre venni és hangsúlyozni a tudatos anyagválasztás fontosságát.
(Borítókép: Reneszánsz Kőfaragó)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
