Az 1987-es nagy havazás legsúlyosabb balesetében két fogaskerekű ütközött. A szerelvények tehetetlenül csúsztak le a pályán, a tragédiában életét vesztette a két járművezető, többen pedig súlyosan sérültek. A rekordhidegben hősiesen küzdöttek a mentők, hiszen az óriási hóban a helyszínt gyalog volt legegyszerűbb megközelíteni.

Előzmények

1987. január 10-én intenzív havazás kezdődött, a hófehér pelyhek csak hullottak és hullottak, január 12-ére 20-40 centis hóréteg borította az országot, eközben sarkvidéki széllökésektől kialakult méteres hótorlaszok nehezítették a közlekedést. Az újságokban a zord idő mellett „Isaura” látogatása volt a főtéma, a Rabszolgasors című szappanopera főszereplője, a Dél-Amerikából érkezett Lucélia Santos, akinek kisfia életében először ekkor látott havat. A nagy téllel kapcsolatos emlékeinket, az iskolaszünetet, a sarkkutatónak öltözött embereket ebben a cikkünkben idéztük fel. 

Nem szívesen emlékszünk arra, hogy a város teljesen megbénult, a tömegközlekedés gyakorlatilag elesett, azoknak pedig, akik ebben az időben egészségügyisként, tűzoltóként vagy – mondjuk – BKV-sofőrként igyekeztek helytállni, sosem látott nehézségekkel kellett szembenézniük. Jóval kevesebb az olyan beszámoló, mint azé a hölgyé, aki éppen ezekben a napokban szült:

…délelőtt mentem be szülni a Kútvölgyi Kórházba. Estére már 20 centis hó volt a környéken… A Szülészeti Osztály orvosai reggelre már nem tudtak bejönni dolgozni, ezért a péntek éjszakai ügyeletes orvos egyedül tartotta a frontot. Szerencsére, dél körül az egyik orvosnak, aki a közelben lakott, gumicsizmában és síruhában sikerült felmásznia a hegyre a kórház épületéhez. Komoly teljesítmény volt! Furcsa módon, a rendkívüli időjárás sok kismamánál beindította a szülést. A már megszült anyukák nem tudtak hazamenni az újszülöttekkel, a taxik nem vállaltak fuvart. A hegyre nem lehetett sehogy feljutni, de lejutni se. A folyosón pótágyakat állítottak fel a friss kismamáknak, akiket helikopterrel és lánctalpas katonai járművekkel szállítottak be szülni. 11-én este láttuk a fogas balesetét, illetve annak egy részét. Az ablakaink pont ráláttak a sínekre. Borzalmas volt.

Január 11-én, a fogaskerekű-baleset napján a vonalon többször is történt meghibásodás. Hajnalban a Gyöngyvirág utcánál, napközben pedig az Orgonásnál siklott ki egy szerelvény, utóbbit daru helyett már kézi erővel kellett visszaemelni a sínekre, ugyanis időközben akkora lett a hó, hogy a daru nem tudta megközelíteni a helyszínt. Az egyik kocsit végül levitték a Városmajorhoz, a másikat, az 57-est pedig egy kitérővágányon rögzítették. Emiatt néhány órán át csak részlegesen közlekedett a fogaskerekű, ám a problémát végül sikerült elhárítani. 

A baleset

A baljós napot szörnyű baleset fejezte be, amikor 20 és 21 óra között, a legutóbbi beszámolók szerint 20.18-kor két fogaskerekű ütközött egymással. A Széchenyi-hegyi végállomástól lefelé, a Városmajor irányába tartó szerelvény a nap folyamán egyszer már meghibásodott, ki is állt a forgalomból, fékje azonban este teljesen felmondta a szolgálatot. A vezető, Czipót Istvánné megpróbálta a villamosközlekedésben is használt kontrázással fékezni a már ekkor tehetetlenül, ám igen lassan lefelé csúszó fogast.

Az Erdei Iskolánál azonban ez a lehetőség sem működött tovább, innentől egyre gyorsulva száguldott lefelé a szerelvény.

A fék a Szabadság-hegy (Svábhegy) állomást elhagyva hibásodott meg, a jármű a Városkút és a Gyöngyvirág utca (Adonis utca) megállóban sem tudott megállni, majd az Esze Tamás Iskola megálló környékén, 80-100 km/h-val rohant bele a szemből, Városmajor felől érkező fogaskerekűbe. Az ütközés ereje olyan hatalmas volt, hogy a felfelé tartó vonat kisiklott, első kocsija feltépte az Orgonásig a talpfákat, második kocsija leszakadt és visszacsúszott a Városmajorig, ahol beleütközött egy ott álló szerelvénybe. A lefelé tartó szerelvény kocsija szintén leszakadt, de ez nem gurult tovább a karambol helyszínéről, így alig sérült. 

A tragédia egyik legmegrázóbb leírását Hajtó Bálint adja, aki errefelé lakott, és 9 évesen a baleset szemtanúja volt:

A hatalmas zörgés és folyamatos csörömpölés (a kisiklott roncsok darálták lefelé a talpfákat) közepette mintha valaki egy óriásit rúgott volna az »ottfelejtett« 57-esbe, ami egy picit előreugrott. Majd ugyanazon pillanatban egy sötét, egyedülálló motorkocsi, mint »őrült, ki letépte láncát« (állítólag 40-50 km/h-val) robogott le Városmajor irányába. S végül egy összeroncsolódott végű pótkocsi állt meg kicsit lejjebb, mint az 57-es. A zörgésnek vége szakadt, néma síri csend és döbbenet következett. Szüleink akkor már öltözködtek, épp a zseblámpájukat vették magukhoz, de megengedték, hogy velük tartsunk. Senki sem tudott semmit, csak éreztük, hogy itt valami nem mindennapi dolog történt. Kiérve az állomásra megdöbbentő látvány fogadott bennünket. Az 52-es (reggel még fékhiba miatt félreállt) motorkocsi teljesen belefúródva a 63-as pótkocsiba.

Ez a Facebook-bejegyzés is részletesen beszámol az esetről, a hozzá kapcsolódó kommentek között is találunk olyanokat, amelyek szemtanúktól és a mentés résztvevőitől származnak:

Épp a Ribizli lépcsőn takarítottuk a havat anyámal és a bátyámmal, amikor nagy zúgásra lettünk figyelmesek. Olyan hangja volt, mintha egy repülő zuhanna le. Nem is néztem a fogas irányába, pedig rá lehet látni a sínekre. A bátyám mondta, hogy látott egy kivilágítatlan vagont lemenni a végállomás irányába. Elindultunk lefelé megnézni, mi történt. A János kórháznál találkoztunk a BKV-sokkal. Kérdeztük, mi történt, annyit mondtak, nem tudják és a hóban, a sínek között gyalogoltak felfelé. A társasházban, ahol laktunk volt egy orvos. Őt hívták ki az Orgonáshoz. Durva dolgokat mesélt. Az egyik sofőr véres kucsmája, még hetekkel később is ott volt a megállóban, az összetört fogaskerekűn.

A tragédiában mindkét járművezető, a 42 éves Czipót Istvánné Márta, lejtmeneti és az 53 éves Nok Péter, hegymeneti vezető is életét vesztette. Az utasok közül négyen súlyosan, heten könnyebben sérültek. A környékbelieket nagyon megrázta az eset, annál is inkább, mert mindkét vezetőt ismerték és szerették. Czipótné állítólag a környéken is lakott, és nagy kedvence volt a gyerekeknek, akikkel menet közben el-elbeszélgetett, sőt néha azt is megengedte, hogy benézzenek a vezetőfülkébe.

A mentést rendkívül nehézzé tette az emelkedős, csúszós terep, az egész napos havazás és a mínusz tíz fok körüli hideg. A mentőkre, tűzoltókra, orvosokra annyi pluszfeladatot rótt a zord idő, hogy a néhány havas nap sokak számára egyetlen egybefüggő szolgálatnak tűnhetett. Aki tudott, az bejött dolgozni, aki bent volt, az maradt. Hajtó Bálint beszámolója szerint a kiérkező mentőorvos a baleset alkalmával is hősiesen dacolt az elemekkel: 

Orgonás állomás sajnos a közúti járművek számára megközelíthetetlen. A mentőorvos dacolva a hatalmas és fergeteges hóakadályokkal gyalog megmászta a lépcsőket, de erre a rendőr már nem volt képes, félútról visszafordult. […] A mentős helytállására visszatérve mindenképp megemlítendő, hogy mikor mentőautóval megkerülvén a Rőzse utca háromszögét az állomás alatti lépcsőhöz csúszkált, kabát nélkül pattant ki járművéből, s lóhalálában a színhelyre robogott. Mikorra Édesanyám utánaeredt a kocsiból kikapott kabátjával, a fiatal orvos már a roncsok között kutatta az esetleges túlélőket.

Utóélet

A fogaskerekűt egyébként addig a napig a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek tartották a városban, az 1973-as felújítást követően ugyanis több mint 10 éven át nem történt súlyosabb baleset. Az esetről a lapzárták miatt csak 13-án érkezett részletesebb tudósítás, a roncsok eltávolítása és a pályaszakasz átvizsgálása pedig több mint egy hetet vett igénybe. Ezt követően csökkentett üzemben állították helyre a forgalmat, hiszen négy szerelvény is használhatatlanná vált. Az újraindítást újabb baleset is nehezítette: 19-én egy markológép, figyelmen kívül hagyva a magassági korlátozást, megrongálta a Városmajor utcai hidat, megrepedt a pillér, és a védőkorlát is kiszakadt. Szakértői vizsgálatot rendeltek el, hogy a pálya megsérült-e, helyre kellett állítani a kárt is.

A tragikus fogaskerekű-baleset vizsgálata hosszú ideig tartott, de teljesen egyértelmű válaszok nem születtek. A balesetet valószínűleg több kedvezőtlen körülmény összejátszása okozta, amelyben fontos szerep jutott az időjárásnak is. A fékrendszereket átvizsgálták, a BKV támogatta az elhunytak családját, ám abban a gyűjtésben, amit a környékbeliek indítottak, állítólag még több pénz gyűlt össze számukra. A járművek helyreállítása évekig tartott, a két leginkább megsérült fogaskerekű csak 1991-ben és 1993-ban állhatott újra forgalomba. A balesetben elhunyt vezetőkre 2008 óta tábla emlékeztet. 1991-ben pedig számítógéppel felülvezérelt központi, diszpécseri biztosítóberendezést is telepítettek a fogaskerekű vonalán. 

Források:

(Borítókép: Juhász Norbert – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék