Az utolsó sógun unokája és a császár öccse
Nobuhito Takamacu herceg 1905-ben született, a későbbi Hirohito császár fiatalabbik öccseként. A Japán Tengerészeti Akadémia elvégzése után katonai pályára lépett. Végigélte szinte az egész mozgalmas 20. századot, 1987-ben hunyt el. 1930 telén kötött házasságot Kikuko Tokugavával, az utolsó sógun unokájával. A törékeny megjelenésű hercegné, aki később Japánban filantróp tevékenységéről vált ismertté, sok szempontból progresszívan gondolkodott még 90 évesen, 2002-ben is.
szót emelt például annak érdekében, hogy Japánban női ágon is öröklődhessen a krizantémtrón.
Nem ez volt az egyetlen eset, hogy kendőzetlen szókimondása szembement a császári család által képviselt, hivatalos állásponttal. Férje halála után ugyanis megtalálta Takamacu herceg 20 kötetes naplóját, amit a császári család ellenvetéseit figyelmen kívül hagyva publikált. Az írás azért okozott kellemetlenséget az uralkodócsalád számára, mert Takamacu herceg kritikusan viszonyult Japán II. világháborús és azt megelőző politikájához. A napló – történészek álláspontja szerint – indirekt módon utal a herceg homoszexualitására is, amit a császári család hivatalosan nem erősített meg. Kikukónak és neki egyébként sosem született saját gyermeke.
Ketten Európában
Furcsa, ellentmondásos helyzetben indult nászútra az ifjú pár, európai útjukat pedig diplomáciai feladatokkal is összekötötték, ami bizonyára nem lehetett könnyű. Nem mindenütt fogadták őket szívélyesen, hiszen Japán nemzetközi megítélése fokozatosan romlott az 1930-as években. A szigetország külpolitikája egyre agresszívebb lett, amit elsősorban Anglia és Franciaország figyelt gyanakvással. Ráadásul Európában az I. világháborút követően a pacifista mozgalmak erősödése miatt sem tettek szert túl nagy népszerűségre a japán császári család tagja, akik a hadsereget is megjelenítették, Takamacu herceg maga is tengerésztiszt volt. Sok helyen viszont nem a szigetországban felsejlő katonai potenciál jelentett gondot, hanem éppen az, hogy egyszerű szenzációként, egzotikumként tekintettek az ázsiai vendégekre, nem pedig politikai partnerként.
Nem lehetett tehát egyszerű ilyen helyzetben együtt, de mindenféle házastársi rutin nélkül bejárni az Ázsián kívüli világ nagy részét. Az utazás 1930 áprilisában indult Párizsban, ahol több mint három hetet töltött az ifjú pár, majd a tengerparton folytatták a pihenést. Legközelebb ősszel Londonban tűntek fel, így kívánták viszonozni Edward walesi herceg korábbi tokiói látogatását. Párizsban hivatalos találkozót nem is szerveztek, több korabeli lap szerint azért, mert ez az út magáncélú állomása volt. Angliában a királyi család udvarias fogadtatásban részesítette őket, azonban a sajtó és a nagyközönség kifejezetten ridegen, sőt ellenségesen viszonyult az ifjú párhoz. Ezt követően végigutazták a kontinenst, Brüsszelben, Hágában, Koppenhágában, Stockholmban és Madridban is jártak, a fogadtatásuk vegyes volt. Berlinben azonban szívélyesen köszöntötték a párt, Magyarországon pedig, talán a külpolitikánk német orientációja és az I. világháború utáni elszigeteltségből való kitörés lehetősége miatt, szintén szívesen látták a herceget és a hercegnét.
Nászút sok politikával
A főváros csikorgó hideggel köszöntötte Takamacut és Kikukót, akik 1931. január 27-én érkeztek meg két és fél napos tartózkodásukra. A pár a Keleti pályaudvarról a Duna-korzóra hajtatott, ahol a Duna Palota első emeletének 14 szobáját foglalták le számukra. Nem az első, de nem is az utolsó magas rangú vendégei voltak Budapest akkor legmenőbb szállodájának, ahol néhány héttel korábban a patialai maharadzsa is lakott, ő azonban egy egész, 16 szobából álló emeletet foglalt le maga és kísérete számára. A japán hercegi pár igényei ehhez képest kifejezetten szerények voltak, ráadásul nagy meglepetésre nem lakosztályukban, hanem a nyilvános étteremben étkeztek, amit rendkívüli kíváncsisággal fogadtak a szálló vendégei.
A pár rövid tartózkodása alatt többször találkozott Horthy kormányzóval, gróf Bethlen István miniszterelnök pedig vacsorát és 300 fős estélyt rendezett a tiszteletükre. Bár Takamacu és Kikuko az etikett értelmében korán távozott, Magyari cigányprímás és bandája később olyan remek hangulatot teremtett, hogy – egy hivatalos diplomáciai rendezvénytől szokatlan módon – tánccal ért véget az este, a tangóba és a foxtrottba már a különböző testületek képviselői is bekapcsolódtak, élükön az olasz nagykövettel és a román katonai attaséval. A hercegi párt az Operában balettelőadás is köszöntötte, a nézőtéren csillogtak a brillek, és parfümfelhő lengett a hölgyek fölött, amikor Horthy Miklós bevezette a rózsaszín ruhába öltözött Kikukót, és ekkor – az épületben először – felcsendült a japán himnusz. A fiatalok a várost is megnézték. Délelőtt Budán, délután pedig Pesten autóztak körbe, a Hopp Ferenc Múzeum, a Szépművészeti és a Mezőgazdasági Múzeum szerepelt úti programjukban. Elképzelhető, hogy ezen kívül a téli álmát alvó zuglói japánkertet is meglátogatták.
Budapesten 1928-ban alig pár tucatnyi japán élt, így gyanítani lehetett volna, hogy kicsoda az egzotikus külsejű fiatal pár, ám Takamacu és Kikuko a korzón sétálva semmiféle feltűnést nem keltettek. Olyan természetesen viselkedtek, hogy a legtöbben azt hitték, hogy csak a kíséretük tagjaival találkoztak. A herceg és a hercegné így kettesben is kiélvezte a várost, majd a szálló újságospavilonjának eladónőjével jól elbeszélgettek németül, vettek néhány lapot, és magyar ruhás babákat is vásároltak. Kikuko hercegnő egyébként élénken érdeklődött az irodalom iránt, nevelésének pedig az is része volt, hogy külön versmester oktatta, így úti élményeit költeményekben is összefoglalta. A jeges Duna látványa például egészen elbűvölte:
A Duna: A tenger fia ez a folyó / anyja felé csacsog, siet, / jégtáblákat visz a hátán / odavágja a kőparthoz / és egy vígat, nagyot nevet.
Más alkotásaiban a város hűvös szépsége mellett a hosszú utazás miatti honvágy is megjelenik:
Séta Budán: Kicsi narancsvirág ne félj, / laknak itt is dalos madarak, / jó itt is, szép itt is, ó de jó, / ha a nap ragyog, vagy hull a hó / s ezüstvirág a fán,... / ez a legszebb talán?...
A pozitív fogadtatásban szerepet játszhatott a turanizmus, a turáni népek összetartozásának eszméje. A mára meghaladottá vált elmélet a közép-ázsiai, finnugor, türk, japán és általában a ragozó nyelveket beszélő népek rokonságát hirdette. A nacionalista irányzat később a szélsőjobboldali mozgalmakban is megjelent, a Horthy-korszakban azonban a kulturális kapcsolatok erősítésében kapott fontos szerepet, egyrészt propagandisztikus szempontból, hiszen a magyar nép ősi nagyságát hirdette, másrészt ideológiailag alapozta meg az elszigetelt ország keleti nyitását.
A pár budapesti kísérője, Imaoka Dzsúicsiró professzor maga is elkötelezett híve volt a turanizmusnak. A japán tudós – akinek életéről könyv is megjelent – a korabeli Budapest egyik legizgalmasabb alakja lehetett. Német szakon szerzett diplomát a Tokiói Idegen Nyelvi Egyetemen, majd a 20-as években európai körútra indult, és úgy döntött, három hétre Magyarországra is ellátogat. Végül 9 évig maradt, tökéletesen megtanulta a nyelvet, bekapcsolódott a turáni mozgalomba, ápolta a magyar–japán kapcsolatokat, 500 előadást tartott, és japánt tanított magyaroknak. Később, hazájába visszatérve is elkötelezetten folytatta a magyar kultúra terjesztését, ő fordította japánra Az ember tragédiáját és a János vitézt, de magyar nyelvkönyvet és szótárt is szerkesztett.
A hála ajándékai
Takamacu és Kikuko a rövid budapesti látogatás után Bécsbe indult, ahonnan a herceg meleg hangú táviratban köszönte meg a magyarok vendégszeretetét, az utazást követően pedig továbbra is élénk maradt a kapcsolat Japán és Magyarország között. Szumioka Tomojosi, a szigetországban működő Japán–Magyar Baráti Társaság elnöke pedig 50 cseresznyefát küldött hálája jeléül.
Van szerencsém a japáni cseresznyefának ötven példányát a tisztelt és lovagias magyar nemzetnek átnyújtani. Nagyon örülnék, ha két-három esztendő után a cseresznyefák testvérországunk Duna folyójának partján teljes virágzásban állnának... Ezt a kis ajándékot olyan érzéssel nyújtom át, mintha kedves leányomat házasítanám össze jegyesével...
– írta az elnök. A vízpartra ültetett cseresznyefák gondolatában megjelenik a szakura, a virágszirmok múló szépségében való elmélyedés és a természet változásának megfigyelése, valamint az ebben való gyönyörködés gondolata is. A fákat végül nem a folyó partján helyezték el, 25 csemete a jelenlegi Budai Arborétumba került, 25-öt pedig a zuglói japánkertben ültettek el, ahol ma is láthatók az utódaik.
Források:
- A japán császár öccse a hó végén Budapestre érkezik, Pesti Napló, 1931. január 6.
- A Japán császár öccse, Takamatsu herceg és felesége, Kikuko hercegnő Budapestre érkezett, Pesti Napló, 1931. január 28.
- Takamatsu herceg és felesége a kormányzó villásreggelijén s Bethlen dinéjén, Pesti Napló, 1931. január 29.
- Tóth Ida: A kincses hajó szigete, Magyar Nemzet, 2020. augusztus 20.
- Kikuko hercegnő pesti versei, Színházi Élet, 1931 április 19-25.
- Az anyag összeállításában nyújtott segítséget köszönjük Gódorné Hazenauer Zita japánkert-szakértőnek, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársának.
(Borítókép: Hartyányi Norbert – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
