A 15 éves Budapest100 idén a városi zöldoázisokat hozza közelebb a nagyközönséghez, így a legkülönfélébb korú épületekbe és azok belső udvaraiba juthatunk majd be a május 24–25-i hétvégén. A program során nemcsak a lakóházak szépen rendben tartott és sok esetben titkos kertjeit fedezhetjük fel, de jó néhány intézménybe és közösségi kertbe is bejuthatunk. A ház-, valamint kertnézés mellett minden lakóközösség programokkal is készül, így akusztikus koncertek, mini ház- vagy épp kerttörténeti kiállítások, installációk, előadások és gyerekprogramok várnak ránk. Sőt, a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben ingyenes tárlatvezetéseket tartanak – szerintünk ez ideális alkalom, hogy felfedezzétek az ország leghíresebb üvegművészének alkotásait és egykori otthonát.
76 helyszín nyílik meg
Idén is részt vettünk a Budapest100 programját beharangozó sajtósétán, ahol kaptunk egy kis ízelítőt a májusi hétvégén megnyíló házak történetéből. Az építészeti-urbanisztikai fesztiválon megnézhetjük majd az Ilka utca 30. buja zöld kertjét, amit a lakók közösen terveztek és építettek, és azóta is lelkesen gondozzák a páfrányokkal, borostyánnal és vadszőlővel befuttatott részt. Az udvart fenntartható módon alakították ki, s bár van csepegtető öntözőrendszer, júniusig szinte nem is kell használni, de még a nagy hőhullámok idején sem kell sűrűn locsolni. Az 1909-ben épült ház érdekessége, hogy bár a terveken szecessziós homlokzat szerepelt, mára egy sematikus, díszítés nélküli házzal találjuk magunkat szemben, aminek egykori szecessziós jellegéről a kapu és a lábazat mesél. Az érdekesség pedig az, hogy az épület dokumentációjában sehol nem szerepel arról infó, hogy a díszes homlokzat mikor és miért tűnt el. A Budapest100 során minikiállításokkal, műhelylátogatással (Mágikus kert florárium) és koncerttel várják a látogatókat.

Ingyenes programok
Ellátogattunk a világhírű iparművész, Róth Miksa egykori, Nefelejcs utcai otthonába és műhelyébe is, ahol ma a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény működik. A 19. század végén épült lakóházba 1911-ben költözött be a művész. Az épület akkoriban Csikágó egyik izgalmas újdonsága volt, és nekünk is érdemes betérnünk, mert bár a ház kívülről úgy néz ki, mint a környék egyszerű lakóházai, a belső udvarról viszont egy Városliget-közeli villa juthat eszünkbe. A Budapest100 idején ingyenes vezetésekkel, gyereksarokkal, mozaikkészítéssel és épülettörténeti tárlattal várják a látogatókat, sőt, a múzeum kiállításai (a Róth család otthonát és a világhíres mozaikalkotásokat, üvegablakokat lehet megnézni) előzetes bejelentkezés nélkül, szabadon megtekinthetők.

Csodás oázisok
A Király utca 28. vadregényes kertjét is felfedezhetjük május utolsó előtti hétvégéjén. Az épület a 19. század második felében készült, és a korabeli klasszikus pesti bérházak szép példája, ráadásul védett műemlék is. A dongaboltozatú kapualjból nyíló főlépcsőházban a mai napig megvannak az eredeti vörösmészkő lépcsőfokok és az öntöttvas korlátok. A házat Dobler János, a korabeli Pest egyik jellegzetes alakja építtette, aki szegényen érkezett a fővárosba, meggazdagodott, üzleteket, bérházakat építtetett, megvásárolta a Király fürdőt, és az övé volt a híres Dobler-bazár is. Az 1870-es évekre Dobler csődbe ment, külföldre menekült, ám bírósági ügyei miatt visszatoloncolták, végül egy pesti szegényházba került. A belvárosi épületekhez, főleg a turistákkal teli Király utcában lévőkhöz nehezen társítjuk a növényekkel sűrűn benőtt belső udvarokat, de szerencsére ennél a háznál csodás oázis vár a lakókra. A kertet lelkiismeretesen gondozzák az itteniek, a Budapest100-on pedig kiállítással, gyereksarokkal, piknikkel és felolvasószínházzal várják a látogatókat.

Az idei Budapest100-on megnyíló házak és közösségi kertek teljes listáját – kerületekre bontva – itt olvashatjátok. Már hagyomány, hogy négynapos eseménysorozattal készülnek a szervezők: a program május 22-én, szakmai nappal kezdődik, melynek célja, hogy feltérképezze a városi természet különböző megközelítéseit, jövőképeit és kutatási irányait a kultúra, a filozófia, az urbanisztika és az ökológia szemszögéből. A hétvége egy különleges sétanappal és a Budapest Fafesztivállal folytatódik, ahol tematikus séta keretében ünnepelhetjük a város zöldnövényzetét.
(Borítókép: We Love Budapest)