Csíkos homlokzat, türkiz kapu, domború ablakok és sarokerkély – a Bécsi kapu tér 8. szám alatti épület már kívülről is annyira izgalmas, hogy nemcsak mi fotóztuk rendületlenül a homlokzat apró részleteit, de a bámészkodó turisták is beálltak a kapu elé, hogy elkészítsék a tökéletes Insta-fotót maguknak. Noha a Várnegyed mesebeli házait többségében a barokk korabeli állapotukban állították vissza, ennél az épületnél a középkor és a biedermeier stílus van jelen. Az Esterházy család címerállatával, a griffel díszített kapun átlépve egy olyan titkos oázisba csöppentünk, ahol egyszerre éreztük magunkat a Káli-medence szőlői között, egy mediterrán kis faluban és egy Márquez-regényben.
A ház leghíresebb lakója valójában egy szőlőtőke, ami a II. világháborús romokon hajtott ki, és bár a házmesterek többször ki akarták vágni, a ház egyik lelkes lakója – dr. Püspök Zsoltné – kiharcolta, hogy védetté nyilvánítsák, ugyanis az ő édesanyja találta meg a kövek közül kisarjadó szőlőindát.
A ház leghíresebb lakója valójában egy szőlőtőke, ami a II. világháborús romokon hajtott ki, és bár a házmesterek többször ki akarták vágni, a ház egyik lelkes lakója – dr. Püspök Zsoltné – kiharcolta, hogy védetté nyilvánítsák, ugyanis az ő édesanyja találta meg a kövek közül kisarjadó szőlőindát.
Visszaemlékezések szerint a 30-as években kerülhetett ide Csákvárról egy szőlővessző, ami csodával határos módon túlélte a háborút és egyszer csak kihajtott.
Valószínűleg a középkorban is állt itt egy épület, de ekkor még nem lakóházként, hanem fogadóként funkcionált, hogy a szombati piachoz érkező vásározóknak legyen hol megszállniuk. Az udvar közepén egyébként ma is áll egy kőoszlop, amit az 1930-as években a kézi kocsifordító elemeként használtak, de valójában már a középkorban is itt állt és a forgalom irányát jelölte.
A török korban ez a fogadó is elpusztult, Buda visszafoglalása után pedig ennek maradványaira épült fel egymás mellett két lakóház, amiket a 19. században építettek össze. Az, hogy ezek valamikor külön épületek voltak, a Kard utcán sétálva látszik igazán: teljesen eltérnek a homlokzatok, ráadásul a kváderezett festésűnek ajtaja sincs. Ezt a hátsó homlokzatot a középkori állapotok alapján rekonstruálták, de a szemfüles városnézők egy-két valóban középkori emléket is felfedezhetnek rajta. Ilyenek a ma már befalazott boltíves pinceablakok és a földszinti ablakok szemöldökköve.
Gróf Esterházy Móric a századforduló után egyre többször tartózkodott az épületben, a földszinti sarokszoba volt a dolgozója, az emeleten báltermet, a földszinten pedig szalont alakított ki, 1930-ra pedig már a tulajdonjogot is megszerezte. Miután feleségül vette a mélyen vallásos Károlyi Margit grófnőt, a szalon mögötti helyiségben egy kápolnát alakított ki, de ez Esterházyék kitelepítése után megszűnt, helyén ma két lakás van.
A kápolnán kívül szintén ekkor készült el a sarokerkély, a tetőtéri manzárdbeépítés, a garázs és a kocsifordító – ezek ma már nincsenek meg –, valamint a hatalmas kapu és a házban lévő ajtók díszítésében is ekkor jelentek meg a főúri címer szimbólumai. 1944 októberében a Gestapo letartóztatta Esterházy Móricot, először börtönbe, majd koncentrációs táborba hurcolták, Károlyi Margit lányával és nővérével Majkra menekült, ingóságaikat a németek elkobozták, a maradékot pedig az oroszok vitték el. A II. világháborúban az épület súlyosan megsérült, az emelet egy bombatalálat során beszakadt, a 60-as években viszont megindultak a restaurálási munkálatok.
