A Habsburg-birodalom egyik legnagyobb technikai újdonságának indult, Pest-Buda legmagasabb épülete lett, majd alig több mint 4 év alatt hatalmasat bukott az óbudai selyemfonó, amire ma már csak a Filatorigát HÉV-megálló neve emlékeztet.

A Filatorigátat a legtöbben onnan ismerjük, hogy itt kell leszállni, ha a Szigetre indulunk bulizni, ezért nem törjük sokáig a fejünket nevének eredetén. A gát elnevezés természetesen a 19. század végi árvízvédelmi munkálatokra emlékeztet, amivel az itt folyó négy patak visszaduzzadása ellen védekeztek. A területet később feltöltötték és a patakokat befedték, így a gátat ma már nem érzékeljük. Éppen úgy, ahogy a filatori elnevezéshez kapcsolható gyárnak sincs már nyoma, pedig a 18. századi Pest-Buda egyik leginnovatívabb vállalkozása lehetett volna. 

A merkantilista gazdaságpolitikával összhangban a 18. században a Habsburg-birodalom a selyemgyártást is igyekezett a határokon belülre szervezni. Noha először a mai Ausztria területén próbálkoztak a selyem előállításával, rövidesen bebizonyosodott, hogy az éghajlat nem megfelelő, ellentétben Magyarországéval. A korabeli Pest-Buda pedig a szállítást és az értékesítést megkönnyítő kereskedelmi utak mentén helyezkedett el, ezért úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy a városban belevágjanak a selyemiparba. Óbudán 1776-ban jelentek meg az első selyemszövők, akik a Zichy-kastélyban indították el az üzemüket. Emléküket őrzi az az évszázados eperfa, amely ma is a kastély közelében áll (2022-ben Óbuda fája lett). A két üzletember ismerőse volt történetünk főszereplője, az olasz Fachini Pál.

Fachini Bécsből érkezett Óbudára egy, a maga korában rendkívül merésznek és újítónak számító tervvel: selyemfonót, vagyis filatOriumot építtet Óbudán, ahol elsősorban a Szlavóniában termelt selymet fogja feldolgozni.

(A fonóban a selyemgyártás során a gubóról a selyemgombolyítóban már letekert szálat, a nyersselymet dolgozzák fel.) Fachini tervében nemcsak az számított forradalminak, hogy egy egészen friss iparágra alapozott, hanem az is, hogy a munkát nem kézi erővel, kis manufaktúraként, hanem egy egészen új technológiának köszönhetően hatalmas, vízmeghajtású gépekkel, „igazi″ gyárban képzelte el, amivel megspórolta volna a szükséges munkaerő egy részét.  

Az építkezés 1781-ben el is indult, ám a technikai problémák miatt szükséges javítások és egyéb munkák miatt a rendszeres termelés csak 1785-ben kezdődhetett el. Az egyik környékbeli patak vizét kívánták a hatalmas gépezet meghajtásához használni, ám az eliszaposodott medret csak jelentős többletköltséggel lehetett alkalmassá tenni a feladatra, a víz ereje pedig sosem bizonyult teljesen elegendőnek a zökkenőmentes működéshez, a szárazabb időszakok vagy a Duna vízszintjének emelkedése miatt sokszor állnia kellett a termelésnek a későbbiek folyamán is, végső soron emiatt bizonyult tiszavirág-életűnek a vállalkozás. 

Azonban a selyemfonó rövid élete alatt igazi büszkesége volt a három városnak, Óbudának, Pestnek és Budának, arisztokraták jöttek megcsodálni a forgó-mozgó gépeket, II. József pedig két látogatást is tett az üzemben.

Az 5 emeletes gyár a maga korában a legmagasabb épület volt a városban, a vállalkozás pedig abban is újszerű volt, hogy nem céhes keretek között, hanem társas cégként működött egyidőben. Azonban az indulás csúszása, a termelés akadozása, a munkások bérezése, a különböző pluszköltségek és egy balul sikerült exportkísérlet miatt Fachiniék anyagi helyzete megrendült. Az olasz végül kivált a vállalkozásból, amit társa, báró Fürnberg Bernát egyedül próbált működtetni, még kevesebb sikerrel. A cég ellen végül – valószínűleg az egyik munkástól – névtelen feljelentés érkezett, az ennek nyomán elindult vizsgálat pedig felfedte, hogy milyen komoly adósságot halmoztak fel, a kincstár pedig belátta, hogy a vállalatot nem lehet tovább működtetni. 

A filatorium 1789-ben, bő négy év haldoklás után bezárt. Fürnberg csak nagy nehézségek árán tudta rendezni adósságait, Fachini családjával együtt visszatért Bécsbe. A város büszkeségének tekintett épület pedig lassan az enyészeté lett. Egy darabig a hadsereg próbálta hasznosítani, ám az 5 szintes, a belső födémeken átívelő hatalmas gépet is magában foglaló gyárat nem lehetett másképp használni. Így a 19. század közepére már nem állt, téglái beépülhettek a régi Óbuda kis házaiba. Ma már csak a Filatorigát neve emlékeztet rá, illetve a Selyemgombolyító 1786-ban, a filatorium kiegészítő vállalkozásaként elkészült épülete, amely a Pesten működött Valero-gyár számára egészen 1830-ig dolgozott.

Források: 

(Borítókép: We Love Budapest)

Címkék