A Szerémi út és a Galvani utca találkozásánál egy furcsa, várszerű épületet találunk, vedlett falai marconán állják az idő próbáját. Bár az útról – különösen télen – egészen jól látszik, talán még a környékbeliek közül sem mindenki tudja, hogy az épület, amelynek eredeti funkciójára utal a közeli Lőportorony utca elnevezése is, eredetileg lőportárnak épült, így kezdetben is csak kevéssel árasztott barátságosabb hangulatot.
Az 1780 körül épült, németül Pulverturmnak hívott katonai létesítmény létrehozásában közvetve az 1723-as budai tűzvész is közrejátszhatott. Ekkor ugyanis a levegőbe repült a Várban a Fehérvári kapu rondellája, mert felrobbant az ott őrzött 400 mázsa puskapor, ami szinte sosem látott pusztítást végzett a városban. Ennek következtében kerülhetett sor egy újabb lőporraktár építésére az akkor még gyéren lakott, főleg a mezőgazdaságban hasznosított területen, a mostani Kelenföldön.
A környék egyébként egészen festői, a létesítmény pedig egy kisebb halmon áll, amitől még inkább várszerű hatást kelt, ráadásul építésekor még magas, őrtornyokkal szabdalt fal is szegélyezte. A 18. századi lőportárak jellegzetes típusába tartozik. A tágas, egyterű, földszintes épületben tárolt puskapor szárazon tartása nagyon fontos volt, így a raktár különleges szellőzőrendszert kapott. A falak mentén elhelyezett 6-6 támpillér között vastáblákkal borított ablakok, alattuk pedig falba és támfalba épített szellőzőcsatornák és nyílásaik biztosították, hogy a puskapor ne kaphasson nedvességet, megfelelő legyen a légáramlás. A T alakú épület egy 30 méter hosszú és 8 méter magas központi teremből, valamint egy alacsonyabb, fedett kocsibeállóból és az őrök szálláshelyéből álló részből állt.
A lőporraktár a 18. és a 19. század folyamán több térképen is látható, 1785-ben lőportorony és kocsma néven, 1842-ben egy hajózási térképen pedig puskaporos dómként említették. Ezután a város és a Budafoki út környékén elhelyezkedő gyárnegyed fokozatosan elkezdte körbenőni. Olyannyira, hogy már 1914-ben más területre akarták költöztetni, erre azonban még évtizedekig nem került sor.
Az épületet egészen 1945-ig eredeti funkciójának megfelelően használták, hátborzongató, hogy a környékbeli gyárak többsége tulajdonképpen egy súlyosan tűzveszélyes létesítmény mellett működött. A lőportár őrtornyai és falai a háborúban megsérültek, és bár a 60-as, 70-es években még látszottak, mára alig van nyomuk.
A terület a szocializmus évei alatt a közeli épületelemgyárhoz tartozott, hasznosítására tervek is születtek az 1960-as évek legvégén, ám érdemi lépés nem történt az egyre rosszabb állapotba került épület megmentésére. Végül 1986-ban a romos a lőportár tetőzete leégett. Ekkor felmerült a bontás gondolata is, ám erre szerencsére nem került sor. Sőt, a területet birtokló BVM Épelem Kft. privatizációja környékén helyi civilek és az önkormányzat segítségének köszönhetően a 90-es évek vége felé még némi pénz is jutott felújításra, ekkor kapott a régi lőportár új tetőt, a melléképület pedig vasbeton megerősítést.
Ennek következtében a létesítmény ismét közelebb került az értelmes hasznosításhoz, sőt, néhány évvel később olyan hírek is felröppentek, hogy étterem lehet belőle, ám végül ezekből a tervekből nem lett semmi. Hosszan elhúzódó tulajdoni viták és pénzhiány is késleltette, hogy ez a jobb napokat látott, sok szempontból egyedülálló épület új életre kelhessen.
Néhány évvel ezelőtt körbekerítették a területet, de a kerítésen behatolás nyomai látszanak, korábbi fotók tanúsága szerint pedig korábban hajléktalanok is tanyát üthettek a környéken. Jó lenne a jövőbe látni és megnézni, hogy ennek az érdekes, sokat látott és sajátos épületnek végül teljes romlás lesz-e a sorsa, vagy végül mégis valamilyen izgalmas új funkciót kaphat.
Források:
- Major Gyula: Barokk lőportár Dél-Budán, Népszabadság, 1999. április 23.
- Bárkay Tamás: Vendéglő lesz a lőportárból?, Népszabadság, 2002. március 14.
- funiq.hu
- egykor.hu
(Borítókép: We Love Budapest)
