2015. április 19-én Bill Gates egy lelkes posztot tett közzé az akkor még Twitter néven működő X-en. „Érdekes kutatás. Új gyógymód születhet a tuberkulózisra egy kétszáz éves múmia segítségével” – adta hírül a Microsoft alapítója. A tweetnek erős magyar vonatkozása is van, hiszen az említett kutatás a váci Fehérek templomának kriptájában talált múmiák vizsgálatára épült.
„Akit a szentély közelébe temettek, az közelebb érezhette magát az üdvözüléshez”
Vác barokk főterén található a Domonkos-rendiek temploma, ami a szerzetesek ruházatának színe miatt Fehérek temploma néven közismert. 1994-ben, az akkori felújítás során fedeztek fel egy kriptát az épület alatt. A sírkamrában 263 váci polgárt helyzetek örök nyugalomra koporsókban, az osszáriumban körülbelül további negyven személynek a csontjai feküdtek. A testek különböző mértékben, de természetes úton mumifikálódtak, ami köszönhető volt a kripta egész évben egyenletes, 8-10 Celsius-fokos hőmérsékletének, az állandó enyhe levegőmozgásnak, illetve a koporsókba helyezett faforgácsnak, amely felszívta a nedvességet. A világviszonylatban is egyedülálló leletegyüttes azóta is hazai és nemzetközi tudományos vizsgálatok tárgya.
A megtalálás három évtizedes évfordulója kapcsán beszélgettünk Zomborka Mártával, a váci Tragor Ignác Múzeum muzeológusával. A Fehérek templomának kriptájába 1731-től a 19. század elejéig temetkeztek, a 263 elhunyt döntő többsége a koporsóra írt nevek vagy születési és halálozási évszámok alapján beazonosítható, róluk adatok lelhetők fel a különböző váci anyakönyvekben.
A kriptában talált elhunytak között a nők átlagban 39, a férfiak 45 évesen vesztették életüket, de az életkor szerinti szórás meglehetősen nagy.
A váci múmiák között volt olyan, aki pár napos korában hunyt el, egy idős asszony pedig 95 évig élt. „A gyerekhalandóság hihetetlen mértékű volt akkoriban” – mutat rá Zomborka Márta. „Viszont aki megérte a 20-22 éves kort, az további harminc évre számíthatott.”
A kriptába temetett emberek körülbelül tíz százaléka volt egyházi személy, de ők nem csupán a Domonkos-szerzetesek voltak, hanem apácák vagy világi papok is találtak végső nyughelyet a barokk templom alatt. Zomborka Mártától megtudjuk, a dominikánus renddel való valamilyen kapcsolat kellett ahhoz, hogy a kriptában való temetkezés megtiszteltetéséhez hozzájusson valaki.
„Akkoriban a halottak többségét földbe temették, de aki a szentély közelébe kerülhetett halála után, az valamely módon biztosabbnak érezte az üdvözülést. Ehhez kellett a kapcsolat a renddel, például valaki az egyik szerzetes rokona volt, vagy szakácsnőként dolgozott a rendházban. Az is előfordult, hogy egy polgár a végrendeletében hagyott valamennyit a domonkosokra e célból. Ennek nem kellett feltétlenül nagy összegnek lennie.”
Szakrális tárgyak az elhunytak mellett
A váci polgárok díszes, gyakran festett koporsókba temetkeztek, illetve szakrális tárgyakat helyeztek el a halottak mellett. Hazánkban az 1960-as évekig, a háztól történő temetés tilalmáig létezett a ravatalozás szokása. Az elhunytat szépen felöltöztették, és a családtagok, rokonok, barátok meglátogathatták, elbúcsúzhattak tőle, illetve imádkozhattak mellette. A halottakat jellemzően saját tárgyaikkal, az életükben is használt rózsafüzérrel, kereszttel temették el.
A koporsók díszítésénél feltűnnek vallásos szimbólumok, a kereszt vagy Jézus stigmái, máshol az ellobbant gyertya motívuma szerepel, a gyerekek koporsóján pedig a virágok gyakoriak. Ezek a minták nem véletlenszerűek, jelentés van mögöttük, erről Zomborka Márta is mesél:
„A polgárok koporsóit színesre festették. Hogy mi került rájuk, az kortól és nemtől függően is változott. A kehely vagy ostya pedig arra utalt, hogy az illető felszentelt pap volt. Semmit nem festettek ok nélkül, a motívumok jelrendszerként működtek.”
A rózsafüzér a legkisebb gyerekek kivételével mindegyik elhunyt kezében ott volt, ezek vagy az egyéb koporsóban talált szakrális kellékek is mesélnek a tulajdonosaikról. „Ezek nem egyforma rózsafüzérek voltak, vagyis nem temetési kelléknek készítették őket” – meséli Zomborka Márta. „Akkoriban a kereszt mellett érem is lehetett a záródásnál. Egy Fischer Antal nevű polgár esetében ez egy gyógyító szentnek, Szent Peregrinnek az érméje volt, kis kulcs fűzéssel. Ez az utóbbi a tudás jelképe, az elhunyt pedig kirurgusként, vagyis seborvosként működött.”
Két gyermeknél egyforma rózsafüzért találtak, ez utalt arra, hogy testvérek voltak. Olajfa gyöngyházdíszítéssel a rózsafüzéreken is gyakori volt. Ilyet akkoriban csak a Szentföldön található ferences rendházakban lehetett készíteni, így az elhunytak ha áttételesen is, de valamilyen kapcsolatban álltak egy ilyen intézménnyel. Ezek a tárgyak terjedhettek zarándoklat útján, de a ferences kolostorok közreműködésével is.
Vác 1686-ban szabadult fel végleg a török uralom alól, ezután a lakosság száma dinamikus mértékben növekedésnek indult, a betelepülők elsősorban német területről érkeztek, de a szláv eredetű bevándorlók is megjelentek a Duna-parti városban. Az elhunytaknál talált tárgyak nemegyszer utalnak az illető származására. „A török kor után új élet kezdődött Vácott” – magyarázza Zomborka Márta. „A betelepülők hozták a saját hagyományaikat, szokásaikat. Egyesekkel nyelv alakú érmét helyeztek el a koporsóban, ez Csehország védőszentjére, Nepomuki Szent Jánosra utal. A mártír papot 1729-ben, vagyis abban a korban kanonizáltak.” A ruházat is lehet beszédes, a hosszú kendővel eltemetett asszony például német származású volt, hiszen ez a viselet arrafelé volt szokás.
Étkezési szokások, császármetszés, tuberkulózis
Nem csupán a ruházat vagy a sírban talált melléklet mesél az akkori világról, hanem maguk a testek is. Mivel a váci elhunytak mumifikálódtak, a lágy szövet is megmaradt valamilyen szinten, így sokkal több információt hordoz, mint egy csontváz, például azért, mert a DNS jóval könnyebben kinyerhető belőle. Ráadásul a halottak neveit ismerjük, a korabeli anyakönyvekből tudjuk a foglalkozásukat is, az életmódjukkal kapcsolatban sok minden kikövetkeztethető.
„A fog, a köröm vagy a haj sokat mesél az elhunyt egészségügyi állapotáról, életmódjáról” – tudjuk meg Zomborka Mártától. A fogkőmaradványokból megismerhető, hogyan étkeztek a 18. századi váci polgárok. Innen tudható, hogy
csak negyedük evett rendszeresen húst, alapvetően őrölt gabonát, kukoricát és burgonyát fogyasztottak.
De a fogak – a körömmel együtt – információkat hordoznak a különböző hiánybetegségekről is.
A testeken orvosi beavatkozások nyoma is megfigyelhető. Egy Borsodi Terézia nevű fiatalasszony mumifikálódott testén jól láthatók és vizsgálhatók a korabeli császármetszés nyomai, az ő esete hazánkban a második dokumentált ilyen műtét. Erre a korban csak az anya halála esetén kerülhetett sor, azért, hogy legalább a magzatot megmentsék. (Csak a 19. század végén jutott el az orvostudomány arra a szintre, hogy a beavatkozást az anya és a baba is túlélje.) Borsodi Terézia pár napos kisfiával nyugszik közös koporsóban, a kisbaba nem sokkal a szülés után szintén életét vesztette.
Jól ismert Sándor Terézia története: a negyvenéves korában meghalt apáca szívét kivágták halála után, feltehetőleg azért, hogy szülővárosában temessék el. (Mivel nem léteztek modern hűtési technológiák, egy jó időben elhunyt személy testét nem lehetett utaztatni.) Egy nemesi származású apáca két ujját levágták, és egy iratba csomagolva helyezték el a koporsóban. „Sajnos az irat nincs olvasható állapotban” – mondja Zomborka Márta. „Nem egyértelmű, hogy mi célból távolították el az ujjakat, és hogy ez a halál előtt vagy után történt. Én azt gondolom, hogy családi gyűrűket vághattak le a testről. De természetesen ez csak feltételezés.” Egy még nem beazonosított fiatalember mumifikálódott maradványain pedig a boncolás korabeli technikája figyelhető meg jól. Azt nem tudni, hogy erre a fajta sebészeti beavatkozásra miért került sor a 18-20 évesen elhunyt férfi halála után.
A váci múmiák orvosi szempontból is rengeteg adatot hordoznak, az egyik kisfiú például egy olyan ritka daganatos betegségben hunyt el, amit a felfedezésig a 20. századhoz kötött a tudomány. De ezeknél is nagyobb teret kaptak a tuberkulózissal összefüggő kutatások, ezek egyikéről posztolt Bill Gates annak idején. A gümőkórként is ismert egészségi probléma a mai napig veszélyes népbetegségnek számít, 2023-ben 1,25 millió ember halt meg benne világszerte, annak ellenére, hogy létezik oltás ellene.
A 18–19. században azonban semmiféle gyógyszer nem volt, az emberek természetes védekezőképességén múlott, hogy megbetegedtek-e, ha találkoztak a fertőzéssel. A váci múmiák 70 százalékánál kimutatták a tbc baktériumának a jelenlétet, viszont egyértelmű, hogy csak egy részük betegedett meg. „A testek 4-5 százalékánál volt szemmel látható olyan erős torzulás a csontozatban, amit a betegség okozott” – tudjuk meg Zomborka Mártától. „Előfordult az is, hogy a halált egyértelműen a tbc következtében megroppant csigolyák okozták.”
A tudományos kutatások elsősorban a szervezet természetes védekezőképességÉre koncentrálnak, arra, hogy mi az élettani oka annak, hogy valaki – bár elkapta a fertőzést – Nem betegszik meg.
Ráadásul a testeken épségben maradt a tbc kórokozójának 200 évvel korábbi DNS-e, amely azóta számos mutáción ment keresztül. Ez is felhasználható információkat árul el a 21. század kutatói számára.
Kiállítással és könyvvel készültek a harmincadik évfordulóra
A váci múmiák túlnyomó többsége jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban található. Három elhunyt a váci múzeum állandó kiállításán kapott helyet, a tárlat címe a kereszténység egyik kulcsmondata: Memento mori, vagyis Emlékezz a halálra! A harmincadik évfordulóra egy időszaki kiállítás is megrendezésre került az intézményben, amelyet a Természettudományi Múzeummal közösen hoztak létre. Ezenfelül idén egy kétnyelvű könyv is megjelent az egyedülálló leletegyüttesről, szintén Memento mori címmel, ezt Zomborka Márta közösen jegyzi kollégájával, a váci múzeum muzeológusával, Csukovits Anitával.
(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)
