Volt egyszer egy igen népszerű motor, a Csepel 250, ami a közvetlen elődje volt a Pannónia (vagy egy másik írásmód szerint Pannonia) motoroknak, amelyek gyártása 1954-ben, 70 évvel ezelőtt kezdődött el. A Pannónia-ős Csepel motor elég rövid ideig élt, 1950 és 1954 között gyártották. Bár nagyon remekül nézett ki, és mint konstrukció is több mint jó volt, az ára ugyanakkor szinte kellemetlenül magas, közel 10 ezer Ft volt, miközben például egy csepeli munkás átlagos havi keresete alig volt több, mint 400 forint. Egy átlagpolgárnak évekig kellett volna spórolnia, hogy venni tudjon egyet, aki viszont megengedhette volna magának, az inkább autóval járt, arra gyűjtött – már ha kellett neki gyűjtenie.
Magyarországon magának a motornak a megítélése sem volt egyértelműen jó, sőt kicsit lesajnálóan tekintettek rá, mint valami gépkocsipótlékra. Míg Nyugat-Európában a motor a szabadság, a szabad élet egyik fontos szimbóluma volt, nálunk ez nem annyira dívott. Sőt, aki nagy szabadságra vágyott, ennek érdekében pedig motorra pattant és sebességbe kapcsolt, arra inkább görbe szemmel néztek, mert a szocialista Magyarországon az ilyeneket lázadóknak tekintették. Vagyis aki motorral járt, annak vagy nem tellett autóra, vagy a hivatása indokolta a használatát, esetleg vagánykodó huligán volt, már-már bűnöző, de legalábbis egy árnyékban járó személy. Rendes, normális ember nem motort vett, hanem autót, és arra is gyűjtött.
A Pannónia motor prototípusát a Csepel Motorkerékpár (ami akkoriban Rákosi Mátyás nevét viselte) 1953-ban mutatta be, ami már egy jobb konstrukció volt, mint a korábbi Csepel motor, így át is ment a vizsgán, és egy évvel később elkezdték a gyártását. Ez volt a Pannónia TL motor. 1956 és 1958 között készült a Pannónia TLT, majd 1958 és 1964 között a korszerűsített Pannónia TLF, amit később T1-re neveztek át. Létezett még a Pannónia TLD, amit kis példányszámban gyártottak, végül pedig a korszak legdrágább Pannóniája, a TLB. A motorokhoz természetesen vásárolni lehetett oldalkocsit vagy utánfutót, így családok számára is kiváló utazóeszköz volt.
A Pannónia motorok egy- vagy kéthengeresek voltak. Utóbbiakat viszonylag későn, csak 1968-tól kezdték el gyártani, de addigra már kiütköztek a gyártási nehézségek és hiányosságok. Egyfelől ott volt a magyar politikai és iparvezetés már említett, a motorokhoz való hozzáállása: nem láttak benne perspektívát és fantáziát. Ezért az egyébként is kisüzem Csepel Motorkerékpárgyár nem nagyon fejlődött.
Hiába voltak a kezdeti sikerek és hiába dolgoztak a gyárban kiváló szakemberek, a világ motorgyártásával egy idő után nem tudták tartani a versenyt, pláne, hogy az üzem és a gyártás fejlesztésére sem került sor. A gondok már a 60-as évek második felében jelentkeztek, például abban, hogy egyre kevesebb Pannóniát adtak el. Ráadásul a 60-as évek végén megjelent modernebb, kéthengeres motorokat csak jelentős ráfizetéssel tudták előállítani, így rövid időn belül a termelés is deficitessé vált.
Bár eleinte Nyugat-Európába is adtak el Pannóniákat, az igazi felvevőpiac a KGST-országok voltak, és itthon is szép számmal ment el a magyar motor. Amikor a gyár ráfizetéses lett, hibás lépésként jelentősen levitték az eladási árát, miközben az előállítás költségei semmit sem csökkentek. Az egyre rosszabb helyzeten ráadásul rontott az is, hogy a kommunista NDK-ban is folyt motorgyártás, és nem nézték jó szemmel a konkurenciát, a szovjetek pedig nem voltak hajlandók többet fizetni a Pannóniákért, amikor azokat már drágábban akarták értékesíteni a magyar külkereskedők. Patthelyzet alakult ki, a Csepel Motorkerékpárgyárnak mennie kellett.
Pedig az üzem megmenthető lett volna – még úgy is, hogy a kiváló szakemberek nagy része a problémák sokasodásának idején elhagyta a gyárat. Eleve az volt a helyzet, hogy ürülékből kellett volna várat építeniük, mivel a felhasznált alapanyagok sem voltak általában megfelelőek, de a páratlan szaktudás és találékonyság meg a sufnituning mindig kisegítette őket a bajból. A magyar állam ráadásul köthetett volna egy remek üzletet: 1974-ben a japán Yamaha bejelentkezett, hogy átvenné az üzemet és a Pannónia motorok gyártását, de a pártvezetés egyfelől gyengeségnek, másfelől a magyar iparra vetülő kellemetlen árnyéknak gondolta a bizniszt, és visszautasította az ajánlatot. Ez pedig végképp megpecsételte a gyár sorsát.
A Csepel Motorkerékpárgyár önállósága 1975-ben megszűnt, a gyárat ekkor bezárták, az üzemet pedig beolvasztották a Kerékpárgyárba, ami új néven folytatta a termelést: Jármű- és Konfekcióipari Gépgyárként működött 1987-ig. A rendszerváltás után úgy tűnt, a Pannónia motorokat elfelejthetjük, ám a nosztalgiajárművek szerelmesei nem hagyták, hogy a legenda elfelejtődjön. Aztán többször felröppent a hír, hogy újra elkezdik majd gyártani a Pannóniákat, erre pedig a 2000-es évek végén került sor. Ezek persze már nem azok a régi Pannónia motorok, még ha a régiek folytatásának is tekinthetők az új modellek. Nagy méretű sorozatgyártásra biztosan nem kerülnek ezek a típusok, inkább a motorrajongók számára készülnek már csak. De legalább még létezik.
