A Párizsban született, de a Német-római Birodalom hadvezéreként katonai karriert befutott Savoyai Jenő 1715-ben magyar nemesi rangot kapott, Csepel-sziget pedig már 1689-ben az övé lett.
Savoyai Jenő sok tekintetben olyan volt, mint a korszak más főurai, pár dologban meg jelentősen eltért tőlük. Párizsban született 1663. október 18-án arisztokrata családban, anyja Mazarin bíboros unokahúga volt. Apja – legalábbis hivatalosan – Savoya-Carignan hercege volt, ám a rossznyelvek szerint maga az uralkodó, XIV. Lajos, a Napkirály. Merthogy Savoyai Jenő édesanyja, Olympe Mancini a király egyik ágyasa (kegyencnője) volt. A asszonynak egyébként nagyjából annyira kellett a gyerek, mint cipzáras kardigánra a gomb, nem nagyon foglalkozott vele, lekötötték ugyanis az udvari intrikák. Egy ilyen okozta a vesztét is, egy mérgezéses ügy, amibe őt is belekeverték. És még olcsón megúszta: száműzték az udvarból. Olympe Mancini innentől kezdve már foglalkozott a gyerekeivel, köztük Jenővel is, de csak azért, hogy beléjük nevelje az udvar és a francia uralkodók iránti gyűlöletet.
A szépen cseperedő Savoyai Jenő aztán maga is kihúzta a gyufát az udvarnál. Fiatalon kicsapongó életet élt, Párizs-szerte ismertek voltak orgiái, amiken csak férfiak vettek részt, a későbbi hadvezér ugyanis állítólag a saját neméhez vonzódott. Közben, törékeny és alacsony termete ellenére, katonai karrierről álmodozott, sőt készült is rá. Ám a Napkirály és köre nem nézte jó szemmel Savoyai orgiáit és mindenféle sikamlós ügyeit, hanem egy radikálisat lépett: a király a katonai helyett a papi hivatást tűzte ki neki célul, amit erősített az is, hogy az udvarban akkoriban terjedt el alacsony termete és gyenge fizikuma miatt az a gúnynév, hogy „a kis apát”. Mivel Savoyaiból az anyja egyébként is Napkirály-ellenességet nevelt, és
nem esett neki jól az sem, ahogy a sorsa alakult a francia udvarban, sértetten elhagyta azt, méghozzá egy barátja segítségével, az éj leple alatt, női ruhába öltözve. Meg sem állt Bécsig.
A Német-római Birodalomban nem számított sem a testalkata, sem a homoszexualitása, ellenben a fellépését értékelték, és tárt karokkal fogadták, ő pedig alaposan meghálálta a bizalmat. Bécs irányítása alatt kivételes katonai karriert épített fel, a korszak legsikeresebb hadvezérévé és az egyik legbefolyásosabb emberévé vált. Rövid időn belül sorra aratta a hadi sikereket: részt vett 1683-ban a Bécset ostromló török csapatok visszaverésében, majd a Budát 1686-ban felszabadító keresztény hadak alvezére volt. Az 1688-ban kitört pfalzi örökösödési háborúban jól megmutatta a franciáknak, hogy mit kótyavetyéltek el, amikor gúnyolni kezdték. Legnagyobb sikere talán az volt, amikor 1697-ben a zentai csatában tönkreverte a török sereget. Ezt követően a spanyol örökösödési háborúban (1701–1714) ismét szembekerült a franciákkal, és győzelmet győzelemre halmozott. Később újra harcolt a törökökkel (végleg kiűzte őket Európából), és részt vett a lengyel örökösödési háborúban is.
Savoyai a magyarországi birtokait a XVII. század legvégén szerezte meg. Az Esterházyak tulajdonában lévő Csepel-sziget a török időkben szinte teljesen elnéptelenedett, és miután kiűzték a törököket a keresztény seregek, a terület Savoyai egyik barátja, Donat Johann Heißler von Heitersheim gróf kezébe került. Ő kezdte fejleszteni Csepelt, ahova jórészt német gazdálkodókat telepített be, és rengeteg terve volt. Ám váratlanul egy harctéri sebesülésbe belehalt, a felesége pedig ezután eladta a szigetet Savoyainak. Ő pedig ott folytatta Csepel fejlesztését, ahol a barátja abbahagyta.
Bár Savoyai szerette Magyarországot és a magyarokat (Rákóczi szabadságharcával például megértő volt, a bécsi udvarhoz pedig hű), Csepel új tulajdonosaként mégis délszláv és katolikus német telepeseket csábított a földjére kedvező feltételekkel. Neki köszönhető, hogy végül újra élet költözött a szigetre, és hogy elkezdődött a gazdálkodás. Maga is szívesen töltötte itt az idejét, bár a sok hadjárat és csata miatt erre viszonyleg kevés ideje maradt, de mivel a harcokban gyakran részt vett, többször (összesen 13-szor) megsebesült, és volt, hogy Csepelen lábadozott. A művészeteket és a tudományt pártoló Savoyainak irigylésre méltóan hatalmas könyvtára és képtára volt. Levelezett a kor legnagyobb gondolkodóival, például Montesquieu-vel és Leibnizcel, Jean-Jacques Rousseau-t pedig anyagilag támogatta.
A birodalom területén a kor legnevesebb építészeivel palotákat építtetett, az egyiket pont Csepel-szigeten, Ráckevén.
Az 1736-ban (72 éves korában) Bécsben elhunyt Savoyai Jenő magyarországi emlékezete egészen szűkre szabott. Csepel mellett Budafok (akkori nevén Promontor) is a birtoka volt, 1989 óta pedig a kerület főtere a nevét viseli, de a XI. kerületi Savoya Park bevásárlóközpont neve is rá utal. Csepelen viszont nyoma sincs a hadvezérnek. Van viszont a budai Várban, nem is akárhol, hanem a Magyar Nemzeti Galéria előtti, a Dunára és Pestre néző teraszon, ami egyfelől Savoyai nevét viseli (Savoyai Terasz, és ilyen néven egy bárt is találunk ott), ennek közepén áll óriási lovas szobra is, amit Róna József szobrász készített, és ami 1900 óta vigyáz a várra és ránk is.
(Borítókép: We Love Budapest)
