A legtöbb ember számára a Városmajor mindössze egy hatalmas park a Széll Kálmán tér szomszédságában, a XII. kerületben, ám a teljes terület ennél azért valamivel nagyobb, mert nemcsak a tízhektáros park tartozik ide, hanem a környező utcák is, a Krisztinaváros egy szelete, méghozzá a legzöldebb egy egyébként is zöld színű kerületben.
A békebelinek tűnő vidék közel sem volt annyira patyolattiszta és békés, mint amilyennek látszik. Bár voltak szép időszakai, amikor itt élni maga volt a béke és a szabadság, a történelem időnként nagyon otrombán belerondított a képbe. Mint 1944–45 fordulóján, a II. világháború idején, a nyilasok hatalomra kerülése után. A legborzalmasabb gaztetteket ebben a kerületben követték el, melyek történetét Zoltán Gábor író tárta fel és írta meg eddig három regényben (Orgia, Szomszéd és a nemrég megjelent Ólomszív). Ám a szerző tudása a Városmajorral kapcsolatban sokkal mélyebbre és messzebb visz az időben, mint a nyilasok borzalmai, ráadásul itt született, cseperedett fel és él jelenleg is. Úgyhogy logikus volt, hogy műsorvezetőnk, Morcsányi Elza vele beszélgessen podcastünk harmadik évadának Városmajorral foglalkozó, 2. részében.
Történetünket onnan indítjuk (Zoltán Gábor által elmesélve természetesen), hogy nemzetközi segítséggel a törököktől visszaszerezzük Budát, ezzel pedig kezdetét veszi a környék – beleértve ebbe Krisztinavárost és azon belül a Városmajort – története. Német ajkúak és rácok (szerbek) telepedtek meg a környéken, akik földműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak elsősorban. Később csatlakoztak hozzájuk a magyarok, majd a zsidóság is megjelent a környéken.
Eleinte azonban a fejlődést akadályozta a katonaság, ugyanis a környéken megtiltották állandó épületek emelését, méghozzá hadászati okokból. A polgárok viszont építkezni akartak, ezért peres útra terelték a vitát, ügyüket pedig a legmagasabb szinten is támogatták: Mária Terézia lánya, Mária Krisztina főhercegnő és annak férje, Albert Kázmér, aki Magyarország császári helytartója volt. A tilalmat végül feloldották, a környéket pedig hálából Krisztinavárosnak nevezték el.
Az igazi fejlődés azonban csak később kezdődött el, a reformkort követően, a városegyesítés után meg a millenniumi években.
A Városmajor ekkor egy virágzó vidék volt, ahova nemcsak a tehetős polgárok költöztek és időztek ott előszeretettel, hanem elég nagy számban művészek is.
Ám időközben a gyógyászat és az ipar is gyökeret eresztett a környéken, és mivel kellett a munkaerő, ezért vidékről is szép számmal költöztek ide a jobb élet reményében.
Ez a szépreményű folyamat az I. világháború és a Tanácsköztársaság idején elakadt, hogy aztán újabb lendületet kapjon, legalábbis addig, amíg a Horthy Miklós vezette ország el nem kezdett egyre inkább kötődni a náci Németországhoz. Ez nemcsak Magyarországra, hanem a Városmajorra is sötét időszakot hozott. A nyilasok vérmocskos kegyetlenkedései, őrült tombolása csak pár hónapig tartott, de a hatása jóval tovább, köszönhetően annak, hogy a feldolgozás csak jóval az események után kezdődött el – köszönhetően például Zoltán Gábornak is. Természetesen erről az időszakról is sokat mesél a podcastben.
De beszélgettünk még a környék építészetéről, egészségügyi intézményeiről, iparáról, az Ördög-árokról, a Barabás-villáról, a városmajori templomról és az emlékezés fontosságáról. Bár a Városmajor és környéke manapság újra egy viszonylag csendes és nyugodt, kikapcsolódást, sportolási, kulturális és gasztronómiai élményeket kínáló környék, a dús lombú fák és a jórészt szemrevaló házak falai sok-sok izgalmat, titkot és érdekességet rejtenek. Ezek közül párat vettünk sorra Zoltán Gábor íróval podcastünk legújabb adásában.
Pesten innen, Budán túl podcastünk korábbi epizódjait a Spotifyon, az Apple Podcastsen vagy az Indaplay-en és a YouTube-on is meghallgathatjátok.
A podcast támogatója a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont.
(Borítókép: Ladóczki Balázs - We Love Budapest)
