A Reáltanoda utcai palotában egykor grófok, bárók és királyok is megfordultak, hogy lássák az ország csodalovát, ám az azóta eltelt évtizedek alatt a pusztulás jellemezte. Pár éve viszont rámosolygott a szerencse: egy sor budapesti palotával együtt felújítják, ráadásul a munkálatok alatt sem fog teljesen üresen állni, ugyanis KincsemKult néven rendezvényhelyszínként üzemel. A projekt különlegessége, hogy a megszokott irodák és hotelek helyett amolyan újraértelmezett 19. századi palota funkciót kap, ami ismét a társasági élet központja lehet.

Még 2022-ben írtunk arról, hogy több budapesti romos épületet is aranyszínű textillel borítottak be, amiről eleinte mindenki azt hitte, hogy valamiféle művészeti projekt, pedig ezek valójában az adott épület felújításához kapcsolódtak. Mindezek mögött egy ingatlanberuházó (Optinvest) és egy építésziroda (Pyxis Nautica) állt, akik fejükbe vették, hogy a szebb napokat látott palotákat (Dreher-, Almásy-, Kincsem- és Wagner-palota) végre felújítják és új élettel töltik meg. Noha az Optinvest jellemzően irodaházak életre hívásával foglalkozik, a Kincsem-palotánál más a helyzet: a tervek szerint ez a belvárosi palota tényleg palota marad, ahol nemcsak lakófunkciókat alakítanak ki, de a korabeli szalonok, kaszinók világát is újraértelmezik.

A neoreneszánsz palotát még 1878-ban építtette Blaskovich Ernő, aki nemcsak Kincsem tulajdonosa volt, de ő alapította az ország első magánménesét is 1863-ban. A legenda szerint a fényűző palotát a csodakanca díjaiból építtette, ami egy picit sántít, ugyanis a tervek már jóval Kincsem győzelmi sorozata előtt megvoltak, ráadásul Blaskovich elég tekintélyes vagyonnal rendelkezett ahhoz, hogy a Palotanegyed-közeli területen építkezzen. A Bukovics Gyula tervezte épületben uralkodók, arisztokraták és gazdag polgárok egyaránt megfordultak, csak hogy meglássák Kincsemet a márványtetős istállójában.

A háborús ostromot viszonylag épségben átvészelte, megúszta az átalakításokat is, így rengeteg eredeti részlet a mai napig megmaradt, így a díszes ajtók, színes üvegablakok és a lépcsőforduló faldíszítései, meg persze Kincsem istállója is. A jelenlegi felújítás célja, hogy az egykori reprezentatív közösségi helyszínt újra életre keltsék, ráadásul a funkciója is hasonló legyen, mint Blaskovich idejében.

Ahogy az Octogon építészeti magazin oldalán is olvasható, a tervek szerint amolyan „19. századi szalon/kaszinó kortárs prototípusa” jöhet itt létre, ahol a lakófunkció mellett lehet tartani üzleti vagy művészeti esteket, italkóstolókat, sőt még egy edző- és moziterem is szóba került. Bár az alaprajzot nem kell majd túlságosan megváltoztatnia a tervezőknek, bővítés így is lesz, ám itt nem a városszerte látott emeletráépítésekről lesz szó, hanem az épület alatt húzódó kétszintes pincerendszerről. Az egykori istállót egybenyitott előadótérré, a lovászszállást pedig lakosztályokká alakítják, de az istállóhoz vezető udvar is kap majd egy fém-üveg tetőszerkezetet is.

A szinteken lakosztályok és közösségi terek egyaránt lesznek, lesz szalon és társalkodó is, míg Blaskovich hajdani dolgozóját könyvtárszobává alakítják. A munkálatok során helyreállítják a stukkókat, a fa nyílászárókat, a mintás tölgyfa padlót, a díszszegélyeket és a parapeteket is, miközben nagyon is mai terekben járhatnak majd a látogatók. Ahogy az Octogonon is olvasható, jelenleg zajlik a tervek kidolgozása, a kivitelezés pedig várhatóan 2026-ban indul meg, de az épület a munkálatok megkezdéséig KincsemKult néven rendezvényhelyszínként üzemel.

(Borítókép: A Kincsem-palota még 2022-ben, Major Kata – We Love Budapest)

Címkék