Keresés EN

Szabadidő

Presztízs, de „cilinderes fosztogatók népnyúzó” játéka is volt a pesti lóverseny

„Mert Budapesten mindenki lóversenyre jár, és a lóversenytér – Budapest” – írta Heltai Jenő 1896-ban. A magyar lóversenysport 196 éves múltra tekint vissza, izgalmas története pedig tele van hullámhegyekkel és -völgyekkel.

Bár a lóversenyzés meghonosítását Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, lófuttatásokról már Mátyás korából is vannak feljegyzéseink. 

Bár a lóversenyzés meghonosítását Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, lófuttatásokról már Mátyás korából is vannak feljegyzéseink. 

1525-ben pedig II. Lajos magyar király, a krakkói vajda és a leggazdagabb főurak ménjei versenyeztek a kelenföldi síkon. Az első igazi lóversenyt azonban 1827-ben tartották Pesten.

25 ezer néző a tribünön

A nagy esemény előtt a kezdeményező gróf Széchenyi István már évek óta dolgozott a lóversenyek meghonosításán, könyvet is írt, Lovakrul címmel (amit dánul is kiadtak), hogy előmozdítsa a hazai telivértenyészést. 1815-ben körutazást tett Angliában, és arra a következtetésre jutott, hogy a lóversenypálya nemcsak a társadalmi érintkezésre, remek beszélgetésekre, a polgárosodás fejlesztésére teremt lehetőséget, hanem a lovak bemutatására is. Széchenyi eredetileg huszártiszt volt, ezért is voltak a lovak ennyire fontosak számára. Jól ismerte a hazai lótenyésztőket, köztük Wesselényi Miklóst, és felismerte, milyen fontos, hogy megfelelő lovakat neveljenek ezek a gazdaságok, hiszen a hadseregben, a közlekedésben, a mezőgazdaságban is hatalmas szerepet játszottak ezek az állatok, pontosabban az izomerejük. A nem kevés pénzt hozó lóverseny arra is remek lehetőséget szolgáltatott, hogy inspirációt adjon a hazai lótenyésztőknek, hogy minél jobb lovakat tenyésszenek. Széchenyi megnyerte az ügynek a magyar arisztokrácia krémjét, például Nádasdyt, Batthyányt, Wesselényit, valamint híres hírlapírókat, színészeket is.

Az első lóversenyre az Üllői és a Soroksári út melletti füves részen, a mai Ludovika utáni területen került sor, a Lótenyésztő Egyesület szervezésében. A díjakat az alapítók ajánlották fel, 1835-ben pedig maga a király, V. Ferdinánd is alapított díjat. A korabeli beszámolók szerint az első helyezett egy ezüstbillikom (ezüstserleg), 100 aranyat érő díjjal gazdagodott, a második 200 darab aranyat, a harmadik 60 aranyat, a negyedik 20 aranyat kapott. Emellett gróf Festetics László királyi kamarás külön jutalomként 100 aranyat ajánlott fel minden ló futtatására. A lóversenyre való felkészítést angol trénerek végezték, és a zsokék is főleg a szigetországból érkeztek. A verseny négynapos esemény volt: az első napon osztrák és magyar nevelésű lovak futottak, a másodikon kaptak helyet a nagydíjak, ahol nem telivérek versenyeztek, a harmadik nap a telivéreké volt, a negyediken pedig a kisbirtokos gazdák lovai indultak. A közérdeklődés óriási volt: összesen 25 ezren vettek részt a négynapos eseményen, de ekkor még a nézők nem fogadhattak a lovakra. Az első lovi nyertese Széchenyi István nevelése, gróf Károlyi György tulajdona, a hatéves sárga ló, Babieka volt, akit 74,5 kg teherrel Siveyer Jakab lovagolt.

A magyar csoda és a pesti zsokék

Bár a szabadságharc teljesen megsemmisítette a pályát, 1853-ra elkészült az új tribün, és 1857-től Ferenc József már 1000 aranyat adományozott a Császár-díj győztesének. Az igazi aranykort az 1870-es évek jelentették, ekkor versenyzett a telivér mén, a „magyar világcsoda” Kisbér, aki máig az egyetlen magyar rögön nevelt, győztes telivérként szerepelt a híres-neves Epsom Derbyn, valamint a világhírű és veretlen Kincsem, aki „karrierje” mind az 54 versenyén győzött.

A lóversenysport népszerűsége a 20. század elején is dübörgött, egyik nagy pártfogója, Krúdy Gyula egyik hősét, Alvinczi Eduárdot megihlető Szemere Miklós 1909-ben közzétett felhívásában Széchenyi gondolatait fogalmazta meg újra, mely szerint a galopp nemcsak szórakoztató, de közhasznot is szolgál: „A sportot a közérdek és az ország szolgálatába kell állítani, mert ebben az egyben lehetünk világváros. Nemzetközi versenyek rendezése felpezsdítené az ország gazdasági és társasági életét egyaránt.

A Magyarország és a Nagyvilág 1904-ben ezt írta a városligeti pályán megjelent tömegekről:

„Angolországon kívül egy országban sem nyilvánul a lóversenyek iránt olyan nagy lázas érdeklődés, mint a négy folyó és hármas halom országában. Aránylag a budapesti gyep látogatottsága nagyobb, mint az epsomi, auteuili, karlshorsti vagy hoppegarteni versenyeké. Aki csak a lábára bír állani, az a Szent István díj délutánján mind a versenytéren látható és nem is tartozik a ritkaságok közé, hogy bénák és nyomorékok tolószékeiken kerülnek ki. Aki pedig Szent István napján Budapesten fiákert akar kapni, úgy az vagy az illető elmebeli gyöngeségére vall, vagy pedig hogy hitbizomány birtokosa.” 

„Angolországon kívül egy országban sem nyilvánul a lóversenyek iránt olyan nagy lázas érdeklődés, mint a négy folyó és hármas halom országában. Aránylag a budapesti gyep látogatottsága nagyobb, mint az epsomi, auteuili, karlshorsti vagy hoppegarteni versenyeké. Aki csak a lábára bír állani, az a Szent István díj délutánján mind a versenytéren látható és nem is tartozik a ritkaságok közé, hogy bénák és nyomorékok tolószékeiken kerülnek ki. Aki pedig Szent István napján Budapesten fiákert akar kapni, úgy az vagy az illető elmebeli gyöngeségére vall, vagy pedig hogy hitbizomány birtokosa.” 

Vagyis társadalmilag ekkor már rendkívül széles réteg látogatta a versenyeket, hiszen hatvan fillérért már állóhely is kapható volt. A megjelentek számára nemcsak maga a zöldszínpad eseményei jelentettek nagy izgalmat, hanem különféle mutatványok is, például galamblövészet, csónakverseny, táncmulatság, hangverseny. Ekkortájt a legkisebb tét helyfogadás esetén 25 Ft volt, a nyereményeket pedig 12 százalékos adóval illették. A zsokék, akik többnyire lovászfiúként kezdték, de pályafutásuk végére a kiváltságosok életszínvonalát is megengedhették maguknak, igazi sztárként voltak elkönyvelve, és a kemény edzések és a koplalások után bizony felöntöttek a garatra. „A pestiek által nagyban megbámult czinege termetű jockeyk és groomok esténként csakúgy szórták a pénzt, borra, kártyára, tánczra s a pesti vendéglősök igen megszerették őket” – írta róluk a Vadász- és Versenylap 1877-ben.

Utálatos, veszedelmes, népbutító

Azonban a 20. század elején nem mindenki nézte jó szemmel a lóversenyeket. A Népszava 1912-es cikkében például így írtak róla: 

„A lóversenyjáték egyik legutálatosabb és egyben legveszedelmesebb betegsége ennek a szegény országnak. A lótenyésztés ma már csak ürügy, a tulajdonképpeni cél: a nyerészkedés, embergyilkos, kegyetlen hajsza a más pénze után. Irtózatos pusztítást visz véghez a lóverseny. Ez a hazárd szennyszórakozás megöl, az öngyilkosságba hajszol tisztességes egzisztenciákat, börtönbe juttat sokgyermekes családfönntartókat. Hihetetlen mértékben fertőzi meg a magyar közéletet, az egész magyar társadalom levegőjét a lóversenyőrület. A lóverseny a nagyurak szórakozása, tehát ronthat, pusztíthat, gázolhat vérben: senki sem kiált megálljt a ronda nyavalyának. Ez az ország a lóversenyek országa: a versenyző lovasurak nyergelik meg halálosan a koldus, nyomorgó népet.”

„A lóversenyjáték egyik legutálatosabb és egyben legveszedelmesebb betegsége ennek a szegény országnak. A lótenyésztés ma már csak ürügy, a tulajdonképpeni cél: a nyerészkedés, embergyilkos, kegyetlen hajsza a más pénze után. Irtózatos pusztítást visz véghez a lóverseny. Ez a hazárd szennyszórakozás megöl, az öngyilkosságba hajszol tisztességes egzisztenciákat, börtönbe juttat sokgyermekes családfönntartókat. Hihetetlen mértékben fertőzi meg a magyar közéletet, az egész magyar társadalom levegőjét a lóversenyőrület. A lóverseny a nagyurak szórakozása, tehát ronthat, pusztíthat, gázolhat vérben: senki sem kiált megálljt a ronda nyavalyának. Ez az ország a lóversenyek országa: a versenyző lovasurak nyergelik meg halálosan a koldus, nyomorgó népet.”

A lóversenysportnak a Tanácsköztársaság alatt leáldozott, hiszen üldözött burzsoá szimbólummá, „a cilinderes fosztogatók népnyúzó” eszközévé vált a propaganda szemében. A Vörös Katona című lap 1919. március 30-án ezt írta: „A lóverseny a maga felháborító csalásaival, néprontó és butító demoralizálásával már a múlté mindörökre.” Néhány nappal a magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után Budapest vezetésének illetékesei úgy rendelkeztek, hogy a Főváros a Stefánia úti régi és a Kerepesi úti új lóversenyteret „kertészeti megmunkálás céljára a földmívelésügyi népbiztosságnak rendelkezésére bocsátja”, a versenylovakat pedig a Hadügyi Népbiztosság rendelkezésére. A két fővárosi pályát néhány napon belül fel is szántották, a mezőgazdasági célokon túl futóbajnokság megrendezésére is használták a terepet.

Imperiál és Overdose

A lóversenyzés a kommün bukása után újjáéledt, 1921. június 19-én megrendezték az első magyar derbyt Alagon, melynek győztese Vatinius lett, akit nyugodt természete és kis növése miatt „Tehén”-nek csúfolt idomára. A 20-as évekre megépült Európa legmodernebb galoppversenytere is, a Kincsem park, így a Derby is átköltözött Pestre. A II. világháborút az egész magyar lóállomány is megszenvedte. 1944-ben a lóállomány egyik fele itthon maradt, a másik felét evakuálták Magyarország teljes területéről, és a bajorországi Bergstettenbe szállították, ahonnan 19461947-ben kísérték vissza őket az amerikai csapatok. Az itthon maradt lovak 90 százaléka hadizsákmány lett vagy elpusztult.

A háború után az egyik leghíresebb ló Imperiál, a 20. század egyik legjobb tenyésztésű magyar versenylova volt, aki 1963-ban vált nemzeti hőssé a Derbyn. Imperiál trénere Aperianov Zakariás volt, akinek köszönhetően a ló megnyerte az Osztrák Derbyt, a Szocialista Országok Nagydíját, kétszer pedig az Ausztriai Díjat. Legnagyobb sikere egy 2. helyezés volt a Baden-Badeni Nagydíjon, ami miatt meghívták a világ 10 legjobb lovával együtt az Amerikai Egyesült Államokba, a Washington D.C. International versenyre, ahol a hetedik helyen ért célba.

A sikerek ellenére a szocializmusban csak állami ménesek lovai futhattak, maszek versenylovak nem, a sportot pedig a kártyával, az itallal, a szerencsejátékokkal és a kábítószerrel vették egy kalap alá. A rossz hírbe kevert Ügető (Magyar Derby) lelátója mégis tele volt ismert közéleti emberekkel, művészekkel, rendszeresek voltak a színészek, a sportolók és a cigányzenészek futamai, a galoppversenyek is Budapest kiemelt programjai, ünnepi eseményei voltak. A rendszerváltás után a sportág folyamatosan veszített a népszerűségéből, csökkent a fogadási forgalom, sőt, az egész lóversenysport léte megkérdőjeleződött. Aztán jött Overdose, akit 2008-ban a hazai sajtó is felkapott hihetetlen eredményei miatt, Pozsonyban még a magyar himnuszt is eljátszották neki, sőt, a New York Times a címlapján foglalkozott vele. A verseny után azonban patairha-gyulladást kapott, és innentől már nem ért el figyelemre méltó eredményeket, tízéves korában, 2015-ben hunyt el.

Bár a látogatószám elérése, a fiatalok megszólítása korunkban kihívást jelent, a lóversenysportnak Pesten máig presztízse van. A Kincsem Parkban megtartott hagyományos Ügetőszilveszter az év utolsó napjának egyik legnagyobb szabadtéri eseményének számít olyanok körében is, akik év közben nem járnak lóversenyekre.

Felhasznált irodalom:



Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A