A 2010-es években bombaként robbantak be a magyar – aztán a nemzetközi – zenei életbe, hiszen újdonság volt az akkori felhozatalban, ahogy a klasszikus, 60-as, 70-es évek beatrockját keverték a kortárs hangzásvilággal. Azóta persze már sokkal progresszívebbek és kísérletezőbbek lettek, lévén hogy már amolyan „nagy öregeknek” számítanak, de szinte elképzelhetetlen lenne nélkülük a hazai fesztivál- és koncertszezon. Mi akárhány koncertjükön voltunk, mindenki tombolt, és a közönség együtt énekelte az olyan slágereket, mint a Take My Hand, a Together – ez volt a 2014-es Sziget himnusza –, a Ha megnyitod a szíved, a Mást vártam vagy a Carson Comával közös Kérdőjelek és a válaszok.

Persze nem csak a koncertélmények miatt lettek népszerűek, és nem csak a közönség körében: még 2011-ben bejutottak az MTV Brand New jelöltjei közé, majd részt vettek a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató versenyen – ennek itthoni döntőjét meg is nyerték –, de ami még ennél is menőbb, hogy 2014-ben a Texasban megrendezett SXSW fesztiválon is felléptek. Negyedik, Exotic Post Traumatic lemezüket a Los Angeles-i EastWest stúdióban vették fel, ahol többek között a Rolling Stones, a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters is készített már albumot. Túl vannak már öt lemezen, díjakon és megannyi koncerten – legközelebb június 13-án bulizhattok rájuk a Budapest Parkban –, most pedig itt az első daluk az épp készülő 6. lemezükről

A 2010-ben a Városmajori Gimnáziumban alakult zenekar a legbudapestibb zenekarok közé tartozik, erről a Budai Pop címmel megjelent lemezük is eléggé árulkodik, így hát megkérdeztük őket, mi jut eszükbe a városról, melyik korszakába mennének vissza, és mi lenne a legextrább budapesti helyszín, ahol koncerteznének.

Most pedig nézzük, hogyan látják a fiúk Budapestet!

We Love Budapest: Mi az első dolog, ami eszedbe jut Budapestről?

Vitáris Iván: Az a pillanat, amikor külföldről hazajössz, és átmész (lehetőleg naplemente közben vagy este) bármelyik belvárosi hídon, és elámulsz, hogy bárhol is voltál, még mindig ez a világ legszebb városa.

Simon Bálint: Amikor egy napos délutánon átmész az Erzsi hídon, körbenézel, és látod, hogy mennyire gyönyörű ez a város.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?

V. I.: Nekem jelenleg az I. és a XI. kerület, egyrészt mert arrafelé lakom, másrészt nagyon örülök annak, hogy a Bartók-negyed az elmúlt években kulturálisan és a gasztronómiában is óriásit fejlődött.

S. B.: A II., minden van itt, és ráadásul kertvárosi nyugi van 5 percre a nyüzsgéstől.

WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?

S. B.:

Reggel: tenisz a Vasas Folyondárban

Utána: Veli Bej

Kaja: Pingrumba

Lógás: Nap bácsi + vegán burger a Felliniben

Este mozi a Tabánban

V. I.:

Reggel: Folyóiratok olvasgatása és a múlandóságon való gondolkodás a budai Vár sziluettjére tekintve vagy egy kávéházban.

Ebéd: A fent említett hely mellett a Bartókon az Allegrót, illetve a ZEN Eateryt emelném ki.

Délután: Szeánsz a Rudas fürdőben, az egyetlen hely ugyanis, ahol a hideg tényleg hideg, a forró merülő pedig tényleg forró.

Este: A hidakon áthaladva gyönyörködés a városban, majd elveszés a pesti éjszakában.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

V. I.: A kiegyezés és az első világháború közötti időszakba. Más szóval élve, a Belle Époque itteni korszakába.

S. B.: 1980-as évek, Fekete Lyuk, underground.

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?

V. I.: Hadik, Kelet, illetve a termünk környékén a Dolce Burata, a Cube Coffee.

S. B.: Espresso Embassy és utána kifekvés a Szabi térre.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

S. B.: Majorka.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebben?

V. I.: Ott, ahol most is, a Gellérthegyen.

S. B.: Széchenyi-hegy.

WLB: Rengeteg helyen koncerteztetek már, de ha Budapesten bárhol játszhatnátok, akkor mit választanál, és miért pont azt?

V. I.: Én, mondjuk, el tudnám képzelni helyszínnek a Klotild-paloták tetejét vagy az Erzsébet hidat keresztbe lezárva, meg régi álmom, hogy egy hajón nyomjuk. De valami klasszikabb, szépen.

S. B.: Városmajori Gimi előtti kis tér.

WLB: Melyik lenne az az extrém helyszín, ahová nagyon nehéz bejutni, de ti szívesen forgatnátok ott egy klipet?

S. B.: Four Seasons, jól állnak nekünk a hotelek.

(Borítókép: Ornella Mari, 2024)

Címkék