Keresés EN

Ez is érdekelheti

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Ornella Mari

Interjúsorozatunkban ismert embereket kérdezünk meg arról, hogy milyen a viszonyuk Budapesthez, mit szeretnek benne, melyek a kedvenc helyeik, és ez hogyan jelenik meg, milyen nyomot hagy – már ha megjelenik és nyomot hagy – a tevékenységükön, a munkásságukon. Sorozatunkban beszélgettünk már többek között Benedek Ágota forgatókönyvíróval, Reisz Gáborral, a Magyarázat mindenre című film rendezőjével, most pedig Ornella Mari fotográfust kérdeztük a városhoz fűződő kapcsolatáról.

Ornella Mari Belgiumban született magyar–olasz fotográfus. Biztos, hogy valahol már szembejött veletek valamely jellegzetes fotográfiája. Fotózta már az Ivan & the Parazolt, a Mari – Art from the Heart új kollekcióit, de idén júniusban első önálló kiállításán is találkozhattunk izgalmas, az emlékezetbe vésődő képeivel a Létminimum Bázisban. Ott betekintést nyerhettünk a borderline-nal küzdő fiatal nők problémáiba, útkeresésébe, lélektani jellegzetességeibe. A MOME fotográfia szakja előtt szociológiatanulmányokat folytatott, ami munkáiban szintén jelentős szerepet játszik, hiszen fotóin társadalmi szinten is fontos, olykor kényes kérdéseket is felvet a nemek egyenjogúságával, a nők saját testükhöz fűződő viszonyával és a feléjük támasztott irreális társadalmi elvárásokkal kapcsolatban. 

Mari nyíltan vállalja gyerekkori traumáit, az azokból fakadó borderline személyiségzavarát, az apukájával való viharos kapcsolatát és mindezek együttes hatását a párkapcsolataira és a nőiségéhez való hozzáállására. Az e témák köré épülő projektjeivel és képeivel nemcsak magán könnyít, hanem másoknak is segít jobban megérteni önmagukat, hogy mi zajlódik le bennük, és hogy nincsenek ezzel egyedül, ha szembenéznek a dologgal, akkor van kiút, és van gyógyulás. Mari jelenleg Budapesten él, itt is nőtt fel, mesél kedvenc helyeiről, a Telepen való smúzolásról, és azt is megmutatja, hogy milyen szerinte a „tipikus budapesti lakos”. Természetesen egy fotóval.

Most pedig nézzük, hogyan látja Ornella Mari Budapestet!

We Love Budapest:  Mi az első dolog, ami eszedbe jut Budapestről?

Ornella Mari: Az Epreskert. Ide jártam gimnáziumba, illetve a lakásom is pont mellette van.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?

O. M.: A VIII. kerület. Mindig volt egy különös romantikus vágyódásom a nyolcba. A szociológia BA szakdolgozatomat az ott zajló dzsentrifikációs hullámról írtam, és nagyon nagy anyagot fotóztam hozzá. Ott szerettem meg a fotózást. Azóta is visszajárok oda, mikor időm engedi. Számomra kikapcsolódás ott lenni, emberekkel beszélgetni.

WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?

O. M.: Megyek a nyolcba fotózni, majd elmegyek a Lukácsba fürdeni, és eszem a Bambiban egy melegszendót.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

O. M.: A Kádár-korszakba talán. Nagyon szerettem a nagymamámat, és ő egy szocialista őskövület volt (a szó legviccesebb és kedvesebb értelmében), és csomó Szilvási-könyvet örököltem tőle. Iszonyúan izgat a motorja annak a korszaknak, és a sok besúgósztori.

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?

O. M.: A Mikszáthon, de csak nyáron. Télen a lakásomban.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

O. M.: Figaró Kert.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebben?

O. M.: A Mechwart liget környékén.

WLB: Te hogy jelenítenéd meg egy fotódon/fotósorozatodon a tipikus budapesti lakost?

O. M.: Ide képet csatolok.

WLB: Mi volt az a legmeghatározóbb Budapesthez kötődő élményed vagy korszakod, amely a legnagyobb hatással volt valamely projektedre?

O. M.: Pár éve csináltam egy anyagot fiatal bulizó csajokról, akik a művészi szférában mozognak, és más arcot mutatnak magukról a social mediában. Telep előtt ácsorgás, smúzolás, aztán másnap másnapos depresszió és önbizalomhiány. Sajnos talán ez a legmeghatározóbb.

WLB: Nyíltan beszélsz az olasz apukáddal való rossz kapcsolatodról és az abbólfakadó borderline személyiségzavarodról. Szerinted Budapesten mennyire  befogadóak az emberek, hogy állnak ehhez a témához?

O. M.: Szerintem egyre befogadóbbak. Az én generációm egyre többet foglalkozik a lelkével, talán már néha túl sokat is. Én csak próbálok támaszt adni az embereknek az én példámon keresztül, de vannak, akik a mentális állapotuk mögé bújnak, mert jól szolgál mentségként. De találkoztam olyannal is, aki nonstop így próbálja kiismerni a párját vagy akivel épp ismerkedik. A szüleim korosztálya meg szerintem még mindig elhatárolódik. Kéne találni egy arany középutat mindkét esetben. Én például nem kioktatásul posztolom a fotóimat, meg nem mások elemzése a célom, hanem megmutatni azt, hogy ha szembenézünk vele (egyedül), akkor jobban lehetünk. Ennyi.

(Borítókép: Ornella Mari)

Cimkék

Hasonló tartalmak

Neked ajánlott

A