Vannak időtlen kedvencek ruhából, ételből és persze törzshelyből is, de ezeknek az örök klasszikusoknak sem árt néha a ráncfelvarrás. Pont ilyesmi történik most a belváros egyik régi kedvencével, a MOST Kortárs Bisztróval.
A 2000-es évek nagy budapesti bepörgésének volt pár ikonikus helye, ahova mulatni, enni vagy inni jártunk: ilyen volt a Trafó, a Castro Bistro, a Menza vagy éppen a MOST. Egy részük sajnos elmúlt, egy részük pedig megpróbál egy metamorfózison átmenni, hogy ha majd a 2020-as évek budapesti kulthelyei kerülnek szóba, akkor ők is rajta legyenek a listán. A 15 éves MOST most éppen elindult ezen az úton.
Egy régi kedvenc esetében persze nem éri meg mindent lerombolni, ezt tudják a MOST-ban is, így a hangulat és az étlap maradt, de ahogy a tulajdonosi kör fogalmazott: szeretnének önazonosak, ugyanakkor aktuálisak lenni, egy olyan vertikális esszenciát létrehozni, amit húsztól ötvenéves korig mindenki a magáénak tud érezni.
A MOST egyébként nyitás óta egy eklektikus törzshely, ahol az is jól érezte magát, aki egy jót akart beszélgetni, az is, aki egy kiadós házias ételre vágyott, és az is, aki egy koncertet szeretett volna meghallgatni – ezen most sem szeretnének változtatni, viszont sokkal több programmal készülnek, hogy a jövőben a MOST ne csak törzshely, étterem, találkozóhely lehessen, hanem egy olyan közösségi tér is, ahol a kieső időben is jól érezzük magunkat. Ennek szellemében nagyon sok új programnak, művészeti projektnek ad helyet a jövőben a MOST: hétvégente dizájnvásárokat vagy épp lemezbörzéket rendeznek, és könnyen lehet, hogy különböző művészekkel kollaborációkba is belefutunk a jövőben.
A gasztronómia területén is érezhetünk némi ráncfelvarrást, főleg az italokban, ahol igyekeztek az elmúlt évek italtrendjeit beemelni, hiszen többek között a long drink kultúra nagyon sokat változott az elmúlt években, ennek szellemében például egy egész sor gin-tonikkal várnak minket, az étlapot azonban csak annyira piszkálták meg, amennyire feltétlenül szükséges volt. A MOST konyhája mindig is eklektikus volt, kényelmesen elfért egymás mellet a fish and chips, a sztrapacska és az indiai egytálételek, ez most sem változott. Az étlapról lekerült pár fogás, melyek varázsa elmúlt a 2010-es évekkel, az igazán nagy kedvencek azonban megmaradtak.
Az étlapon három fő csapás maradt: a MOST klasszikusai a csirkepaprikással, quesadillával, fish and chipsszel, a burgerek és az ázsiai fogások, amibe kényelmesen belefér az ikonikus vajas csirke és a pad thai is. Emellett persze találunk snackeket, leveseket és desszertet is. A rajongóknak sem kell aggódniuk, az étlapon hagyott ételek nem alakultak át nagyon, inkább csak újratálalták és finomhangolták őket, annyira, amennyire az idők szava megkívánja. Bár a legtöbbször igaz, hogy a túl sokféle ételbe beletörik a szakács bicskája, a MOST-ban továbbra is igaz, hogy az ételekre nemzetiségüktől függetlenül jellemző a kényelmes, comfort food jelleg és a sallangnélküliség. Az ételek továbbra sem kocsmai falatoknak vannak tervezve, bőséges adagra számíthatunk, és ár-érték arányban is megállják a helyüket.
A MOST érdekes átalakuláson megy át, aki korábban sokat járt oda, annak is érdemes újra benéznie, aki pedig még az oviban volt, mikor a MOST nyitott, annak is felvillanhat a törzshelygyanú tábla.
Éjszakai élet Gasztró
MOST Kortárs Bisztró
Hely adatai
A Most! egy bisztró-pince a VI. kerületben, néhány háztömbnyire a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy utaktól.
(Borítókép: Lőrincz Márk)