A budapesti Champs-Élysées, azaz az Andrássy út az 1896-os millenniumra épült, összekötve az ünnepségek fő helyszíneit, a Hősök terét és a Városligetet a Belvárossal. Ez a főváros legszélesebb útja, amely alatt a millenniumi földalatti vasút szállítja az utasokat. Nem mellesleg az egész környék az UNESCO világörökségének része a vasúttal és a Hősök terével együtt.

Az Andrássy út négy részből áll. Az Erzsébet tértől az Oktogonig tart a világhírű luxusmárkák terepe, de itt található az Operaház, a Liszt Ferenc tér és a Párizsi Nagy Áruház is. Az Oktogontól a Kodály köröndig az út kiszélesedik két szerviz úttal, oldalt pedig fasoros sétányokkal. Itt főleg lakóépületek állnak, de a Terror Házára is ezen a szakaszon lelünk rá. A Kodály körönd és a Bajza utca között a palotáknak már kis előkertjeik is vannak, a Hősök teréig tartó részen pedig már különálló, kertes villák állnak, akárcsak Pasaréten vagy a Rózsadombon. Főleg nagykövetségek szegélyezik az utat, de egy-két galéria és kávéház is rejtőzik a környéken.

(Borítókép: Bódis Krisztián - We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék