Keresés EN

Gasztró

Növényi alapú ételek skandináv életfilozófiával tálalva – A Hÿgge Bisztróban jártunk

„Ellenszer a hideg időre, az esős napokra és a mindent beborító sötétségre” – tartja a mondás a hyggéről. A skandináv életszemléletről elnevezett Frankel Leó úti bisztróban nyugalom és mennyei növényi alapú fogások várnak minket.

„Ahogy a legtöbbünket kiráz a hideg a kézműves szótól már jó 10 éve, úgy vannak sokan a vegán szóval is, egyszerűen elcsépelt, ráadásul a politikai aktivizmusként használva sokaknak ellenszenves is” – magyarázza Neumann Félix, a Hÿgge Bisztró felszolgálója és egyik motorja, hogy miért nem szeretik ha vegán konyhaként aposztrofálják őket.

Szerinte a növényi alapú sokkal szerencsésebb megfogalmazás, ráadásul nem kelti azt az érzést a hallgatóban, hogy valami ízetlen fűfőzeléket tesznek majd elé. Mondjuk, ennek amúgy sincs nagy esélye a Frankel Leó úti bisztróban: a séf, Tikos Dávid a Csak a Mentes által rendezett Év séfje versenyen profi kategóriában kapott harmadik helyezést. Ők hárman – Bácskai Brigi üzletvezetővel kiegészülve  alkotják a Hÿgge gerincét, és ügyelnek arra, hogy mottójukhoz és a skandináv életfilozófiához is hűek maradjanak. 

A Hÿgge Bisztró pár hete nyílt az egykori Franko Kitchen helyén, az alapítók célja pedig nem több, mint hogy egy nyugodt, békés, biztonságos, meleg helyet hozzanak létre, ahova bátran be lehet ülni kávézni, pihenni vagy egy kényelmes, lélekmelegítő ebédet enni. A konyha különlegessége egyébként nem csak abban rejlik, hogy semmilyen állati eredetű alapanyagot nem használnak – és egyébként glutént sem –, hanem hogy így is teljes értékű, laktató és nagyon izgalmas szezonális fogásokat kínálnak. 

Dávid, a séf egyébként mindenevő, de, mint mondja, egyszerűen jobban szeret a növényi alapanyagokkal és ezzel a típusú konyhával kísérletezni, mint a hagyományossal. Nehéz lenne keretek közé szorítani Dávid művészetét, ha azt mondjuk, vegán vagy növényi alapú konyha, a legtöbbünknek egy kedves összindiai egytálétel jut az eszébe, kicsit szigetes, ozorás stílusban – nem igazán jó, de arra elég, hogy ne haljunk éhen. Ehhez képest Dávid tányérjai komplexek, sokösszetevősek, bátran játszik bennük a színekkel, az alapanyagokkal és a különböző textúrákkal is. 

Az étlap nem hosszú, cserébe 3-4 hetente változik, és van napi menü is, szóval bátran ideszokhatunk, lesz újdonság bőven. Jelenleg két levessel, négy főétellel, egy salátával és egy desszerttel találkozunk a menün - egyik sem valaminek a mentesített változata, nem is egyszerűsített nemzetközi fogások - komplex ízbombák, amik már a színüknél fogva is feldobják a napunkat.

A levesek közül mindkettő egyszerű alappal indul, és van benne egy kis csavar, amitől izgalmassá válik – a a burgonyakrémlevest a sült paprika indiánnyár-íze teszi különlegessé, míg a zellerkrémleves körtével dúsított, sűrű krémességét a rászórt karamellizált dió dobja fel. 

A főételek közül mindegyiknek más az ízvilága, amiben megegyeznek, hogy mindegyikben van egy kis lágyabb, pürésebb összetevő, valami szilárdabb anyag, na meg egy kis extra ropogósság, frissesség is a tetején. A musabaha (fehérbabpüré) mellé ruganyos pirított gombák és izgalmas pirított quinoa jár. A céklás batátapüré egy szivárványszínű, meleg csodaétel apró fekete lencsével és izgalmasan roppanós sült salátadarabokkal, míg a pirított idényzöldségek zöldborsókrémmel nagyon jó kontrasztot kaptak a tökéletesen körbepirított aszalt paradicsomos polentahasábokkal.

Az egész koncepcióról amúgy tényleg a hygge jut eszünkbe: krémes, meleg, laktató comfort foodok csodálatos színekben – mi más kell a téli depresszió ellen? A desszerttel azért még lehet próbálkozni – a krémes, lágy, forró rizspudinghoz annyira illenek a lime-mal karamellizált sütőtökkockák, hogy az ember nem érti, miért nem így adják már az oviban is, kakaó helyett.

Dávid korábban elmondta, hogy a fő koncepciója az a menüvel, hogy megmutassa, hús nélkül is mennyire izgalmas, sokszínű, teljes értékű ételeket lehet enni; és mire a menü végére jutunk, be kell ismernünk, hogy minket meggyőzött.

A Hÿggéből egyébként akkor sem néznek ki minket, ha csak egy kávéra vagy italra érkezünk – a csészékbe Arch & Beans kávé kerül, az üdítők között ugyan van 1-2 kommersz soft drink, de sokkal nagyobb hangsúly van a manufakturális frissítőkön, alkoholból pedig a legfontosabb spiritekből tartanak egy-két fajtát. 

A Hÿgge Bisztró egy kedves kis menedék a zajos Margit körúttól pár lépésre, ahol a tompa, meleg fények mellett test és lélek is jóllakik, és egy kicsit megnyugszik. 

További kedvenc helyeinkről a Margit körút környékén ebben a cikkünkben olvashattok.

Elérhetőségek

Hÿgge Bisztró

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró Szponzorált

ARAZ étterem

Az ARAZ éttermet Budapest bohém negyedében, a Dohány utcában találjuk, ahol egész évben változatos, ízletes heti menüvel, szezonális gasztronómiai különlegességekkel, egyedülálló borvacsorákkal és sok más érdekességgel várnak minket.

Gasztró Szponzorált

Új helyet nyitott a közönségkedvenc ázsiai – A padthai wokbart már a Hegyvidéken is megtaláljuk

Megnyitott a padthai új egysége a Hegyvidéken, a MoM Sportban, így az ázsiai ízek rajongói nem maradnak finom falatok nélkül a környéken.

Gasztró Budapest

Ellopták Bernátot, a Rengeteg RomKafé főmackóját

Ismeretlenek elrabolták a több száz plüssmackójáról és kiváló forró csokijairól híres Rengeteg RomKafé főmedvéjét.

Gasztró Shopping Szponzorált

Konyhakiállítás 2024

A Papp László Budapest Sportarénában idén is megrendezik Magyarország legnagyobb konyhabútorokat, konyhagépeket, konyhai eszközöket és mindenekelőtt konyhai trendeket bemutató kiállítását. A március 1. és 3. között megvalósuló eseményen több mint 100 kiállító vesz részt, és közel 8000 négyzetméteren várják majd az építkezőket, a konyhafelújítókat és a sütés-főzés szerelmeseit, hogy megismerkedhessenek a hazai és nemzetközi újdonságokkal. A kiállítók standjainak kínálata mellett a szervezők számos programmal készülnek, továbbá különleges kedvezmények és egy nagy értékű nyereményjáték is várnak bennünket a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításon.

Neked ajánlott

A