Ismét pezseg a Hajós utcai élet: vagy a felújítások miatt, vagy éppen ok nélkül mellőzöttként, de az elmúlt években annyira nem rajzott a nép az Opera mellett. Ám most reneszánszát éli, és egymást érik az éttermek, a bisztrók, az üzletek. Újabban talán ott érezzük a legjobban magunkat.

Szokás ráhúzni egy-egy utcára, környékre, hogy micsoda gasztrofellegvár, hogy a kultúra központja, hogy megkerülhetetlen hely. Szinte kampányszerűen megindul a kommunikáció, és kikiáltódik, hogy XY utca/út/tér Budapest ütőere, teljesen megkerülhetetlen, és minden út oda vezet. Nyilván van közöttük olyan, ami már századokra visszamenőleg is népszerű centrum volt, már városrendezési szempontból is (például a Király utca, a Dohány utca), fontos belvárosi autós- és gyalogosforgalmat bonyolít (például az Andrássy út), hangzatos nevet is kapott a múltban (a Nagymező utca mint a pesti Broadway).

Senkinek sem kell bemutatni a Pozsonyi út „város a városban” hangulatát, de sokan szeretik a Lövőház utcát is, nem beszélve a Bartók Béla útról, ami szintén önálló identitást kapott az elmúlt időkben. Istenigazából még nagyon sok utca és tér vár az áttörésre vagy a nagyobb publicitásra, még több bérlőre vagy akár felújítások befejezésére. 

Egy ideje mi a Hajós utcát tényleg szívbéli helyként jegyezzük, jóllehet mindig is jó volt itt végigsétálni, akár a Bajcsyról indult az ember, akár a Paulay Edéről fordult rá. Van néhány nagy veszteség sajnos, például a kulthely Balettcipő vagy az imádott hentesüzlet, de olyan új életre kelt a Hajós utca a fiatal bérlőivel, hogy egészen megváltozott a hangulata, a kisugárzása, ami persze annak is köszönhető, hogy néhány éve sétálóutcává alakította az önkormányzat. A közpadokkal egybeérnek a vendéglátóhelyek teraszai, mindenki zöldít, ahogy az eleve idetelepített ládás fácskák is méltó társaságot kaptak. 

Érdekes a kontraszt, ahogy például az Andrássyról fordulunk be, és a luxusboltok kimért kirakatait felváltja a valódi élet.

Érdekes a kontraszt, ahogy például az Andrássyról fordulunk be, és a luxusboltok kimért kirakatait felváltja a valódi élet.

És arról se feledkezzünk meg, hogy a Hajósból a Lázár utcába tekintve tárul elénk a Bazilika egyik legjobban fotografálható arca!

Lássuk, hogy is néz ki most a Hajós kellemes helyeinek a listája: még az Opera oldalában találjuk az Opera Café Budapestet, klasszikus sütikkel, kávékkal, teljesen a békebeli miliőre hangolva. Islert, Opera-szeletet is kínálnak a szfinxek árnyékában.

Az UFO Lángos vérbeli street food, minden fakszni nélkül, őszintén, egy szolnoki anya és fia vállalkozásától. Minket már többször meggyőztek. A Corkkal kezdődik el a kedvenc részünk: az ukrán fiatalok által üzemeltetett brunchos hely és borbár egyvelege erőteljes ízekkel szólít magához, és náluk az egyik ablakból pont az említett Bazilika-látvány tárul elénk. Az Edy's French Tacos őszinte, nem éppen túlmisztifikált, viszont laktató és finom megtöltött „zsebeket” kínál. 

Ezen a soron találjuk még a LoveChild Vintage butikot, ami már most a belváros egyik legszerethetőbb ilyen helye. A budai LoveBugot nem kell már bemutatni, de a pesti tesó most talán még kellemesebb, pláne hogy Kertész Violettáék mindig élnek a dekorálás nyújtotta lehetőségekkel, és kis installációkat rendeznek be a bolt elé. Lehet, hogy Jenna Ortegát is ezek hívogatták be a boltba!

Itt van nekünk a Circo is, bitang nápolyi stílusú pizzákkal és sörökkel, bármikor szívesen megérkezünk hozzájuk, hogy aztán átellenben, a nem is olyan régen nyitott Erdei Fagyizóban lefojtsuk a Bianca pizzát egy tejfelestúrógombóc-fagyival. Természetes ízeik és szívélyes vendéglátásuk példaértékű.

Ha már természetesség és kedvesség, akkor a Zöld, a Hajós utca vegetáriánus/vegán ételbárja, ahol főként növényi alapanyagokból, fenntarthatóan készülnek a lakomák. Ez egy laza, jó fej hely!
 

Az Ó utcán túl már egy kicsit kisebb az emberek koncentrációja, de régóta kedvenc belvárosi találkozóhelynek számít az Imázs, ahol ázsiai konyhát visznek, itt van a Sophie Budapest, ahol leginkább nemzetközi bisztrókonyhára lőnek. Pár lépés csak a Magic, a Harry Potter-őrültek és a gyermekek kedvenc étterme, vajsörrel, varázsburgerekkel, és a Kata (teljesen glutén- és laktózmentes) étterem is nagyon népszerű. Pláne hogy a cöliákiások is bátran látogathatják, esély sincs a keresztszennyeződésekre, ők 100%-ban gluténmentesek! Az utca másik olasz helye a Crosteria1923, náluk Aperol Spritzcel érdemes öblíteni a pastákat. 

Egyelőre ennyi a kis összefoglalás, és reméljük, még több és több új bérlő érkezik az utcába, ami tényleg nyüzsgő időszakát éli!

Címkék