Így múlik el a világ dicsősége. A Színes Erzsébetváros Facebook-oldalon megjelent egy igencsak gyászos kép: a Hauer Rezső által 1899-ben alapított Hauer cukrászda helyén edzőtermet nyitnak majd.

Haladunk, tápláljuk a jelent, és a jövőbe is tekintünk, ám amit őrizni érdemes a múltból, arra igenis óvóan kell figyelnünk. Jó esetben nem dózerolunk le feleslegesen régi épületeket, vigyázunk a várostörténeti kincseinkre is. Legyen ez egy homlokzati dísz, egy lépcsősor, egy ódon ajtókilincs, netán egy egész hajdani vendéglátóhely épülete. A Hauer cukrászda históriájának kezdete 1899-re tehető, és kijelenthetjük, hogy sok esetben viszontagságos időket élt, sokáig szunnyadt, hallgatott. Az egykori nagypolgári szalon a 20-as, 30-as évek tündöklése és néhány további szép év után, az államosítást követően sajnos megkopott fénnyel üzemelt-bezárt-üzemelt, és így tovább. 

A modern időket tekintve 2017 augusztusában nyílt újra, a város gasztronómiai fellendülésének közepén. Nosztalgikus, retró vonalon indultak újra, dacolván a francia cukrászati trendekkel, melyek bekúsztak a magyar és a Monarchia-béli sütemények készítésének modern alapjaiba is. 

A Hauer végül öt évig bírta: 2022 novemberében ismét elbúcsúzott. Azóta szomorúan tekintenek be üres ablakain a múltat, a régit keresők. Most pedig még csüggedtebbé válhat mindenki, ugyanis, ahogy kiderült a Színes Erzsébetváros posztjából, a Hauer sokat látott üzlethelyiségéből konditerem lesz. Az egyébként is búskomor hangulatú, rengeteg kihasználatlan lehetőséggel bíró, valamikor pezsgő Rákóczi út nosztalgikus süteményezőjében és szalonjában nem lúdláb és linzer sorakozik majd a hűtőpultokban, hanem fehérjeturmixok készülnek, és alakformálás, izomnövelés zajlik majd. 

Persze vannak dolgok, amiktől meg kell tanulni elbúcsúzni, pláne ha a fejlődés és az adaptálódás a cél, de ez az esemény duplán lesújtó. Végignéztük már, hogy éppen itt, a Rákóczin edzőtermek nyíltak és zártak, szép butikok helyett üzlethelyiségek szoláriumokká, pénzváltókká váltak, de kis moziból is lett már second hand áruház itt. Most a Hauer is oda.

Címkék