A cukrászda története 1899-ben kezdődött: Hauer Rezső alapította a mai Rákóczi úton található vendéglátóhelyet, mely hamar kedvenccé vált. A nagypolgári szalon számos irodalmi, közéleti személyiség kedvence volt, sokan választották akár fél napokra is az itteni ücsörgést. A legendás Hauer-krémes és a többi tradicionális sütemény mellett a kávé is fontos állomás volt. Az államosítás után sajnos egyre szomorúbbá vált a '20-as, '30-as évek szeretett cukrászdájának a története, sokszor bezárt-nyitott, de régi fényét sosem kapta vissza. Most éppen ezen dolgoznak, így augusztus 20-án ismét, hivatalosan is sütizhetünk a Hauerben.

Amikor az első hírek felröppentek a Hauer újrahúzásáról, több generációt kapott el az édes nosztalgia, hiszen voltak idők, hogy a Rákóczi út Keleti és Blaha közé eső részén még villamos járt, csupa dekoratív kirakat szegélyezte a főutat és persze ott volt a Hauer is krémeseivel, bonbonjaival és nagypolgári eleganciájával.

Augusztus 20-án valóban újraéled egy legenda, Hauer Rezső öröksége, új tulajdonosi körrel és nyilvánvalóan modernebb üzletvezetési elvekkel. A legfontosabb rendezőelv természetesen a nagypolgári hangulat felidézése volt, melyhez Enywári Pétert, a Rózsavölgyi Szalon díszlettervezőjeként is ismert belsőépítészt kértek fel. A cukrászda rész színeiben a régi Hauer süteményeire, desszertjeire reagál.

1300 négyzetméteres üzletről beszélünk, mely a maga gigászi méretével kihasználatlan lenne, ám az utcafronti szalon mellett több rendezvénytermet is kialakítottak – közöttük egy modernebb, mozgatható színpaddal is ellátott termet, ahova mi leginkább konferenciákat, vagy esküvői vacsorákat tudnánk elképzelni. Az emelet is a Hauerhez tartozik, azt azonban még nem látjuk, hogy mi lehet majd  a jövőbeli funkciója.

A kínálatot tekintve nagy hangsúlyt fektetnek majd a kávékultúrára, de természetesen a klasszikusabb vonalra gondoljunk. Látogatásunkkor kóstoltunk is az újrahúzott Hauer sütikből, melyek között nagyjából ugyanannyi klasszikust találunk, mint kicsit modernebb cukrászterméket. Dobos-torta, Rigó Jancsi, puncstorta, gesztenyepüré, isler, linzer épp úgy a pultban sorakoznak, mint a pohárdesszertek, vagy mousse típusú sütik. A helyzet az, hogy nekünk a sütik zöme túl édesnek bizonyult. Már-már émelyítő volt például a csokitorta, vagy a puncs. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem ismerjük a régmúlt desszertjeinek ízét, tehát simán megeshet, hogy ha nagymamánkkal térünk be, a számunkra túl gejlnek tűnő tortaszelet benne a legboldogabb nosztalgiát ébreszti majd.

Egy biztos, augusztus 20-tól új időszámítás kezdődik a Hauer életében.

Hauer cukrászda és kávéház

Facebook

Cím: 1088 Budapest, Rákóczi út 47-49.