A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia új utánpótlás-nevelési központja áll majd 2022 novemberétől az 1867-ben épült és régóta üresen álló Józsefvárosi pályaudvar helyén. Hat nagyméretű labdarúgópálya, egy kisebb palánkos műfüves pálya és különféle kiszolgálóhelyiségek várják majd az ifjú tehetségeket.

Az MTK utánpótlás-nevelésével foglalkozó Sándor Károly Labdarúgó Akadémia új központja a VIII. kerületi Orczy térnél, a Kőbányai út, a Fiumei út és a Salgótarjáni út között elhelyezkedő rozsdaövezetben, vasúti területen épül majd fel. Erre a területre már régóta tervezik a sport- és rekreációs központ fejlesztését. Most úgy tűnik, 2022 novemberére el is készül. 

Az 1867-ben felépült Józsefvárosi pályaudvar eredeti neve Losonci pályaudvar volt. A Keleti pályaudvar 1884-es megépüléséig ez számított a pesti oldal legfontosabb pályaudvarának, később a MÁV teherszállítási központjaként számoltak vele. A vasúti személyforgalom 2005 decemberében szűnt meg itt. A mind műszakilag, mind infrastruktúrájában elavult pályaudvar azóta kihasználatlanul áll. 

Hat nagyméretű labdarúgópálya épül majd a területen: egy NB III.-as minősítésű, fedett lelátós pálya, három élő füves pálya és két műfüves. Továbbá létesítenek majd egy kisméretű műfüves pályát is. A főépületben öltözők, vizesblokkok, masszőr- és doppingellenőrző helyiség, szertár, konyha és étkező, gépészeti és üzemeltetési helyiségek, irodák, tárgyaló, sajtószoba, videóelemző és szerverhelyiség lesz kialakítva, és itt kap helyet a konditerem, a raktár, a kiemelt utánpótláscsapat helyiségei, valamint a gépészeti helyiségek is. A beruházás részeként építik ki a terület közvilágítását, és a szabadtéri részekre növényeket is telepítenek

Forrás: MTK Budapest

Címkék