Hajnák Péter 11 éve nyitotta meg a Telefont a II. kerületi Felhévíz és Országút városrészek határán, a Frankel Leó utcában. A Telefon mára intézménnyé vált: bár, kocsma, rendelő, szabadidőközpont, törzshely, legjobb barát – kinek hogy tetszik. Egy ilyen hely pedig mindig egy-egy terület igazi lelke, őszinte lüktetése, ahol tudják a neved, a kedvenc italod, és ahol azt is kibeszélheted magadból a társaságoddal, amit máshol talán nem lehet.
A retró hangulatnak is vannak szintjei: 90-es, 80-as, 70-es évek, őszinte, műanyag, eredeti, koppintott, és még sorolhatnánk, hiszen a romkocsma-forradalom után sok helyet egyszerűen elvitt a külföldieknek szóló hájp a pesti éjszaka posztkommunista keleti blokkot játszó felén. Kifejezetten a 30-as évekbe azonban még nem igazán vittek minket vissza a kialakítás és a környezet terén, de a Telefon ezt nagyon hozza, a kínálata mégis igencsak előremutató!
A Frankel Leó környéke szép lassan egy gasztroközponttá alakul, ahol kifejezetten örömteli olyan „bisztrót” találni, ami mindenféle igénynek igyekszik megfelelni. Divatos dolog manapság az edukáció, hogy nevelni kell a vendégkört, és csiszolgatni az ízlését, de legyünk őszinték: nem feltétlenül azért megyünk el egy bárba, hogy irtózatosan edukáltak legyünk, egyszerűen ki szeretnénk picit kapcsolni. És van, hogy ehhez egy nagyfröccs kell, és van, hogy egy jó beszélgetés egy kortynyi ecuadori rum fölött.
Hajnák Peti – aki 11 éve pár utcával odébbról, az egykori Replika sörözőből költözött ide – régi motoros, és pontosan érti, hogyan működnek az emberek. Nem a világot akarja megváltani, csak tisztességes emberhez méltó vendéglátást szeretne kínálni, úgy a melósnak, mint a vezérigazgatónak. Nincs előítélet, nincs sznobizmus, a kínálatban megtaláljuk a piros Johnnie-t és a Macallan whiskyt, a csapolt sört és a trendi, égetett rozmaringos-olívabogyós, vagány gin-tonikot is. A Telefon Bisztró ezért (is) egy olyan hely, ami kivétel nélkül mindannyiunké.
Ráadásul tárcsázós telefonokról (egy belső telefonközponton keresztül) tudjuk az asztaloktól leadni a rendelésünket! Ennek a sztorija pedig úgy hangzik, hogy nagyon unták már az emeletre való fel-le rohangálást, és éppen erről beszélgettek a pultnál, amikor az egyik törzsvendég egyszer csak megjegyezte, hogy régi telefonokat kellene bekötni a rendelésekhez. A kérdésre pedig, hogy ezt mégis hogyan kellene megcsinálni, annyi volt a tömör válasz: ja, hát azt én megcsinálom nektek! Azóta kvázi ő a Telefon Bisztró kurátora.
A falakon 1930 körüli képek, az asztalok egykori Singer varrógépek, és a festéstől a kárpitozásig mindent Petiék csináltak a saját két kezükkel, jól érezhető, hogy szívük-lelkük benne van. Első ránézésre egy jó gegnek gondolnánk az egész történetet, de igazából egy olyan, hatalmas – 300 tétel körüli – választékú, óriási belbeccsel rendelkező, nagybetűs törzshely a Telefon, ahol senki nincsen ki- és lenézve, és ahol a manapság már többnyire hiányzó régi vágású vendéglátással találkozni, amiért az ember alig várja, hogy visszajöjjön. Társasággal vagy akár egyedül.
