Rejtőzködő ékszerdobozt találtunk a gyönyörű, frissen felújított déli Klotild-palota tetején. A kulcsos logót követve, kis folyosón át, Budapest első liftjével juthatunk fel a tetőre, ahol szinte az Erzsébet híd fölött lebegve szemlélhetjük a Dunát és a budai oldalt, miközben friss és nagyon letisztult koktélokat kóstolhatunk, amelyek könnyedségükkel elegánsan egészítik ki a fajsúlyos luxust. Kifinomult elegancia és pazar előkelőség kombinációját találtuk Pest kapujában.

A Klotild-paloták közül néhány hónapja már a köznyelvben Matildnak nevezett, déli épület is hófehéren magasodik a pesti oldal fölé, a szemközti oldalon álló ikertestvérével együtt pedig úgy köszöntik az Erzsébet hídon közlekedőket, mint két elegáns kisasszony. Az épületeket Mária Klotild főhercegnőnek köszönhetjük, azon pedig nem kell csodálkoznunk, hogy a főrangú hölgy a múlt század elejének legjobbjaival dolgoztatott. Az eredmény nagyvonalú luxus, amire a felújítást végző MKV dizájnstúdiónak sikerült abszolút sallangmentesen rákapcsolódnia.

A felújított épület funkcionális sokszínűségében a névadó hercegnő kiterjedt társadalmi kapcsolatairól, a korabeli színes társasági életről is megemlékezik, hiszen a luxusszálloda mellett gyönyörű szecessziós kávéház, kabaré és étterem is helyet kapott, ezek gasztronómiai koncepcióját a Spago by Wolfgang Puck irányítja, csakúgy, mint a tetőtéri Duchessét.

A grandiózus belső térben szinte elrejett, kulcsos logójú ajtón át, a konyhába titokban bekukucskálva, Budapest első liftjével jutunk föl a koktélbárba, ahol aranypávákkal és -zsiráfokkal folytatódik a rejtett hercegnői budoárokat megidéző hangulat. 

A grandiózus belső térben szinte elrejett, kulcsos logójú ajtón át, a konyhába titokban bekukucskálva, Budapest első liftjével jutunk föl a koktélbárba, ahol aranypávákkal és -zsiráfokkal folytatódik a rejtett hercegnői budoárokat megidéző hangulat. 

Mindenütt az arany és a zöld dominál, a zegzugos, kiegészítőkkel gazdagon díszített térben pedig nem véletlenül van olyan érzésünk, mintha egy titkos társaság tagjaiként jutottunk volna föl a kiváltságosok klubjába. 

Hiszen régi történet elevenedik meg: a múlt század elején itt volt a rejtélyes dekadens mozgalom székhelye, amelynek segítségével Mária Klotild hercegnő a luxus szeretetét és az élet maradéktalan élvezetét próbálta bevezetni a legfelsőbb körökbe.

Innen lépünk ki a mellbevágóan tágas, panorámás rooftopra, ahol nappal úgy érezhetjük, mintha a városi forgatagból kinőve, a hófehér Erzsébet híd fölött lebegnénk, este pedig a város fényeiben gyönyörködhetünk. 

Sétáljunk körbe, élvezzük a kilátást, és ne felejtsünk el arra gondolni, hogy mi vagyunk az élet császárai, aztán menjünk oda a koktélospulthoz, telepedjünk le, miközben a pultra támaszkodó Oláh Attila Richárd megkérdezi tőlünk, hogy milyen italt szeretnénk.

A korábban többek között a Kollázsban és a St. Andreában tevékenykedő bar supervisor a Spago by Wolfgang Puck irányainak megfelelően, de egyértelműen saját kreativitása alapján alkotta meg a jelenlegi koktélmenüt. Nyitott, de komoly szakember, aki minden esetben olyan, remek minőségű alapanyagokból készült italokat kever, amelyek finoman kiemelik a helyszín hangulatát, letisztult külsejük pedig önmagáért beszél.

A mostani menü központi gondolata az utazás, a különböző országok inspirálta low-ABV (alacsony alkoholtartalmú) koktélok, amelyekből 11-et találunk a menüben, ezenfelül a különleges Duchess koktélt is megkóstolhatjuk (6500 Ft). Utóbbi francia ihletésű pezsgőkoktél, amihez különleges gyógynövénylikőr és túró szuvidált fúziója kerül, majd szűrés után cseresznyelikőr, vanília és citrom adja az ital könnyed ízeit, a citrom és az alkohol markánsságát pedig szépen kerekíti a vanília és a túró krémessége.

Kipróbáltuk még a Babushkát, a mélyvörös orosz dámát, ahol a vodka és a cékla fúziójának földes ízeit cukor, citromsav és Earl Grey tea egyenlíti ki, a koktél akkor kezdi el megmutatni a frissességnek egy egészen újszerű arcát, mikor az elegybe sodastreammel egy árnyalatnyi buborék is kerül. 

A kedvencünket azonban a végére hagytuk. A Duchess Sour alapja tulajdonképpen egy New York Sour, ahol a bourbon whiskey, a tej és a cukor elegyéhez Benedek Pinot Noir kerül, a tejsavó kicsapódása után pedig az ital finom rózsaszínjével és a rákerülő egyetlen virágdísszel is A nagy Gatsby hölgyeinek úszómedencés nyári délutánjait idézi föl.

Nem csak szólam, hogy a Duchess segítségével a Matild-palota visszakerül a budapestiekhez, hiszen a korábban említett kivételtől eltekintve az összes koktél a megfizethető 3800 Ft-os kategóriába tartozik. A dress code smart casual, a helyen pedig célszerű előre foglalni, hogy minél jobban élvezhessük a város teteji élményt

A későbbiek folyamán a koktélkínálat különleges licencek beszerzése által bővülhet, és úgy tűnik, hogy hamarosan könnyed fogásokat is fogyaszthatunk az italokhoz. A nyárias ízek, a finom pasztellszínek és az utazásos koncepció után majd az új, november-december környékén érkező koktéllapra is nagyon kíváncsiak leszünk.

Címkék

Elérhetőségek

The Duchess 1056 Budapest, Váci utca 36. Facebook-oldal Weboldal