Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Gasztró

Újjáéledő történelem Budapest felett – Megnyílt az Aranybástya a Lónyay-Hatvany-villában

Fővárosunk dicsőséggel és nehézségekkel teli történelmének egy lélegzetelállító panorámával rendelkező darabját vehetjük újra birtokba. Az Aranybástya kávéház, bisztrókonyhát vivő étterem, ideális rendezvényhelyszín, előadói tér és parádés környezetű turistaközpont egyben.

Az egykor nagy társasági életnek helyszínt adó, húsz év után ismét látogatható Lónyay-Hatvany-villa – akárcsak megannyi neves épületünk – maga a történelem. Története egészen a török korig vezethető vissza: a hódoltság alatt a villa helyén egy sokszög alakú török védmű, az Aranybástya állt, amely Buda 1686-os visszafoglalásakor megsemmisült.

A romok helyére 1870 és 1872 között Ybl Miklós tervezetegy klasszicista elemekkel tűzdelt neoreneszánsz épületet, melynek teraszáról impozáns örökpanoráma tárult az éppen egyesülő fővárosra. A budai Vár keleti lépcsőjén található villát 1915-ben vásárolta meg báró Hatvany Ferenc műgyűjtő és festőművész, aki az 1920-as évek elejére az akkor már világhírűnek számító, közel 800 műtárgyból álló műkincsgyűjteményét is beköltöztette az épületbe.

A ház séfje, Tóth Tamás letisztult, közérthető bisztrókonyhát visz, aminek – megfogalmazása szerint – kvintesszenciája: „egyszerű alapanyagok, jó alapanyagok egyszerűen elkészítve, mindezt 21. századi technikákkal”. A kiemelkedő süteménykínálatról pedig a KIOSK–Babel Budapest tengely korábbi cukrászséfje, László Péter gondoskodik. A sajtóeseményen a kézműves kolbászok és szalámik mellett kóstoltunk roston sült tengeri süllőt belugalencse-salátával, filet mignont savanyított hagymával és garnélával, a koronát pedig a többrétegű és robbanócukorkával még izgalmasabbá varázsolt „Aranybástya desszert” tette fel.

Az étterem alatti szinten, az eredeti falrészek és az alagútrendszer bejáratának impozáns környezetében amfiteátrumszerűen kialakított – de rendezvények esetén egy szintre emelhető –, előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre tervezett színházi szalon és különterem található. Velünk élő történelmünk apró, de fontos részének megújulására érdemes volt ennyit várni, mert – ha lehet ilyet mondani – Budapest még szebb lett általa.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Véndiák – minél idősebb, annál fiatalosabb

?>

Az 1938 óta működő Véndiák mindenki számára tud olyat nyújtani, ami után elégedetten távozhat: magyaros ebédet, hamburgert, desszertet vagy koktélt.

Gasztró

Gőzgombócnap a Majorban 2023

December 9-én finomságok várnak a majorban: reggel 8:30-tól bruncholásra számíthatunk, majd 12:00-től nápolyi pizzák és a már jól ismert gőzgombócok közül választhatunk. Lesz klasszikus szilvalekváros és nutellás-mascarponés is.

Pop-up pékséggel jelentkezik a Michelin-csillagos étterem

?>

II. kerületi pop-up pékséggel újít a Michelin-csillagos SALT étterem.

Szponzorált

Adventi brunchtól a karácsonyi vacsoráig, akár otthonra is – Hangolódj az ünnepekre az InterContinental Budapesttel!

?>

A főváros egyik legelegánsabb szállodájában nem csak a külföldi vendégeket várják a jobbnál jobb ünnepi programok.

Neked ajánlott

A