A Városliget Hermina út felőli részén, a park legszélén találjuk a pesti oldal egyik legjobb retró egységét, a városszerte némi kultusszal is bíró Pántlika bisztrót, ami a 60-as évek eleje óta szolgálja ki étellel és itallal a betérő vendégeket. Manapság a bringások, a környékbeli kisgyerekes családok és a kutyások közkedvelt helye, de persze nem csak belőlük áll a vendégsereg. Az elmúlt 6 évtized során a Pántlika megért pár változást, volt a magasban és egészen a mélyben is – de még mindig áll. A Pántlika egyszerűen kitörölhetetlen a Városliget parkjából.
Kezdetben volt a BNV, vagyis az évente megrendezésre került Budapesti Nemzetközi Vásár, ami a Városligetből kihasított magának egy egészen nagy területet, konkrétan az egyharmadát foglalta el. Az Iparcsarnok monumentális épülete a Hermina úti részén állt a Városligetnek, ebben tartották meg évente a BNV-t, ám az épület a II. világháború során súlyos károkat szenvedett, így hát lebontották. A helyén, egész pontosan az alapjaira épült fel 1947-ben a BNV legnagyobb csarnoka, az 5-ös számú, ami 1974-ig, a vásár Kőbányára költözéséig látta el a feladatát, majd bútorraktár volt, végül némi átalakítást követően a Pecsa lett belőle. Hosszú ideig ez volt az egyik hírmondója annak, hogy sokáig itt tartották meg a BNV-t, ám most, hogy lebontották, már csak egy emlék maradt: a Pántlika bisztró épülete.
A Pántlika szinuszgörbére emlékeztető tetejű épülete eredetileg a BNV-hez tartozott, amolyan információs pavilonként funkcionált. Mellette pedig működött egy kerthelyiség is. Idővel aztán – valamikor a 60-as évek első felében – a kettőből egy lett, vagyis összenőtt, ami összetartozott, még ha ez elsőre talán nem is tűnt fel senkinek. A lényeg: amikor a BNV 1974-ben elköltözött Kőbányára, akkor már vígan muzsikált a hely, csak akkor még nem Pántlika volt a neve, hanem Lepke, és a Városliget legnépszerűbb helyévé vált egész gyorsan.
A rendszerváltás után egy darabig még Lepke néven futott a hely, majd rövid időre a nem kicsit erőltetett Zöld Emberre keresztelték át. Ez az állapot 1995-ig tartott – azóta hívják a Pántlikát Pántlikának. Bár voltak szép időszakai a helynek, a Városligettel együtt használódott el és csúszott egyre lejjebb, pedig még csak vetélytársa sem igazán akadt – talán csak az egykori Közlekedési Múzeum mellett álló Waggon büfé (ami korábban, az átkosban Zöld Szemafor Söröző néven futott). Aztán persze jött a városligeti legenda, a Kertem, ami hosszú időre elszipkázott szinte minden embert a Ligetből, a Pántlika pedig maradt a B opció, ahova első körben csak a hardcore rajongók jártak – egészen addig, amíg volt Kertem.
A Pántlika 2007-ben komoly felújításon esett át, ami akkor már nagyon ráfért. Akkoriban gyúrtak rá a hely retró jellegére is, amihez egy rakás korabeli tárgyat szedtek össze az 1960-70-es évekből, hogy minél inkább szocreál legyen a hangulat. Az MSZMP balatonaligai üdülőjéből hoztak lámpákat és ülőgarnitúrát, megszerezték Kádár János állólámpáját, egy Rózsa Gyögy-féle gömbhangszórót, a zamárdi kertmozi székeit vagy a siófoki Panoráma bár csillárjait, és még lehetne sorolni a hely ékeit. A Kertem miatt azonban nem tudott igazán berobbanni a hely – persze azért vendégek nélkül sem maradt.
Most viszont, hogy már nincs és nem is lesz többé Kertem a Városligetben, akik anno odajártak, átszokhatnak ide. Nagyon megéri, mert bár a hely kisebb, a békebeli, nyugodalmas és szeretetteli hangulat nagyon hasonló, a zene kifogástalan, és az ételre, az italra sem lehet panasz. Ráadásul akkor sincs gond, ha nincs hely, mert az étvágyunkat akkor is kielégíthetjük: kapható a Pántlikában ún. sétálós menü is. Nagyon szorítunk a Pántlikának, hogy végre az őt megillető, kultikus státuszba kerüljön, és nemcsak azért, mert retróban erős versenyző, hanem azért is, mert a Pántlika tényleg egy nagyon jó hely. Ráadásul ismét neki lejt a pálya: valódi vetélytársa ismét nem akad – a nemrég nyitott, szimpatikus Piknik Kertet leszámítva, ami azonban túl jól nevelt, túl kicsi és túl cuki ahhoz, hogy lenyomja a Pántlikát.
