We Love Budapest: A 7. lemezét megjelentető, több mint 10 éve létező zenekarnál már sajnos akár az is előfordulhat, hogy rutinból és a jól bevált sémák mentén dolgozik, amitől még lehet jó az, amit csinál, csak közben mégis kiszámíthatóvá válik és ezért csak közepesen izgalmas a végeredmény. Ez rátok nem áll, hogyan éritek ezt el?
Péterfy Bori: A Love Band zenéje azonnal felismerhető, miközben meg mégis nagyon eklektikus. A lemezek között sincs két egyforma. Ez részben azért van, mert a zenekar agya, zeneszerzője és producere Tövisházi Ambrus. Ő egy nagyon kísérletező, önmagát folyamatosan fejlesztő és állandóan új utakat kereső, zseniális ember. Én pedig nagyon jó partnere vagyok ebben. Nem az a fajta énekes vagyok, akinek a hangja megkíván egy bizonyos zenei stílust, hanem mivel színházi közegből jövök, a zenéléshez is így állok hozzá. Számomra minden lemez, sőt akár minden egyes dal is olyan, mint egy-egy új darab, egy-egy új szerep. Ez a helyzet mindkettőnket nagyon inspirál. Ráadásul ez a kapcsolódás köztünk folyamatos, de igazából nem is tudnánk másképp élni, csak így, ebben a megállás nélküli, egymást inspiráló rezgésben. Mindaz, amit csinálunk, az belső késztetésből fakad, ezért nyugodtan nevezhetjük művészi alkotásnak, nem pedig egy patikamérlegen kiporciózott, rádióbarát popzenének. Persze azért részben mi is a piacra dolgozunk, de elsődlegesen nem ez befolyásol bennünket az alkotásban. Hanem az, hogy a közös munka előre visz bennünket, és hogy alkotásra születtünk, ezért élünk. Hála istennek, hogy még inspiráljuk is egymást.
WLB: Ha minden lemez egy-egy új szerep, akkor a legutóbbi lemezről mit tudsz elmondani: milyen szerep?
P. B.: Voltak olyan témák és ötletek, melyek korábban születtek, de a lemez a COVID alatt készült, amikor még karanténban volt az ország, és ez az eddig ismeretlen, az egész világra kiterjedő vírus meg az attól való félelem rányomta a bélyegét. Az is nyomot hagyott rajta, hogy 50 éves lettem, ami egy fordulópont az ember életében. De az a fullasztó légkör is benne van, ami az országot jellemzi már jó rég, és az ebből fakadó tehetetlenség, hogy mindazt, ami történik velünk, birkaként tűrjük.
És akkor ott van még a nagyvilág, ahonnan szintén csak ömlik a negatív energia, meg persze a klímaváltozásból fakadó fenyegetettség érzése is megjelenik a lemezen. A lemezhez készült egy szövegvideó. Ebben engem látni, amint futok, és közben a dalok szövege ki van írva a képre. Nagyon szeretem, mert kifejeződik benne a lemezen képviselt szerep: valami elől menekülő vagy éppen valami után rohanó, elveszett, de mégis túlélni próbáló nő a karaktere a Szikra albumnak.
WLB: Ezt azért érezni is rajta. Nekem a korábbi lemezekhez képest az idei dühösebb meg sötétebb. Te hogy látod ezt?
P. B.: Azt mondták mások is, hogy sötét, ugyanakkor azt is megkaptuk, hogy azért lehetne dühösebb. Úgyhogy a sötét az biztos, de Ambrus most ilyen zenei ötleteket hozott. Meg ilyen most a hangulatunk is, és a dark dolgok is közel állnak hozzánk. Az előző lemez, a Bori X hiába dark diszkó, mégis jóval felhőtlenebb volt, mint most a Szikra. Meg eleve, én egy drámai hősnő vagyok, nem állnak nekem jól a boldog, vagy inkább túl egyszerű dalok, nem is tudnám azokat rendesen előadni.
WLB: Ha jól értem, akkor a karantén időszaka, neked jól jött, vagy legalábbis sikerült építkezni belőle, jó hatással volt a kreatív energiádra, annak ellenére, hogy se koncertezni nem tudtatok és a színházban sem játszhattál?
P. B.: Annyiból mindenképpen jól jött, hogy Ambrussal most nagyon rá tudtunk koncentrálni a lemezre. Teljesen összezártunk, és elmélyülten, totálisan egymásra hangolódva dolgoztunk. Általában nem így szokott történni, mert mindig van valami más is. Most nem volt. Közben meg nagyon szorongató érzés volt, hogy ennyire megállt az élet, és hogy hiába vannak eredményeid, mégis védőháló nélkül zuhansz a semmibe a többiekkel együtt.
WLB: Nagyon más karakterek vagytok Ambrussal, úgyhogy pláne felmerül az emberben a kérdés, hogy hol ér össze ez a két, szinte ellentétes személyiség? Mitől működtök ti ennyire jól együtt?
P. B.: Drapos Gergő – aki a Love Band basszusgitárosa és Ambrus unokaöccse – mesélte, hogy amikor gyerekek voltak és együtt fürödtek, Ambrus mindig nézte, ahogy folyik le a víz, és mondta, hogy „lemezjátszó”. Éjjel-nappal a zenében meg a hangokban él és mozog. Több mint húsz éve dolgozunk együtt. Ambrust inspirálja az, hogy én teljesen vevő vagyok az ő kísérletező hajlamára, és persze a hangomat is szereti, de nem arra szerez zenét, hanem a személyiségemre, az emberre, akit nagyon jól ismer.
WLB: Aránylag sokat duettezel a lemezeken. De hogy kivel, abban te döntesz egyedül, vagy azért Ambrus is ad néha tippeket?
P. B.: Volt már olyan, hogy Ambrus nagyon tukmált valakit, de visszautasítottam, mert azt éreztem, hogy jó fej ugyan az illető, de nem fogunk passzolni egymáshoz előadóként. Aztán olyan is megtörtént, hogy valakit nagyon szerettem volna, de sajnos visszautasított. Egyébként meg Ambrussal közösen szoktuk kiválasztani a lemezen szereplő vendégeket, de nemcsak az énekeseket. Az új lemez egyik számában közreműködik a zseniális dobos, Pándi Balázs, aki mind a kettőnk számára meghatározó, fontos ember és barát. Nagyon inspiráló a tehetsége és a személyisége. Ilyen emberekkel szeretem magam körülvenni. Henri Gonzo a Fran Palermóból is ilyen volt két lemezzel ezelőtt, őt tartom a fiatal zenészgeneráció legnagyobb tehetségének. És ilyen, hogy a nőket se felejtsük el, Sena is, akivel szintén volt már dolgom.
WLB: Most úgy áll, hogy a lemezbemutató koncert november végén lesz az Akváriumban. Csakhogy a vírus megállíthatatlanul terjedni kezdett újra, az országot meg lezárták. Nehéz ebben a helyzetben tervezni, de valami elképzelés csak van...
P. B.: Semmiről nem lehet tudni semmit, ezért mi mindenre úgy készülünk, hogy lesz. Reméljük a legjobbakat. Ez ugyanúgy áll a lemezbemutatóra meg a többi koncertre, mint a színházi feladatokra és a friss felkérésekre, merthogy még azok is vannak. Közben meg tényleg nem tudni, hogy milyen rendeletek jönnek, milyen szigorítások, mi marad nyitva, mi zár be, meg egyáltalán hogy miből fogunk megélni. Kicsit káoszos most a helyzet. hogy röviden is válaszoljak: biztosan lesz lemezbemutató, csak azt nem tudni biztosan, hogy hol és mikor, de terveink szerint november 28-án az Akváriumban.
WLB: Amikor elkezdődött a Love Band sztori, az elején még alig írtál egy-két dalszöveget, majd lemezről lemezre egyre inkább megjött a bátorságod, és megfordult az addigi tendencia. Ez egy tanulási folyamat eredményének tűnik, de mit is kellett inkább megtanulni ahhoz, hogy magabiztos dalszövegíró is legyél: technikai dolgokat vagy az egész inkább egy önismereti munka volt?
P. B.: Inkább az utóbbi. Magamban kellett tisztába tenni a dolgot. Én azért egy irodalmilag súlyosan terhelt családból jövök. A bátyám egy fantasztikus és neves író, de a családból többen is az irodalommal foglalkoznak. Úgy voltam vele mindig, hogy én ebből a vénából semmit nem örököltem, nekem más képességek, tehetségek jutottak. De aztán apránként erősítettem magamban, hogy lehet, hogy mégiscsak kaptam abból is. Kis lépésekben haladtam, első körben azokat a szövegeket, szövegrészeket írtam át, amik annyira nem tetszettek, vagy nem éreztem a magaménak.
Menet közben jöttem rá, hogy mennyivel jobb a szöveg, ha nem készen kapom valaki mástól, hanem ha az pont olyan, amilyet én szeretnék. Ehhez viszont nekem kell azokat megírni. Évről évre egyre bátrabb lettem, majd rátaláltam az élvezeti értékére is annak, amikor írok. Érezni kezdtem az erejét a dolognak. Persze ennek ellenére minden lemezen vannak vendégszövegírók (pl. Sarkadi Balázs az előző lemezen vagy a mostanin Szabó Benedek), sőt van, aki évek óta dolgozik velünk (pl. Hajós-Dévényi Kristóf).
WLB: Amikor vége lett az Amorf Ördögöknek, akkor az egyik oka ennek az volt, hogy a színház mellett nem volt már rá időd, és inkább az utóbbira szerettél volna koncentrálni. Aztán eltelt alig két év és már újra a rockszínpadon álltál a Love Band élén. Mi húzott vissza?
P. B.: Az Amorf Ördögök megszűnése arra az időszakra esett, amikor a legendás társulat, a Krétakör tagja voltam. Rengeteget léptünk fel itthon, jártunk sokat külföldre, miközben őrületes mennyiségű és minőségű munka folyt a színfalak mögött is, ráadásul olyan mély koncentrációban, hogy nem fért be mellé már semmi más. Fel sem merült bennem, hogy otthagyom a Krétakört az Amorf miatt, amit szintén nagyon szerettem, úgyhogy nagy szívfájdalommal meg frusztrációval járt, mire végre meghoztam a döntést, ami a zenekar végét jelentette. Aztán Schilling Árpád szélnek eresztette a társulatot, én pedig azt éreztem, hogy most nem kéne egy másikhoz elszerződni. Úgyhogy akkor belevágtunk Ambrussal abba, hogy megvalósítsuk régi álmunkat, a Bori szólólemezt – amiből lett aztán a Love Band. Közben meg azért egy másik társulathoz is elszerződtem, mert akkor hívott Alföldi Róbert a Nemzetibe.
WLB: Ha már szóba jött a színház: milyen bemutatókra készülsz most, mikben láthat majd a közönség – amennyiben minden jól megy?
P. B.: Most kezdtünk próbálni egy elég súlyos darabot, ami Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regényéből készült, az Orlai Produkció állítja színpadra, a témája pedig a pedofília egy nagyapa és az unokája történetén keresztül. Ez egy duódráma lesz, amit Tasnádi István rendez és Pataki Ferenccel közösen adjuk elő. Ennek októberben lesz a bemutatója. Ha minden jól megy, akkor novembertől az Átriumban fogok próbálni egy darabot, de erről többet most nem mondanék. És az évad végén is lesz egy érdekes munkám, amiben egy nagyon tehetséges fiatal színházrendezővel, Tarnóczi Jakabbal fogok együttdolgozni. Persze csak ha minden jól megy.
WLB: Biztos megkérdezték már, de most én is megteszem, mert jó záró kérdésnek találom: a színészet és a – nevezzük így – rocksztárság hogyan egészíti ki egymást benned, hogyan hat egymásra a kettő?
P. B.: Törőcsik Mari mondta mindig, amikor együtt játszottunk a Nemzetiben, hogy ő mindig izgul, amikor fellépésre kell mennie – így nevezte azt, amikor valaki kiáll a színpadra és énekel –, mert akkor nem tud egy szerep mögé elbújni, mint a színházban. És ezt teljesen megértettem, mert minden szempontból nagyon más a kettő. De biztosan hatnak egymásra, és át tudok emelni ezt-azt innen oda, onnan meg ide.
Például koncerteken színésznőből nyomom az énekesnőt. Nagyon fontos, hogy milyen nőnek látom magam az adott szám előadása közben, és hogy erről milyen mozi megy a fejemben. A közönséghez való viszonyban pedig az énekesnőség segít, mert azt a fajta gátlástalan, ugyanakkor önazonos felszabadultságot, ami koncerten van, ahol bármi megtörténhet, azt az energiát a színházba is át tudom vinni. Csak ott persze bármi nem történhet meg, mert ha igen, akkor káosz lesz belőle, és nem színház.
