Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Gasztró

Adomány meleg étellel segítik a Gasztroarcok a rászoruló családokat

„Gasztroarcok a szebb karácsonyért” elnevezéssel indított kampányt három budapesti és egy miskolci vendéglátóhely, hogy ünnepi menüt varázsoljanak azokra az asztalokra is, ahol erre nincs lehetőség. A kezdeményezést bárki támogathatja, ha ételt rendel az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyekről, és ezzel nemcsak a rászoruló családokat, de a vendéglátósokat is támogatja. Az összegyűlt adomány meleg ételt Budapesten és Miskolcon élő rászoruló családok, az egészségügyben és szociális intézményekben dolgozók kapják meg december 24-én.

2020 nem igazán lopta be magát a kedvenc éveink közé, ugyanakkor számtalan jó kezdeményezés köthető hozzá, ilyen a Gasztroarcok a szebb karácsonyért kampány is, amit a Beerstro 14, a KEG Sörművház, a MADHOUSE és a miskolci zip's brewhouse indított. Idén a vendéglátósok és azok a helyek, amiket szeretünk, sok szempontból nehéz helyzetbe kerültek, volt, akiknek sikerült átállni a kiszállításos rendszerre, de sokan bezárásra kényszerültek. A kampány lényege, hogy egyszerre segítse a vendéglátószektort és rajtuk keresztül azokat is, akik nehéz élethelyzetükből adódóan nem tudnak ünnepi menüt tenni az asztalra, vagy épp munkájuk miatt nem tölthetik szeretteik körében a szentestét.

Az akció lényege, hogy karácsonyi menüt lehet rendelni azoktól a kiszállításra átállt éttermektől és kocsmáktól, amik közel állnak a szívünkhöz, ezzel segítve őket, hogy az év végi mérleg nyelve abba az irányba mozduljon, hogy jövőre is ki tudjanak nyitni. A megrendelt ételek pedig olyan helyekre kerüljenek, ahol vagy nem is álmodhatnak arról, hogy igazi ünnepi menü kerül az asztalra karácsonykor, vagy pedig olyan emberekhez, akik azért dolgoznak szenteste is, hogy a szeretteink gondos kezekben legyenek” – mondta el Verba Gergely, a Szűretlen sörmagazin tulajdonosa, a kezdeményezés ötletgazdája.

Az oldalon megrendelt ünnepi menük a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A rendelés részleteit és menetét a szuretlen.hu oldalán lehet megtalálni, ahol az egyes vendéglátóhelyeknél elérhető menük közül lehet választani. Ha valaki az adományon túl is szeretne segíteni, akkor önkéntesként is segíthet a kiszállításban.

Cimkék

Hasonló tartalmak

A hedonizmus titkos receptje – Indítsd pezsgős reggelivel a napot!

?>

Nincs jobb napkezdés, mint egy hosszú, pezsgős reggeli, amit szép környezetben, barátokkal vagy akár egyedül, magunkat megajándékozva tölthetünk.

Csodás illatok, fűszeres ízek és mesés színek – 3+1 libanoni hely borongós napokra

?>

A Baalbekben, a Byblosban és a Mozatában olyan autentikus libanoni fogásokat kóstolhatunk, amelyek feldobják majd a leghidegebb téli napokat is.

Gasztró

5 hely, ahol karácsonyi varázslat vár

?>

5 csodás, ünnepi díszbe öltözött helyszínt mutatunk, ahol igazán átélhetjük a karácsony hangulatát.

Tudjuk, hol állsz sorba jövő héten! – Az év egyik legizgalmasabb ázsiai bisztrója nyitott meg a Hunyadi téren

?>

Cheeseburger spring rolls és mekis almás pite vagányra kalibrálva – a ZEN Eatery az év egyik legjobb ázsiai étterme lett!

Neked ajánlott

A