Foo Fighters

A legfrissebb hír, hogy James O’Barr kultikus képregénye, A holló visszatér a mozivászonra – és többek közt Budapesten fogják forgatni. Corin Hardy adaptációjában Aquaman, azaz Jason Momoa játssza majd a főszerepet, aki ha minden igaz, már februártól fetűnhet a fővárosban, szóval érdemes lesz figyelni a Dunát és a temetőket, hogy nem észlelünk-e valami szokatlant. Különös pikantériája a dolognak, hogy ahogy azt nemrégiben megírtuk, már a 2011-es "változat" egyes részeit is itt vették fel.

Mundruczó Kornél a Jupiter holdja után sem pihen: Deeper című filmjét, amit sokan már a hollywoodi debütálásaként emlegetnek, idén forgatja majd Magyarországon. Ráadásul a már előzetesen felkapott forgatókönyvet az a Max Landis jegyzi, aki amellett, hogy a komédiakirály John Landis fia, dolgozott például a zseniális sci-fi Az erő krónikáján vagy a Netflix eddigi legnagyobb költségvetésű projektjén, a Brighton.

Ráadásul a főszerepre nem mást sikerült szerződtetni, mint Bradley Coopert, aki már olyan alkotásokban bizonyíthatott, mint az Amerikai mesterlövész, a Napos oldal vagy az Amerikai botrány. A szinopszis szerint egy kegyvesztett űrhajóst fog alakítani, aki elhatározza, hogy meghódítja a Föld legmélyebb pontjának tartott, újonnan felfedezett óceáni árkot. A rendező szerint monodráma lesz a magyar címet egyelőre nem kapott mű, mi pedig izgatottan várjuk, hogy láthassuk.

Ezzel azonban még nem ér véget a 2018-as hazai sztárparádé, ugyanis James Cameron és Tim Miller nálunk fogja forgatni a Terminátor 6 egy részét, így tavasszal valószínűleg Kalifornia egykori kormányzója fog az időben a régi és az új Budapest között ugrálni. Arnold Schwarzenegger mellett minden bizonnyal feltűnik majd Linda Hamilton is, szóval tavasszal kifizetődő lesz fémdetektorral járni az utcákat. (Igazából nem, mert a híresztelések szerint a T-800-as Terminátor helyett az osztrák tölgy egy hús-vér embert fog alakítani benne.) Természetesen ha bármelyikőjüket látjuk a fővárosban, azonnal írni fogunk róla!

Ugyan nem film, hanem egy hatrészes tévésorozat, de a forgatási helyszín miatt úgy éreztük, itt van a helye: Budapesten „játszódik” majd a Downton Abbey alkotóinak legújabb alkotása, mely a Doktor Zsivágó alkotójáról, Borisz Paszternákról és titkos szerelméről fog szólni. Az alapnak számító és a Budapesti Könyvfesztiválra kiadott regényt a Nobel-díjas író húgának unokája, Anna Pasternak írta és az ittani forgatásról azt nyilatkozta, hogy „Budapest mellett nem csak a remek filmes háttér, de az is szólt, hogy az oroszországi forgatás drágább, ráadásul a briteknek vízum is kell a beutazáshoz és az ottani munkához”.