Moll Zoltán a Víziváros után egy közérthetőbb, de szintén generációs kérdéseket feszegető filmmel jelentkezett. Az Engedetlen észrevétlenül érkezett meg a hazai mozikba, hogy bemutassa, milyen a kamasz- és felnőttkor közötti állapot, amikor már voltál igazán szerelmes, de még nem tudod biztosan, hogy ki az igazi és vajon tényleg ő-e az. Kritikánk az Engedetlenről.

Kétszer egymás után generációs filmet (ráadásul klasszikust) leforgatni szinte lehetetlen: hogy csak egy példát mondjunk, Török Ferenc egy bő évtizeddel a Moszkva tér után már nem tudta megismételni a bravúrt a Senki szigetével, de Reisz Gábor idén premierelő mozijával, a Rossz versekkel kapcsolatban is alaposan megemelkedtek az elvárások a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan sikere után. Moll Zoltán valószínűleg azért úszta meg ezt a fajta nyomást, mert a Víziváros hiába szólt a húszas-harmincas generáció aktuális problémáiról (menjek vagy maradjak, kötődjek-e valakihez vagy ne), túl szürreális-metaforikus volt ahhoz, hogy igazán széles közönséget érjen el.

Valószínűleg hasonló sors vár az Engedetlenre is, amit jól mutat, hogy a premier után nem sokkal már csak három művészmoziban (Art+Cinema, Bem Mozi, Kino Cafe) lehet megtekinteni. Pedig érdemes. Bálint (Bagossy Bálint) különleges odüsszeiája a lányok között ugyanis ha időnként szétesettnek és céltalannak is hathat, jó érzékenységgel és szépen megkomponált képekben meséli el, milyen az, amikor voltál már igazán szerelmes, de még nem tudod pontosan, melyik lány lehetne az igazi – ráadásul mindegyiknek tetszel, ők is neked, így miért ne lehetnél egy kicsit mindegyikkel?
Ennyiből már látható, hogy a Vízivároshoz hasonlóan itt sincs igazán klasszikus értelemben vett történet, inkább csak egymáshoz lazán kapcsolódó epizódok összességéről beszélhetünk. Bálint egy lakáskoncerten csókolózik valakivel, egy erdőben követ egy másik lányt, dohányzik egy erkélyen egy harmadikkal és így tovább. Nevezhetjük hangulatfilmnek vagy vágybeteljesítő álomnak, egy azonban biztos: érdemes a vetítés előtt félretenni a filmekkel kapcsolatos elvárásainkat.

A problémák nem is igazán itt kezdődnek, hanem például a sokszor fiatalosnak csak hangzani akaró, de inkább érthetetlen párbeszédekkel, illetve az online világ teljes mellőzésével (értsd: a Facebook vagy az Instagram mintha nem is létezne) – két olyan téma, amit a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) remekül megoldott – és azzal, hogy pont a főszereplő Bagossy Bálintban van a legkevesebb karizma. Ugyan még a pályája elején áll, de itt szinte már zavarba ejtő, hogy Demecs Eszter és Cvetkó Fruzsina mennyire jobban él nála a vásznon.

Az Engedetlen talán Szimler Bálint (Balaton Method, Nekem Budapest) vizsgafilmjéhez, az Itt vagyokhoz hasonlít a legjobban szürreális-atmoszférikus párbeszédeivel, epizodikus szerkesztésmódjával és a klasszikus narráció elhagyásával és ahhoz hasonlóan biztos lesz, akinek "túl minden" lesz. A kritikák nem is teljesen alaptalanok, de ne hagyjuk, hogy eltérítsenek attól, hogy megnézzük Moll Zoltán visszatérését, az ugyanis olyan, mint a főhőse: minden furcsaságával együtt is szerethető.