A sétára Romoda Klárával, az intermédia tanszék munkatársával indultunk, akitől megtudtuk, hogy az 1875-ben mészkőből épült épületet vízzel nem, csak egy speciális kémiai eljárással lehet megtisztítani. Az idő vasfoga által megcsócsált, a savas eső, a szmog által feketére festett falaknak még várnia kell a külső tisztításra, aminek lassan eljöhet az ideje, ha sikerül megállapodni az állammal a felújításról. De ha a külső tisztítás megvalósul, a Magyar Képzőművészeti Egyetem az Andrássy út egyik legszebb, világos homokszínben pompázó épülete lesz majd.
A reneszánsz stílusban épült intézménynél jóval messzebbről indult a hazai képzőművészeti oktatás útja, egészen konkrétan magánlakásokból. Már a 18. században voltak sikertelen próbálkozások, de csak az 1861-ben létrejött Országos Magyar Képzőművészeti Társulat fogalmazott meg egyértelmű igényt a külföldön tanult magyar művészek munkáit bemutató kiállítóhely és egy itthon működő oktatási intézmény létrehozására. Kelety Gusztáv műkritikust bízták meg azzal, hogy tanulmányozza a külföldi akadémiákat, és állítson össze egy oktatási tervet, az 1867-es Eötvös József-féle koncepcióval is összecsengve (Kelety Gusztáv éppenséggel az Eötvös-család házitanítója volt).
Kelety arra a következtetésre jutott, hogy egy komplett akadémia létrehozása talán korai lenne, ezért 1871-ben bérelt lakásokban kezdődött meg kicsiben a jövő tehetségeit kinevelő képzőművészeti tanárképzés a Rumbach utca 6. szám alatt. Az 53 növendéket művelő Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde tanári karában helyet foglalt Székely Bertalan, Izsó Miklós és Schulek Frigyes is.
Mivel az idő előrehaladtával egyre több lakást kellett bérelni jókora összegekért, és az eszközöket, szobormintákat macerás volt ide-oda cipelni, hamar világossá vált, hogy kell egy önálló épület a művészoktatásnak. Az Andrássy úton ekkor még üres telkek tátongtak, és mivel Budapest világvárossá fejlesztése és egy impozáns sugárút kiépítése ekkor a városvezetés céljai közt szerepelt, a társulat jutányos áron hozzájutott két telekhez a Fővárosi Közművektől. (A szomszéd épület az Zeneakadémia első otthona lett.)
A társulat külön iskolaépületet és kiállítóteret szeretett volna, és az utóbbira kiírt nemzetközi tervpályázatot Láng Adolf nyerte. Az elegáns, veronai Palazzo Bevilacqua mintájára épült reneszánsz palotába az állam egy forintot sem adott, a homlokzatán olvasható, hogy egy az egyben közadakozásból jött létre. Ez az épület lett a legelső Műcsarnok, a Magyar Képzőművészeti Társaság kiállítótere.
Már a gazdagon aranyozott, stukkókkal díszített, oszlopos-boltíves előcsarnokba lépve pompás festészeti díszítőmunkákat csodálhatunk meg, Láng Adolf saját kezének munkáját, míg a belső stukkók Kéler Napoleon nevéhez fűződnek. Sokan nem pénzzel, hanem bizonyos munkák ingyenes elvégzésével járultak hozzá az építkezéshez: Róth Miksa édesapja, Róth Zsigmond például a földszinten látható egyszerűbb ólomüvegek, illetve az első emeleti impozánsabb ablakok elkészítésével.
Lotz Károly is közreműködött festményeivel: a lépcsőház félköríveiben az akkori képzőművészeti ágakat, a grafikát, építészetet, szobrászatot jelenítette meg, az emelet mennyezetén látható freskóin az alkotótevékenységek allegóriáit. Sajnos a beázás nem kímélte meg őket, de az intézmény munkatársai reménykednek, hogy nemsokára döntés születik arról az épület teljes körű felújításáról és restaurációjáról.
Ebben az épületben ma az MKE hivatalos helyiségei találhatóak, illetve az épület kiállítóterme az időszakos és diplomakiállításoknak helyet adó Barcsay terem. Az udvar az eredeti tervek szerint nyitott átriumnak épült, és csak a '60-as években készült el az üvegtető – ide is szoktak kiállításokat szervezni.
A szomszédos, művészetoktatásnak helyet adó, Izabella utca-Andrássy út sarkán található épület belül már jóval egyszerűbb és funkcionálisabb lett. A szintén reneszánsz stílusú, Rauscher Lajos, az intézmény építésztanára által tervezett saroképület homlokzata viszont neki és Székely Bertalannak köszönhetően gazdagon díszített, a párkányszalagon Bramante, Leonardo da Vinci, Rafaelllo, Michelangelo, Dürer, Markó Károly, és több más híres-neves festő, szobrász és építész arcképei láthatók.
Egyetlen impozáns helyiség található az épületben, ez pedig a bejárat márványozott falakkal, oszlopokkal és színes, aranyozott stukkóboltozattal ellátott fogadótere. A kapun egy camera obscurát is létrehozott az intermédia tanszék a megnagyobbított kulcslyukon keresztül: a belső ajtóra helyezett matt üvegen fejjel lefelé látszanak az Andrássy úton haladó járművek. (Képeinken csak a mennyezet látszik.)
A kétemeletes épület többi része viszont meglehetősen puritán. Iszonyú nagy a belmagasság, hogy minél több természetes fényt kapjanak az oktatótermek és a műtermek. Körülbelül 600 hallgatója van jelenleg az MKE-nek, holott 120-150 emberre tervezték az épületet, így elég szűkösen férnek csak meg. Az órarend meglehetősen szigorú, a diákok reggel 8-tól délig a műtermekben dolgoznak, délután pedig az elméleti órák zajlanak. Elsőként az első emeleten található restaurátor műterembe néztünk be.Az anatómiatermet most kihagytuk, de itt a hallgatók a ruhátlan modellek után dolgoznak (ez a munka nem könnyű, 45 percig kell pózolni, 15 percet pihenni), csak a Romoda Klára által „bestináriumnak” nevezett terembe lestünk be, ahol igazi csontvázakat tárolnak. Itt található az a ló is, amelyik éltében és holtában is szolgálta az intézményt: mikor még szénnel fűtöttek, a szénszállító kocsit húzta, csontvázként pedig anatómiaismeretekkel gazdagítja a hallgatókat.
Mivel a szomszédban a Képzőművészetivel egy időben épült meg a Zeneakadémia legelső épülete, a séta ott, illetve az ott létrejött Liszt Ferenc Emlékmúzeumban folytatódott. Erről korábban már írtunk részletes beszámolót, az MKE-hez tartozó csodálatos, a Kmety, Bajza, Szondy, Munkácsy utca által határolt, művészkolóniák otthonául szolgáló Epreskert történetének is utánajártunk.
