Az Epreskert neve sokaknak ismerősen cseng, mégis kevesen tudják, hogy pontosan mi rejtőzik a kerítések mögött. A terézvárosi villák között megbúvó ősfás park évtizedek óta a pesti művészképzés egyik legfontosabb bázisa.
Kert és campusAz Andrássy úti főépület közelében található vadregényes Epreskert - meglepő módon - az itt található eperfákról kapta nevét. A művésztelep az 1880-as évek elején kezdett benépesülni, az első műteremházat számos további pavilon követte, amelyek többé-kevésbé átalakítva jórészt még ma is állnak. A kertet egyébként Stróbl Alajos tetette rendbe, aki az első időszak meghatározó figurája volt.
Ő mentette meg például a kert közepén álló, kör alaprajzú épületet: a józsefvárosi Kálvária tér lebontásra ítélt, 1744 és 1749 között épült barokk kápolnáját 1893-ben tanítványaival szétbontották, majd kövenként vitték át jelenlegi helyére, az Epreskertbe.
Művészek egykor...
A művészek nemcsak itt tanultak és dolgoztak, a többség az akkor még jórészt beépítetlen Sugár út környékén vett magának lakást vagy villát, így az egyetemi épületek fontos szerepet játszanak az Andrássy út környékének városfejlődésében. A Lendvay utca elsősorban a szobrászoké, a Bajza utca a festőké volt, a legnagyobb társasági élet pedig Jókai és Feszty közös villaépületében - az író fogadott lányát ugyanis a híres körkép festője vette el.
A művészek társadalmi státuszát egyébként jól mutatja, hogy többek között Ferenc József is többször kilátogatott az Epreskertbe, Jókain kívül pedig sokan tartottak estélyeket.
Stróbl Alajos például hatalmas jelmezes történelmi művészestélyeket szervezett, de ez még semmi. Reggelente kürtszó mellett lovagolt ki az Epreskertből, a műteremébe szökőkúttal tarkított aranyhalas medencét telepített és különféle állatok, majmok, pávák, őz valamint gólyasétáltak a kertjében.
...és ma
A Bajza, Szondi, Munkácsy Mihály és Kmetty utcák által határolt terület ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem része, így csak meghatározott időszakokban lehet látogatni. Mi az év végi anyagokat szemléző tárlatot néztük végig, ahol Becskei Andor vezetett végig - a tehetséges szobrászhallgató egyébként a második évét fejezte be és a napjai nagyobb részét a telepen tölti.
Andor feladata idén az volt, hogy formálja meg a saját arcát. Hihetetlen érdekes, amit mesél, hogy hogyan tanulta meg - ahogy ő fogalmaz - felrakni a saját képmását, és ezáltal, hogyan ismerte meg sokkal jobban önmagát.
Az osztályok itt teljesen máshogy néznek ki, mint egy "átlagos" egyetemen - meséli Andor. Az első évben mindenki nagyjából ugyanazt tanulja, majd egy mestert kiválasztva kerülnek a hallgatók a négy osztály egyikébe - amelyeken belül évfolyamtól függetlenül ugyanazokat a feladatokat kapják.
Az osztályokban mindenki kialakítja a saját hangvételét, ezért is volt érdekes a négy terem anyagait összehasonlítani. Míg az egyikben a figurális, a másikban inkább a kísérletezőbb, konceptuális alkotások domináltak. Külön anyagot állítottak ki a restaurátorok is.
Természetesen elméleti órák is vannak, de a feladatok nagyobb része mégis gyakorlati, így a hallgatók szinte minden napot együtt töltenek. Ez a családias hangulat fogad akkor is, amikor ott járunk, a hallgatók az árnyas fák tövében sörözve pihenve beszélgetnek.Az egész kicsit elvarázsolt, titokzatos és megkopottságában is szép, akárcsak az egyébként nagyon magas színvonalú művek, amelyeket itt olyan közelről nézhetünk, körbejárhatunk, sőt érinthetünk, ahogy egy múzeumban szinte sohasem. Érdemes eljönni ide, a romantikus hangulatú kert csendes össze-visszaságban szétszórt szobraival, ősfáival és épületeivel külön is megér egy látogatást.
