2022. szeptember 13., 11:29
Bronzból van, mégis mintha élne – Híres tollforgatók kifejező szobrai
Összegyűjtöttük írók, költők, tollforgatók szobrait, melyek az ábrázolt személyről mondanak is valamit, nem csupán szellemi nagyságukat fejezik ki.
Összegyűjtöttük írók, költők, tollforgatók szobrait, melyek az ábrázolt személyről mondanak is valamit, nem csupán szellemi nagyságukat fejezik ki.
Budapest egy kész építészeti skanzen, ahol az ókori római emlékektől kezdve a középkori falakon át a kortárs épületekig mindent megtalálunk, így jó pár török kori építményt is.
Nemcsak a magyar úri népség vendégeskedett a fővárosi szanatóriumokban, de a modern kezelési módok, a technikai felszereltség és a pompásan berendezett épületek még a külföldieket is idecsalták.
Az 1926-ban felépült Gyöngyösi utcai bérházat több mint 20 éven át díszítette a hazai irredentizmus szent fohásza, ami már rég nem olvasható a falon, de névnek azért megmaradt: Hiszekegy-ház.
Ha már megismertük a budapesti legeket, az állatokról elnevezett helyeket meg a rejtélyeket, akkor keressük meg Jancsit, Ferencet, Erzsébetet és a két Klotildot!
A Király utca 71. szám alatt működött a 100 évvel ezelőtti Budapest legnépszerűbb és legsikeresebb operettszínháza, a Király Színház. 1903-tól 1940-ig muzsikált.
Bemutatunk pár fájó hiányt, egykor fontos vagy neves épületet és helyszínt a főváros múltjából. Első körben a budai oldalt járjuk be.
Egyik legelismertebb operatőrünk, Koltai Lajos rendezi a világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról szóló filmet, akit a tehetséges fiatal színész, Vecsei H. Miklós játszik.
Szeptember 17. és 18. között titkos kertek, szinte soha nem látogatható és különleges épületek nyitják ki kapuikat a Kulturális Örökség Napjain.
Cikksorozatunk zárórészében – a pesti oldalon maradva – bemutatunk még pár olyan épületet és helyszínt, amit a történelem vagy a városfejlesztési politika rég eltüntetett a föld színéről.
A Martsa Műterem és Művészkert szobrokkal, növényekkel, festményekkel és kincsekkel teli, varázslatos világa annyira rabul ejtett minket, hogy órákat tudtunk volna eltölteni a tereiben.
A VIII. és a IX. kerület határán fekvő széles, nagy tér nemcsak fontos közlekedési csomópont, hanem a gyógyítás és a református hitélet tere is.
Alapos renoválást és tisztítást követően ismét elfoglalta helyét a Blaha Lujza téren a színházi emlékkő, amely az egykori Nemzeti Színháznak állít emléket.
A Fortepan híresember-fotói között nemcsak beállított képeket találni, hanem olyanokat is, amik hétköznapi, ellesett pillanatokat örökítenek meg. Ezek közül válogattunk.
A főváros – fürdői, elegáns hangulata és kedvező árai miatt mindig is kedvelt célpont volt – a hírességek körében, egy-egy igazán ismert látogató érkezése pedig mindig felpezsdítette Budapest életét.
A Corvin Mozgóképszínház 1922. november 21-én nyitotta meg kapuit hatalmas csinnadrattával. Az elmúlt 100 év alatt voltak ugyan viharos időszakai, ennek ellenére még ma is áll és működik.
100 éve, 1922. november 21-én nyitott meg a Corvin mozgóképszínház, a kerek évforduló tiszteletére pedig ünnepi programsorozat indul szeptembertől, ami november végéig tart.
A II. világháborúban helyrehozhatatlanul megsérült Esterházy-műkincsek közül válogat az ideiglenesen, szeptember végéig nyitva lévő Iparművészeti Múzeum.
Kacskaringós indák, virágzó liliomok, napraforgók, surranó állatkák díszítik Budapest legszebb díszműkovácskapuit, melyek nagy része Jungfer Gyula műhelyéből került ki.
A BKV 1992. július 14-én nyitotta meg a Városi Tömegközlekedési Múzeumot Szentendrén, ami a városi közösségi közlekedés történetét dolgozza fel, és őrzi annak tárgyi emlékeit is.
Az Arany János utcai metrómegállónál található kis teret csak pár éve tették rendbe, ami már régóta ráfért volna, noha nem is olyan régi tere a városnak.
Az idén 150 éves, 2017 óta zárva tartó intézmény két hónapra újra megnyitja kapuit a látogatók előtt az Esterházy-kincsekből rendezett kiállítás kedvéért.
Az Országház miatt a Kossuth Lajos tér számít az ország első számú terének, bár nem volt mindig így, csak közel 120 évvel ezelőtt alakította így a helyzetet a történelem.
A kerület sokkal több a folyton nyüzsgő Pozsonyi útnál vagy Újlipótvárosnál: idetartozik a Népsziget egy része, itt épült fel az ország első plázája, és a kerületben ömlik a Dunába a Rákos-patak.
Volt idő, amikor a Hungária körútra magasvasutat és kétszintes autóutat terveztek, de a Tabán átépítésére is grandiózus tervek születtek. Megnéztük a Közlekedési Múzeum új kamarakiállítását.