Lassan tényleg ősziesre fordul az időjárás így november elején. Ilyenkor az egyik legjobb program egy izgalmas kiállítást végigjárni, legyen szó a frissen megnyitott Szépművészeti Múzeumról Leonardo da Vincivel, a Nemzeti Galériában A Londoni iskola gazdag festészeti tárlatáról, vagy a Mai Manó Házban az izgalmas Fotóhónap2018 részeként megrendezett Weegee, a híres fotós kiállításról.
Arthur (Usher) Felling 1899-ben született, az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó galíciai Lemberg közelében, zsidó családba. Oly sok sorstársukkal együtt 1910-ben emigráltak az „álmok földjére”, Amerikába. New Yorkban a túlzsúfolt Lower East Side-on keresték a boldogulást, innen indult el Weegee fotós karrierje is, egy-két vargabetű után. Iskoláit korán félbehagyta, hogy alkalmi munkákból tartsa el magát és segítse családját, de 18 évesen vasútállomásokon és hajléktalanszállókon is élt.
A fotózással is egy alkalmi munkája során ismerkedett meg, amikor is egy vándorfényképész segédjének állt, később egy fényképészstúdióban is dolgozott, végül belevágott saját karrierje építésébe. Kezdetben egy pónival és egy géppel járta Lower East Side utcáit, ahol a gyerekeket fotózta, és a helyszínen előhívott képeket eladta a szülőknek. Semmilyen fotós előképzettsége nem volt, teljesen autodidakta módon tanulta ki a szakmát.
Sajtófotós karrierje végül 1935-ben indult be. Tökéletes szimattal találta meg mindig a legaktuálisabb témát, és kapta el az igazi sztorikat. Folyamatosan cikázott a városban, követve a rendőröket, mentőket, tűzoltókat, kezében a lövésre kész géppel, hogy elkapja a megfelelő pillanatot.
Főként éjszaka készült képein a csavargók, lángoló épületekből menekülők, tűzoltók munka közben, rendőri helyszínelők, frissen rabosítottak, szusszanó sztriptíztáncosnők néznek szembe velünk, mögöttük, körülöttük pedig felsejlik a harmincas évek világválságtól kissé megviselt, de örökké nyüzsgő New Yorkja. Azok a képek külön nagyon érdekesek, amik a második világháború alatt készültek. Miközben rengetegen a fronton fotóztak, vagy a háború pusztítást örökítették meg, a hátországban is zajlott az élet: az emberek mozikban csókolóztak, koncertekre jártak, tüntettek, vitatkoztak, kocsmáztak.
Sajtófotósként az első volt, aki engedélyt kapott, hogy autójába olyan rádió adóvevőt telepíthessen, amivel a rendőrség frekvenciáját is fogni tudta, így elsőként értesült szinte minden bűnesetről, balesetről. És hogy még gyorsabb és hatékonyabb legyen a munkavégzése, egy sötétkamrát is kialakított a kocsijában, ahol azonnal elő is tudta hívni az elkészült képeket.
A negyvenes évek közepén már befutott fotós és riporter volt, fotóit olyan lapok közölték le, mint a The Herald Tribune, a Sun vagy a Daily Mirror. 1943-ban és '44-ben két nagyszabású kiállításon is részt vett a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (Museum of Modern Arts). Máig legismertebb és keresettebb műve a Meztelen város címmel megjelent könyve, amiben az addigi képei közül a legjobban sikerülteket publikálta. Utcai fotói mellett olyan hírességeket is megörökített, mint Dali, Marilyn Monroe, Jackie Kennedy vagy éppen Louis Armstrong.
1947-ben Hollywoodba költözött, ekkor a filmkészítés felé fordult. A Mai Manó Házban megrendezett kiállításon is szerepel két rövidfilmje, amiket érdemes végignézni: az egyik egy forró nyári nap Coney Islanden, a másik pedig a város villódzó, nyüzsgő életét mutatja be.
Képei alatt itt-ott olvashatjuk Weegee kommentárjait is, hogy bizony voltak olyan esetek, amik őt is megrázták. Fotóriporterként a legújabb szenzációt vadászta, de közben mégis végtelen empátiával és finom humorral fordult az emberek felé, és mindig egészen közel ment: az összesen 104 kiállított fotó nemcsak a város, de egykori lakóinak is a portréját is kirajzolja.
