Élmény

Rendkívül gazdag kiállítást rendeztek a Londoni Iskola művészeinek képeiből

londoni iskola

Igazi múzeumszakmai szenzációnak lehetünk tanúi a Magyar Nemzeti Galériában. A Bacon, Freud és londoni iskola festészete a londoni Tate-tel közös produkció, és bár Francis Bacon és Lucian Freud a húzónevek, rajtuk kívül több izgalmas művész képeivel is megismerkedhetünk a hatalmas tárlaton.

Ha elsőre nem ugrik be, mit is takar a kifejezés, nem kell kétségbe esni, hiszen ez az első alkalom, hogy a budapesti közönség egy – az egyes művészeket kiemelt főművekkel reprezentáló – válogatást láthat a Londoni Iskola festészetéből. A kiállítás létrehozásában magyar oldalról részt vevő kurátor, Fehér Dávid szerint a „Londoni Iskola” kifejezés ráadásul egy csinált terminus, 1976-ban találta ki R. B. Kitaj festő a londoni művészek azon csoportjára, akik egy bizonyos festészetfelfogást képviseltek. „Nincs szó se iskoláról, se művészcsoportról, inkább egy figurális festészeti tendenciáról, amelynek nincsenek éles kontúrjai” – fejtette ki a kurátor. Ezek a művészek mind szakmai, mind személyes kapcsolatban álltak egymással: Lucian Freud jóban volt Francis Baconnel, Bacon Frank Auerbacchal, Auerbach Leon Kosoffal, megfestették egymást, találkozgattak a Colony Room nevű privát klubban, amiről szerepel is egy kép az utolsó termek egyikében.

Fotó: Hirling Bálint / WLB

Pont azért érdekes a Londoni Iskola, mert a hozzá tartozó művészek minden trenddel szemben álltak, és így alakítottak ki egy sajátos, általam „időtlen figurációnak” nevezett festészeti eljárást, gondolkodásmódot” – mondta Fehér Dávid kurátor, és hozzátette: annak ellenére, hogy nem követték a divatot, hihetetlen piaci sikereket értek el, Bacon és Freud különösen.

 

A kiállított művészek korántsem egységes stílust képviseltek, közös pontjuk egyedül talán az, hogy mindannyian emberközpontú, expresszív festészetfelfogás szerint alkottak, a festményeknek gyakran központi tárgya az emberalak, az alakformálás, a festékkel mint anyaggal való kísérletezés. Még csak nem is angolokról beszélünk: Francis Bacon ausztrál szülők gyermeke, Frank Auerbach Berlinben született, csakúgy, mint Lucian Freud, és mindketten zsidó származásúak, akik a náci hatalomátvétel után menekültek Angliába Németországból (Freud családjával, Auerbach pedig drámai körülmények között, 6 éves gyerekként egyedül). F. N. Souza az indiai gyarmatokról származó művész volt, akinek osztoznia kellett az emigránsokat sújtó diszkriminációban, bántalmazásokban; egyébként katolikus volt, művészetében sajátosan keveredtek az indiai festészet hagyományai a katolikus ikonográfiáival.

Fotó: Hirling Bálint / WLB

A közel 90 művet felvonultató kiállításon egyik ámulatból a másikba estünk, hiszen régen láttunk ennyire sokszínű és tartalmas kiállítást. A bejáratnál található kortárs szekcióban jól követhető a londoni iskola hatása a középgenerációs kortárs brit képzőművészekre, akik a figurális festészeti hagyományt gondolják tovább; köztük van Celia Paul, aki Lucian Freud élettársa, szeretője, tanítványa is volt egyben. Feljebb, a bevezető teremben a fontos képzőművészeti előzményeket állították ki, többek közt Chaïm Soutine, Stanley Spencer képeit.

 

A tárlat egyik „sztárja”, Francis Bacon két termet is kapott. Korai, a háború utáni kétségekkel terhelt időszakban született képei kitűnően szemléltetik, hogy egy lerombolt, destruált korszakban hogyan jelenik meg a magára maradt, izolált individuum. A fenyegetettségérzethez és a számkivetett léthez hozzájárulhat az is, hogy Angliában ekkor még bűncselekménynek számított a homoszexualitás, Francis Bacon pedig a férfiakhoz vonzódott. Korai képeinek középpontjában öltönyös-zakós férfifigura áll, későbbi portréi közül kiemelkedik a kiállításon is látható Triptichon, amelyen nagy szerelmét, George Dyert festette meg. A férfi rejtélyes öngyilkossága után Bacon után különösen sötét és kétségbeesett képeket kezdett festeni. Nyugtalanító emberalakjai szétfolynak, felismerhetetlenné válnak, geometriai formákba hullnak szét.

Robusztus festéktömeg a vásznon

 

Az irányzat egyik meghatározó alakja volt David Bomberg, akinek esti, egyetemi előkészítő tanfolyama inspiratívabb volt, mint sok más művészeti intézmény. Tanítványai közé tartozott Frank Auerbach és Leon Kossoff is. Bomberg nem volt híve az akadémikus pontosságú ábrázolásnak, oktatási elvét a spirit of the mass, a tömeg szelleme jellemezte, miszerint az ember a tapintás szerint tudja érzékelni a világot. Mindez pasztózus festékfelvitelt jelentett; Auerbach és Kosoff művei rengeteg festéket tartalmaznak, és irtó nehezek. Kezdetben londoni építési területeket festettek meg, a földből kinövő formák robusztus tömegét, amelyben felsejlenek az alakok. Ők ketten sok szempontból London festőinek is tekinthetőek, alig mozdulnak ki a városból, közvetlen környezetüket ragadták meg, az uszodát, ahová a gyerekeik jártak, vagy a műteremhez vezető utat.

Fotó: Hirling Bálint / WLB
Fotó: Hirling Bálint / WLB

Hogy a Londoni Iskola mennyire tág ernyőfogalom, az abból is látszik, hogy a szomszéd teremben máris merőben más képek lógnak a falon, William Coldstream követőié. A pontos, realisztikus portrékra rápillantva egyértelmű, hogy Coldstream pont az ellentéte volt Bombergnek, aki cikizte is a technikáját. Míg Bomberg szerint a tömegre vonatkozó emberi érzetet kell a vászonra átvinni, Coldstream szerint méricskélni kell; kifejlesztett egy saját technikát, a mérések nyomait, jelölgetéseit direkt rajta hagyta a képen, így le lehet olvasni a műről létrejöttének folyamatát is.

Fotó: Hirling Bálint / WLB

Coldstream főiskoláján Lucian Freud is tanított óraadó tanárként, szintén a realista nézeteket követve. A névből nem nehéz kitalálni, hogy a pszichoanalízis atyjának, Sigmund Freudnak az unokájáról van szó. A piaci rekorder művész megfestette barátait, gyermekit, festőtársait, közéleti személyiséget, II. Erzsébet brit királynőt és a várandós Kate Mosst is. Sajátosan valósághű portréin nemcsak alanyainak személyisége vehető ki pontosan, hanem testi hibáik a maguk realitásában – nem csoda, hogy botrányos híre lett, és elnyerte a minden idők legdrágább élő festője címet is, mikor 2008-ban egy túlsúlyos, meztelen alvó nőt ábrázoló alkotása egy árverésen 33,6 millió dollárért (6,3 milliárd forint) kelt el. Érdekesség, hogy 2013-ban Bacon állított fel rekordot egy másik kategóriában: 1969-es, Freudot ábrázoló triptichonját 142,4 millió dollárért vitték el.

Fotó: Hirling Bálint / WLB
David Dawson, Freud barátja és állandó modelljeFotó: Hirling Bálint / WLB

Mivel sikerült elhozni Budapestre az életmű kiemelkedő darabjait, a Lucian Freud-terem majdhogynem retrospektív mutatja be a festő munkásságát, a korai évektől a 2000-es évekig. Olyan főműveket is sikerült megszerezni Romániából, amelyek Londonban még nem szerepeltek, és szenzációszámba mennek.

 

A „sztárok” mellett olyan festők műveivel is megismerkedhetünk, mint Michael Andrews, R. B. Kitaj, Euan Uglow vagy David Hockney. Külön termet kapott a portugál Paula Rego, aki már neme miatt kivételnek számít a kiállító művészek között, hiszen a női szemszög, a nőket érintő kérdések nem voltak tematizálva a londoni iskola történetében. Mert bár a legkülönbözőbb hátterű alkotók sorolhatóak az iskolához, mindannyian férfiak – Rego ebből a szempontból kivétel.

Fehér Dávid kurátor a sajtóvezetésenFotó: Hirling Bálint / WLB

Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor Angliában is hódított az absztrakt és a modernizmus; a kortárs képzőművészeti hidegháború következtében keleten inkább a realizmus, nyugaton az absztrakt hódított, a londoni iskola pedig egy harmadik útnak volt tekinthető, mely a festészet legrégebbi hagyományaira, az alakábrázoláshoz nyúlt vissza.

 

Mivel ilyen sokan sorolhatóak ehhez az irányzathoz, azt is mondhatnánk, hogy a tárlat inkább a figurális képalkotás 20. századi története brit nézőpontból. „Tulajdonképpen a festészetről szól, a festészet helyzetéről, folyamatos megújulási képességéről. Arról, hogy mit jelent festeni egy olyan irányzatban, amit a 20. század során nagyon sokan leírtak, megkérdőjeleztek” – mondja Fehér Dávid.

Bacon, Freud és a Londoni Iskola