Egyre nagyobb bizalommal járunk a Váci út Árpád híd felőli részén, ahol a közelmúltban bukkantunk már gazdagon töltött amerikai bagelekre és kínai papírsárkányokkal dekorált edzőteremre is. Most egy olyan reggelizőhelyre vitt utunk, ahova kis mérete ellenére nagyon sok jó dolog fért be, köztük Házikó-féle levesek, The Mill péksütemények, Csakamost lekvárok, CsupaSzörpök és nassolnivalók is. A hely egy mini delikátként is funkcionál: vásárolni és egyben kóstolni is tudunk.

Egy jó reggeliző esetében nem árt, ha már viszonylag korán lehet érkezni, és az sem, ha édes és sós, tartalmasabb és könnyedebb dolgokat, kávé mellett pedig friss gyümölcsleveket is lehet kapni. Az Árpád hídnál lévő Kiskifli minden fentebbi kritériumnak megfelel, és plusz előny, hogy a közreműködő hazai kistermelők és beszállítók már önmagukban garanciák a minőségre.

Ági, a Kiskifli ezerrel pörgő, vidám házigazdája esküvőkön is dolgozik dekoratőrként. Itt ismert meg olyan embereket is, akikről kiderült, hogy tehetséges cukrászok. Hobbiból piacolni is sokat járt, a kiskertpiacon pedig találkozott a néha közismertebb, néha bizarrabb kombinációjú lekvárokat és krémeket készítő Csakamosttal. Januárra aztán összeállt a háttércsapat és a koncepció.

Fontos cél volt, hogy egészségtudatos ételeket adjanak, és itt nem csak arra gondolunk, hogy bekerült egy chiapuding és egy saláta a kínálatba. A legtöbb ételt lehet laktóz- és gluténmentes változatban is kérni, tartanak alternatív sajtot, tejet és kenyeret is, valamint készítenek smoothie-t és kínálnak Superjuice-os leveket (690 Ft).

Vannak aztán péksütik, belőlük sütött szendvicsek, "igazi" sütik, joghurtok, quiche-ek, és most mondjuk is, hogy ezek miért jók és extrák. A pékáru, ami jelent pisztáciás csigát (490 Ft) vagy belga vajas croissant-t is, a Butter Brothers egyik alapítójának új helyéről, a The Milltől érkezik. A croissant mellé házi lekvár jár (350 Ft), a fentebb emlegetett Csakamosttól. Mi csokis-meggyes és birs-csipkés változatot kóstoltunk, és épp mielőtt három üveggel bevásároltunk volna belőle, előkerült a bazsalikomos-paradicsomos pesto és egy őszibarack-torma ízű is. Ezek már az érlelt sonkás szendvicshez (650 Ft) jártak.

És még ezek után is volt mit kóstolni. Ági őszinte elismeréssel beszélt Hello Sári és Pap Zoli sütijeiről. Ezekről annyit érdemes tudni, hogy mindig van a pulton valamelyik édességből, de folyamatosan változik, hogy mit sütnek és hoznak a kis üzletbe a cukrászok.

A Kiskifli egy hamisítatlan reggelilzőhely, de tízóraira és ebédre is bátran be lehet ugrani egy kis vitamin-utánpótlásért vagy kávéért. Ennek előmozdítására ebédmenüt is kitaláltak, aminek alappillérei a hazai kistermelőket összefogó Házikó napi levesei. A kávéról pedig csak annyit, hogy bizony a méretes kávégépen újhullám fut át, aminek az eredménye egy minőségi, világos pörkölésű ital (Carraro), akár kókusztejjel elegyítve. Szerintünk nagyon jól sikerült a termékek és alapanyagok összeválogatása, ezzel pedig nagyjából már nyert ügyünk is van. Ha tehetitek, menjetek el reggelizni, és a lekvárokat ne hagyjátok ki!