Mindenki szeretne egy kocsmát, vagy egy kávézót, ahol otthon is lehet, és meg is valósíthatja önmagát. Ezzel nagyjából össze is foglaltuk a legújabb budai specialty kávézónak, a Kávé Műhelynek a történetét, amelyet egy lelkes informatikus nyitott azért, hogy jobban érezze magát tőle. Szerencsére arra odafigyelt, hogy szakképzett baristákkal dolgozzon együtt, és olyan választékot állítson össze, ahol mindenkit meg tud kínálni valamivel.

Az egykori Műhely helyén nyílt meg, nagyjából egy hete a Kávé Műhely, amely ígéretes játékosnak tűnik a még viszonylag kiaknázatlan budai piacon. Bár a specialtykávékkal foglalkozó hely nagyon kicsi, mégis úgy lett kitalálva, hogy mindenkinek van oka beülni egy rövid időre, vagy akár egy fél napra.

A Batthyány tértől nettó egy perc sétányira található kávézót egy lelkes informatikus nyitotta, akinek 15 éve dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy végre lehet egy hely, ahol otthon érezheti magát, de mégis megvalósíthatja önmagát, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint egyáltalán nem ért hozzá, de szereti csinálni.

Szerintünk néha tényleg elég ennyi a sikerhez (azzal együtt persze, hogy felvett két szakképzettbaristát), és éppen ettől lesz az egész abszolút szerethető: nincsenek világhódító tervek, nincsenek nagy megmondások és a kvantum világ mélységeibe hatoló eszmefuttatások, van viszont két hozzáértő barista lány, kellemes miliő és egy csomó olyan étel és ital, amikkel a vegánok, a gluténérzékenyek, a paleók és a normáisan táplálkozók is kielégíthetik igényeiket.

A Szlovákiából importált kávékülönlegességek mellett a választékban szerepelnek 640 Ft-os szendvicsek (juhtúrós, sonkás, szalámis, tojáskrémes), 1290 Ft-ért saláták (bivalymozzarella, tonhal, camambert), croissant (250-420Ft), sütik (450-540 Ft), illetve egész nap fogyasztható reggelik (rántotta - 790 Ft, ham and eggs - 790 Ft, tükörtojás - 720 Ft).

Ami nekünk a legjobban bejött, az a poharas avokádós-banános csokikrém volt, amiből kettőt gyorsan el is fogyasztottunk. Ezekben az a jó, hogy bárki igényeinek megfelelően el lehet készíteni őket, és kávé mellé tökéletesen passzol.

A tulajdonos elmondta, hogy jövőbeli tervek nincsenek, egyelőre annyira szeretnék felfuttatni a helyet, hogy hátradőlve élvezhessék annak minden pillanatát. Sok sikert kívánunk a projekthez, és ha legközelebb a Fő utcában járunk, biztosan beugrunk ide egy kávéra.
Cím: 1027 Budapest, Fő utca 49.


Facebook