Lechner Ödön nemcsak a magyar szecesszió legnagyobb mestere volt, műveinek magas színvonala, virtuozitása, az életmű gazdagsága a legnagyobbak közé emeli nemzetközi szinten is. Mégis, mintha éppen mi nem becsülnénk meg őt eléggé: az Iparművészeti Múzeumban nyílt Lechner, az alkotó géniusz című kiállítás segíthet a mester felfedezésében, jelentőségéhez méltó értékelésében.
Budapest nem veheti fel a versenyt a kiállítások számában, mondjuk, Párizzsal, mégis egyszerre több kötelező tárlat is nyílt a közelmúltban. Mint korábban megírtuk, túlzás nélkül a világ bármelyik múzeuma megirigyelhetné a Szépművészeti Rembrandt-kiállítását, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy volt egy építész zsenink is, akinek számos épülete maradt fenn.
A mester halálának 100. évfordulóján rendezett nagyszabású tárlaton kronologikus sorrendben ismerkedhetünk meg az életművel. A installáció erőteljes építészeti koncepció hatását mutatja; a berendezés formavilága, a hatszögletű tárolók, a falakon és a padlón található motívumok közvetett módon mind a mester munkáira utalnak.
A kiállítás elsősorban korabeli, gyönyörűen kidolgozott tervrajzokra, Lechner személyes tárgyaira és az épületek egyik védjegyének számító, kézzelfogható közelségbe került Zsolnay-kerámiadíszek bemutatására támaszkodik.
Az egyes terek közti átmenetnél egy-egy kiemelkedő remekről készült nagyméretű fotó késztet megállásra; így például megcsodálhatjuk a Hold utcai Postatakarékpénztár, a kecskeméti Városháza és az általunk korábban bemutatott, Vágó Józseffel közösen alkotott kései munkát, a kőbányai Szent László Gimnázium épületét. Kiállították a mester mellszobrát is, melynek hátterébe sikerült az Iparművészeti Múzeum nagyszabású tereit is integrálni.
Nagyjából a kiállítás felénél a rendezők megidézték a Japán Kávéház tereit is, ahol a bohém természetű Lechner - vagy ahogy barátai hívták, Papszi - gyakran töltötte idejét társalgással, vagy éppen rajzolgatással. A kávéházhoz sok törtőnet kötődik: a (városi) legenda szerint az építész egyik ismerőse egyszer előállt egy épület - igen rossz - tervrajzaival. Lechner fogta magát és még ott helyben kijavította. Egy másik történet szerint Lechner rendszeresen a kávézó márványasztalára rajzolt, ami később talán még műkereskedésbe is került.
A kiállítás érdemei között kell említenünk, hogy a rendezők nem akartak mindent elmondani, nem akartak minden fennmaradt tárgyat vagy tervrajzot belezsúfolni a térbe. A látottak csak megerősítettek bennünket abban, hogy magyar szecesszió olyan mestert adott a világnak, akinek életművét be kell emelni a nemzetközi körforgásba, épületeit pedig minden eszközzel meg kell védeni. Míg Gaudí épületeiért tömegek zarándokolnak Barcelonába, Lechner munkáit talán nem becsüljük meg eléggé. Ezen segíthet, hogy a tervek szerint az életmű hamarosan felkerülhet az UNESCO Világörökségének Listájára.
A megnyitó előtti sajtótájékoztatón megtudhattuk azt is, hogy készen állnak a kiállításnak helyet adó Iparművészeti Múzeum rekonstrukciós tervei, így néhány éven belül 21. századi, modern múzeummá válhat a mester egyik főműve.
