Ha egy vízparti hekkezőbe beülünk, az élményt egyfelől a víz közelsége, a békebeli hangulat biztosítja, másfelől pedig az omlós hal. Összeszedtük a kedvenceinket.

Tisztázzunk valamit, hátha valaki még nem tudja: hiába esszük a hekket általában vízparton, a Duna mellett vagy a Balatonnál, hiába a víz közelében találjuk az összes hekkezőt, van ebben némi illúziókeltés is. A halat, amit elfogyasztunk, a hekket nem a Dunából, nem is a Balatonból, sőt még csak nem is édesvízből halásszák, hanem ezt a torpedószerűen megnyúlt ragadozó halat egyenesen a tengerből fogják ki. Persze ettől még finom, és szeretjük is nagyon, és nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek a nyár egyenlő a hekk, ubi, sült krumpli és sör gasztronómiai kombóval. A hekk ára változó, függ a hal méretétől is, de átlagosan 800 Ft-ba kerül 10 dkg, a három kiegészítő pedig helyenként más-más árfekvésű, de egy valamirevaló hekkvacsora 5000 Ft-ba biztosan belekerül, pláne ha még uborkával, sült krumplival és sörrel is kísérjük.

1. Dunaparty Megálló

Újbudán, közvetlenül a Duna partján találjuk a hekklegendát, a Dunaparty Megállót, amit mindenki a piros, emeletes, angol buszokról ismer. A halvacsora mellett a palacsinta- és lángoskínálat miatt is keresik fel sokan a helyet, ami a nyári idényben mindennap déltől este 22 óráig várja a hekkre éhes embereket. Időnként ugyan sorba kell állni a finom falatokért, de van, amire érdemes várni, és az, ahogy szétomlik a szánkban a halhús, amit leöblítünk egy korty sörrel, minden várakozást megér.

Dunaparty Megálló

1116 Budapest, Hunyadi János út 162.

2. Kompház Bisztró

Budafok-Tétény, vagyis a XXII. kerület az otthona a Kompháznak, ami természetesen – hisz a név mégiscsak kötelez – szintén közvetlenül a Duna partján található, ráadásul ősfás környezetben, ami ad a helynek némi vadregényes hangulatot. Mindennap 11-kor nyitnak, hétköznap este 20, hétvégén pedig 21 óráig várják a vendégeket. És persze nem csak hallal, úgyhogy aki pont nem szereti a hekket, ehet például hamburgert is.

Kompház Bisztró

1222 Budapest, Fékező utca 1.

3. Csepeli Hekksziget

Csepelen, és naná, hogy a Duna közvetlen közelében, a Gubacsi hídtól nem messze találjuk ezt az árnyas-családias kertet, ahol nagy-nagy nyugalomban fogyaszthatjuk el halvacsoránkat vagy -ebédünket. Mint a hely neve is sugallja, a Csepeli Hekksziget a béke szigete, ahol akár egy teljes napot is eltölthetünk. Pláne, hogy itt nemcsak enni- meg innivalók várnak, hanem esetenként programok, koncertek is. Fontos tudni azt is, hogy a hely pénteken, szombaton és vasárnap tart nyitva, déltől este 21 óráig.

Csepeli Hekksziget

1212 Budapest, Duna dűlő 6. 

4. Halas Guszti

Akárcsak a Hekksziget Csepelen, úgy a Halas Guszti is a Ráckevei (Soroksári)-Duna partján található, csak nem Csepelen, hanem szemben vele, a pesterzsébeti oldalon, ugyanakkor szintén a vízparton közvetlenül. Még saját kis csónakkikötője is van a helynek, vagyis a vízen át is érkezhetünk ide egy jó hekkezésre. A mindennap fél 12-től este 22 óráig nyitva tartó Gusztiban is jóval több időt tölthetünk el, mint amennyit egy hekk elfogyasztása megkíván, a virágos-árnyas kert mintha csak egy barátunké lenne.

Halas Guszti

1237 Budapest, Vízisport utca 34.

5. Nocsak Bár

Meglepetésben lehet részünk, ha felkeressük egy jó hekk ürügyén a Nocsak Bárt, üzeni nevével a hely, és az mindenképpen meglepetés, hogy szégyenszemre még sosem jártunk itt korábban. A XXIII. kerületben, Soroksáron található Nocsak hozza a klasszikus vízparti helyek ízét és hangulatát. Egy könnyű, a teraszon elfogyasztott hekk után lesétálhatunk és akár még ki is fekhetünk a bár széles, nagy stégjére is.

A hely nyitvatartása szinte nap mint nap változik. Ami biztos, hogy nincs szünnap, így mindennap mehetünk hozzájuk egy jó ebédre vagy vacsorára. Hétköznap délben, hétvégén fél 12-kor nyitnak. Hétfőn és kedden 20 óráig, szerdán, csütörtökön és vasárnap 21 óráig, pénteken és szombaton pedig még egy órával tovább tartanak nyitva. A Nocsakban a hekk ára kötött, nem dekára megy, hanem mindenki ugyanolyan méretű halat kap, egy szelet kenyér társaságában, 3990 Ft-ért. Itt egyébként nagyon sokféle egyéb étel is kapható a pizzától a gíroszon át a burgerig.

Nocsak Bár

1239 Budapest, Horgász part 66.

6. Halterasz

A Római-part után nem sokkal, Pünkösdfürdőn, a gát magasságában találjuk, a víztől kicsit beljebb, ezt az igazán békebeli szabadtéri helyet, ahol hiba, bűn és tévedés nem hekket vagy bármilyen sült halat enni. Ide ráadásul egy szál bikiniben vagy fürdőgatyában is beülhetünk, de csak szerdától vasárnapig, mert akkor van nyitva, általában déltől 21 óráig. Ráadásul a hekk itt az egyik legolcsóbb az átlagárhoz képest (720 Ft/10 dkg). Ha nem akarunk megállni a zsúfolt Rómain, félúton Szentendrére érdemes itt megpihenni egy jó hekkre.

Halterasz

1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart 131–133.

7. Hekkmester

Ha már szóba került a Római-part, nem mehetünk el szó nélkül az itt található hekkes helyek mellett, már csak azért sem, mert egészen tekintélyes azok létszáma, akik szerint

ha hekk, akkor irány a Római-part!

A Hekkmester az egyik legnagyobb kedvence a környéknek. A hekk meg a sült hal nyilván alap, de az sem feleslegesen ül be ide, aki valami másra vágyik, nem pont halra. A helyen egyébként a glutént kerülő étkezést preferálók sem járnak rosszul, merthogy kapható hekk gluténmentes formában is. 

Hekkmester

1031 Budapest, Római part 41.

8. Evezős Sörkert

Az Evezős Sörkert szintén régi kedvenc a Római-parton, de a Hekkmesterrel szemben nagyobb, éttermesebb-elegánsabb kiadásban, és több tétellel az étlapon. A régi kedvencség persze annak is köszönhető, hogy ez a mesés hangulatú terasz már több mint 40 éve fogadja a vendégeket. Van, aki nem is gondolkozik, hova üljön be, ha hekket enne a Rómain, hanem egyenesen idevezet az útja, és ha tele a hely, akkor is inkább várakozik ahelyett, hogy keresne egy másikat. Az Evezős a drágább hekkezők közé tartozik, de hát egy legendát meg kell fizetni. A hely mindennap 21 óráig tart nyitva, csütörtöktől vasárnapig déltől, a hét első három napján pedig csak délután 16 órától.

Evezős Sörkert

1031 Budapest, Római part 34.

9. Jancsi büfé

Számos vélemény szerint a hekk nem elegáns helyre, teszem azt, egy étterembe való, hanem az ember- és vízközelibb egyszerű, papucsos helyekre, ahol puszta kézzel nyithatjuk fel a halat, hogy kiemeljük belőle a gerincét, hogy ne zavarjon bennünket evés közben. Erre a Rómain a legtökéletesebb hely a Jancsi büfé, ami annyira közvetlen név, hogy az felér egy hátba veregetős öleléssel, de minimum egy összekacsintással. Nem kényelmes, nem szép, de közvetlen, barátságos, szeretettel készül a hekk, ami mellé jól csúszik a krumpli meg az uborka, nem beszélve a jó hideg sörről.

Jancsi büfé

1031 Budapest, Római part 20–24.

10. Sziget Sörkert

Pest Római-partja, a Népsziget is bír néhány hekkes hellyel, sőt tegyük hozzá, legendás hekkezőhelyekkel. A Sziget Sörkert annyira régi motoros, hogy nagyon, amikor először megpillantja az ember, azt gondolja, visszarepült az időben, valahova a 60-as évek végére, 70-es évek elejére. A közvetlen hangulatú szabadtéri hely magyaros konyhát kínál, benne a halételekkel és a hekkel. Ez az egyik olyan hely a listából, amelyik nem közvetlenül a vízparton van, de azért a közelében, cserébe viszont árnyas lombú fák alatt, hőségben is árnyékban fekszik. Hétfőnként zárva van, de a többi napon este 21–22 óráig is nyitva tart, és már dél körül nyit.

Sziget Sörkert

1138 Budapest, Népsziget út 23.

11. Vasmacska Halsütöde

Bár a Sziget Sörkert is retró, de ha lehet még fokozni, akkor a Vasmacska halsütöde még inkább az, retróbb. A vasúti híd népszigeti lejárójának aljában találjuk, a sült hal finom illata csábítja az embert a hídról le a szigetre. Úgy tűnik az itteni legendákat összeköti egymással, hogy egyik sincs közvetlenül a vízparton, csak a közelében, úgyhogy ha vizet akarunk látni, azt evés közben csak akkor tudjuk megtenni, ha nem helyben esszük meg a jól megérdemelt hekkünket. A Vasmacska nem bonyolítja túl a nyitvatartást: mindennap nyitva van, és mindig ugyanabban az időszakaszban, déltől este 20 óráig.

Vasmacska halsütöde

1046 Budapest, Zsilip utca 90.

(Borítókép: Bodorkós Máté – We Love Budapest)

Címkék