A magyaros konyhától a nápolyi pizzák világáig
A Fiamma mögött álló testvérpár számára a vendéglátás korántsem új terep. Korábban is több sikeres egységet működtettek, ám a Covid időszaka arra ösztönözte őket, hogy újragondolják a jövőt. A magyaros étterem mellett egy olyan irányt kerestek, ami hosszú távon is inspiráló, nemzetközi szemléletű, és folyamatos fejlődési lehetőséget kínál.
A pizza kézenfekvő választásnak bizonyult, különösen azért, mert a tulajdonosok egyike régóta rajong ezért az ételért. Elvégzett egy elismert hazai pizzaakadémiát, majd a járvány idején, amikor korábbi éttermük kénytelen volt bezárni, kiszállításra elkezdték árulni a pizzákat, amik váratlanul nagy sikert arattak. Az érdeklődés hamar szenvedéllyé vált: a magyar után egy olasz szakmai képzésen is részt vett, ahol első kézből tanulta meg a nápolyi pizzakészítés alapjait és mindazt, ami ezt az egyszerűnek tűnő fogást igazán különlegessé teszi. 2025-ben erősödött meg bennük végleg az elhatározás, hogy a magyaros éttermek mellé egy önálló pizzériát is üzemeltetnének, ennek eredményeként 2026 májusában megnyitotta kapuit a Fiamma – Pizza d’Arte.
A név, ami mindent elárul
A Fiamma olaszul tüzet jelent, ami egyszerre utal a hőre, amiben a pizzák elkészülnek, és arra a szenvedélyre, ami az egész koncepciót áthatja. A hely hitvallását a Pizza d’Arte mottó foglalja össze: a pizza nem pusztán népszerű fogás, hanem olyan gasztronómiai művészet, amiben a technológia, az alapanyagok, az időzítés és az ízek harmóniája alkotja a végeredményt. A Fiammánál ezt nem hangzatos szlogenként kezelik, hanem a mindennapi munkájuk alapelveként. A cél nem az, hogy meghökkentő feltétkombinációkkal keltsenek figyelmet, hanem hogy a legismertebb pizzák is kifinomult, kézműves minőségben kerüljenek a vendégek elé, ugyanakkor nem zárkóznak el a kreatív megoldásoktól sem. Minden pizza egy önálló alkotás, ami az olasz hagyományok tiszteletéből és a folyamatos szakmai fejlődésből születik.
A tökéletes pizza a tésztával kezdődik
A Fiamma koncepciójának egyik legfontosabb eleme, hogy a minőség nem a feltéteknél kezdődik, hanem már a tésztánál eldől. A kovászos pizzatészta legalább 48, de jellemzően inkább 72 órán keresztül érik, hogy könnyedebb, levegősebb és könnyebben emészthető legyen.
A sütés modern elektromos pizzakemencében történik, 450-460 Celsius-fokos hőmérsékleten, a nápolyi pizzakészítés hagyományait követve. Az eredmény a jellegzetes, buborékos, helyenként leopárdmintás perem, miközben a pizza közepe vékony, mégis tökéletes tartást biztosít a feltéteknek. A csapat azonban folyamatosan kísérletezik a tésztával, finomítja a recepteket és fejleszti a technológiát, hogy minden egyes pizza még magasabb szintet képviseljen.
Rövid étlap, maximális fókusz
A Fiammánál tudatos döntés volt, hogy nem szeretnének több tucat olasz ételt kínálni. Az étlap két fő pillérre épül: a klasszikus pizzákra és a signature alkotásokra. A filozófia egyszerű: inkább kevesebb fogás szerepeljen a kínálatban, de azok minden alkalommal ugyanazzal a gondossággal készüljenek el. Ehhez kizárólag autentikus olasz alapanyagokat használnak. A San Marzano paradicsom, a különféle sajtok és felvágottak egyaránt olasz beszállítóktól érkeznek, hiszen minden összetevő meghatározó szerepet játszik a végeredményben.
A Fiamma burrata azoknak szól, akik a letisztult olasz ízeket keresik. A San Marzano paradicsomos alap, a koktélparadicsom, a bazsalikom és a lágy burrata együtt könnyed, mediterrán hangulatot idéz. A kevés összetevő itt nem egyszerűséget jelent, hanem azt, hogy minden alapanyag megmutathatja saját karakterét.
Az utóbbi évek egyik legkedveltebb olasz ízpárosítása, a mortadella és a pisztácia természetesen a Fiamma kínálatából sem hiányozhat. A ricottás alapra mortadella felvágott, mozzarella, ropogós pisztáciamorzsa és selymes pisztáciapesztó kerül. Az eredmény egyszerre gazdag, krémes és harmonikus, tipikus nyári kedvenc.
A klasszikus ízek kedvelőinek a Prosciutto crudo pizza kínál időtálló választást. A paradicsomos alapot sütés után érlelt sonka, parmezán, friss rukkola és koktélparadicsom egészíti ki. A pizzát nem a formabontó feltétek, hanem az alapanyagok minősége, az arányok és a precíz elkészítés határozzák meg.
Olasz életérzés Budapest szívében
A Fiamma nem csupán egy pizzéria, hanem találkozási pont is Budapest egyik legpezsgőbb részén. A Kristóf tér, a belváros gyalogosforgalmának egyik központi helyszíne ideális környezetet teremt egy laza ebédhez vagy baráti vacsorához is. Az olasz hangulat már érkezéskor érezhető: a vendégeket limoncellóval köszöntik, az itallapon sörök, borok és Aperol Spritz is helyet kapott, a kávé pedig az olasz Perté pörkölőből érkezik.
A Fiamma különleges alkalmak helyszíneként is ideális választás. Az étterem 20–80 fős társaságok fogadására is felkészült, igény esetén privát étkezési lehetőséget is biztosít, így céges vacsorák, családi ünnepek vagy baráti összejövetelek számára is emlékezetes helyszínt kínál. A Fiamma – Pizza d’Arte egyetlen célt követ: olyan egyedi olasz pizzaélményt nyújtani Budapest szívében, ami tiszteletben tartja az olasz hagyományokat, épít a kézműves minőségre, és minden alkalommal felejthetetlen gasztronómiai élménnyé teszi a közös étkezést. Akár egy hétköznapi vacsoráról, akár egy különleges alkalomról van szó, a Fiamma azt szeretné megmutatni, hogy a pizza valóban lehet művészet.
A helyről további fotókat a lenti képgalériában láthattok!
ELÉRHETŐSÉGEK
Fiamma – Pizza d’Arte
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
