A XII. kerület a város egyik legzöldebb kerülete, a Budai-hegység magaslatain fekszik, telis-tele erdővel, tisztással és szuper kilátópontokkal, ami már a 19. században is vonzotta a pesti és a budai kirándulókat. A természetjárás és a zöldben való pihenés örömeit, jótékony hatásait akkoriban fedezték fel maguknak az emberek, a fővárosiakat pedig leginkább Zugliget környéke vonzotta, persze eleinte még egy jóval profánabb néven ismerték: Disznózugként.
A környék vonzerejét nemcsak vadregényessége és az itt megtapasztalt nyugalom adta, hanem az is, hogy egyrészt viszonylag közel volt a városhoz, másrészt déli fekvésű lejtői jó alapot adtak a szőlőtermesztéshez. Utóbbihoz szép számmal társultak majorságok, és elmaradhatatlan volt a vendéglők, borkimérések megjelenése is, többek között a Szarvas vendéglő, a Disznófő fogadó és a Fácán kert és fogadó is nagy népszerűségnek örvendett a kirándulók és a nyaralni vágyók körében (merthogy a 19–20. század fordulóján már a nyaralónak szánt villák is megjelentek a területen). Bár Zugliget varázslatos nyaralói, vendéglői és lankái gondtalan mulatást ígértek, a kijutás kezdetben komoly kihívást jelentett, hiszen a korabeli omnibuszok kicsik, kényelmetlenek és rázósak voltak. Ezt a közlekedési problémát orvosolta a Budai Közúti Társaság, amikor megnyitotta a Lánchíd és Zugliget közötti lóvasútvonalat.
Nem a budai volt az első lóvasút
Zugliget völgyei felé már 1832-ben megindult az első szervezett tömegközlekedési járat, az omnibusz (lóvontatású, négykerekes társaskocsi). Népszerűsége miatt adta volna magát, hogy az ország vagy a főváros első lóvasútja is innen induljon, ám a városi lóvasút Magyarországon legelőször Lippán jelent meg, a mai főváros területén pedig először a pesti oldalon indult meg a fejlődés, ahol 1866-ban haladt el az első szerelvény a Kálvin térről Újpest irányába.
Zugligetben 1868-ban létesült lóvasút, ami a Lánchídtól hozta fel az utasokat. a járatok két lóval indultak, majd amikor a Virányoson átvezető út meredekebb lett, még kettőt fogtak elé.
Alpesi romantika
A ma is látható, szépen felújított (ZDA – Zoboki Építésziroda, 2017) épület 1886-ra készült el Kauser József (ő fejezte be a Szent István-bazilikát) tervei szerint a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) megrendelésére. Az építész olyan várócsarnokot álmodott a budai hegyvidék végállomására, amely egyszerre volt praktikus és esztétikus. Az épület a korban divatos alpesi, svájci stílusban készült el, ami azért sem meglepő, hiszen előtte nagyjából 10 évvel adták át a fogaskerekűt, amelynek végállomása és forgalmi létesítményei is mind ebben a stílusban készültek. A Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnök tervezte épületek megihlették az építtetőket és az építészeket, így a lóvasút épületénél is hasonló motívumokat, elemeket fedezhetünk fel. Ilyen a
gazdag növényi ornamentikájú fatornác, a kecses faoszlopok és a pavilonokon belül lévő fagerendák (ezek egy részét sikerült restaurálni).
A lóvasút végállomása amolyan vegyes funkciójú épületként üzemelt, a várócsarnokon és a peronokon kívül volt itt posta, szálló a lóorvosnak, lehetett vásárolni is, de volt fűtött váróterem, jegypénztár és szolgálati helyiségek is – mesélte a Kertvárosi Időutazó sétáján Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény szakmai vezetője.
Halálos baleset
1895-ben új korszak kezdődött a Svábhegy közlekedésében: a lóvasutat villamosították, vagyis a szerelvényeket innentől nem lovak, hanem elektromos motorok húzták fel a hegyre. A technológiai váltás azonban új kihívásokat hozott, hiszen a meredek pályán álló kocsik biztonsága már nem az állatokon, hanem a fékrendszeren múlt.
1900. június 4-én következett be a budapesti közlekedéstörténet egyik legsúlyosabb villamosbalesete.
A korabeli beszámolók szerint egy mulatozó társaság szállt fel a még vezető nélküli szerelvényre, és véletlenül kiengedték a féket. A villamos elindult lefelé a lejtőn, majd egyre nagyobb sebességre gyorsulva kisiklott és felborult a mai MOME közelében. Bár amikor észlelték a bajt, többen leugrottak róla, a tragédiában így is négy ember meghalt és sokan megsérültek. Az eset annyira megrázta a közvéleményt, hogy Budapest rendőrfőkapitánya a villamosközlekedés betiltását követelte, mondván, a néhány éve üzemelő villamosok veszélyesebbnek bizonyultak, mint a korábbi lóvasút.
A villamosokat végül nem tiltották be, a baleset azonban alapjaiban formálta át a vonalat. A döntéshozók úgy látták, hogy a meredek hegytetőn levő végállomás túl kockázatos, ezért a pályát meghosszabbították a mai libegő alsó állomásának környékéig. Az egykori végállomás elveszítette eredeti funkcióját, és ezzel megkezdődött lassú hanyatlása is.
Hanyatlás és megújulás
A modern technológia megjelenése és a baleset utáni évek teljesen átformálták a zugligeti végállomást. Az 1930-as években kétszintes társasházzá alakították, így a szellős várócsarnok helyén 15 négyzetméteres bér- és szükséglakásokat alakítottak ki, amelyeket a fővárosi közlekedési vállalat (BSZKRT) dolgozói vehettek birtokba. Bár a II. világháborút átvészelte az épület, az 1970-es években újabb fordulat történt, végleg megszűnt a zugligeti villamosközlekedés, így az ingatlan átkerült a XII. kerületi tanácshoz. Ezzel megindult az indóház évtizedekig tartó pusztulása.
Bár voltak tervek arra, hogy az önkormányzati lakások komfortszintjét megemelik, ez végül nem történt meg, a lakókat pedig a 2000-es években kiköltöztették. A rogyadozó, üres épületet illegális lakásfoglalók szállták meg, a valaha szebb napokat látott végállomásra alig lehetett ráismerni, a kitört ablakok, a telegraffitizett falak és a kovácsoltvas korlátok hiánya szomorú látványt nyújtott.
A Kauser-féle épület megmentését a lakosság és a szakma egyaránt szorgalmazta, az évek során pedig számos diplomaterv és tanulmány készült a lehetséges hasznosításokról, amelyek között cukrászda, kiállítótér, lovasoktatási központ, MOME-műhelyház és építésziroda is szerepelt. Végül a zugligeti lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017-ben készült el az eredeti épület rekonstrukciója. Az épületben ma a Lóvasút – Kulturális és rendezvényközpont, az Eber Desszert cukrászda, valamint a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótere (a lóvasút melletti új épületben) működik.
Források:
- Kertvárosi Időutazó zugligeti villaséta
- Patak Gergely: Újraélesztve: A zugligeti lóvasút és végállomásának története, PestBuda, 2017
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
