Budapest előkelőségei, színészek, tudósok, írók jártak „rendelőibe”: szalonokba, albérletekbe, kávéházakba. Silbiger Boriska a húszas-harmincas évek Budapestjének jellegzetes és különös alakja volt. Közel húszezer kuncsaftja volt, és elmondása szerint legalább százezer sorsot ismert a kiváló intuitív érzékkel és logikával megáldott asszony.

Silbiger Boriska (1894–1970) az 1930–40-es években széles körben ismert és elismert jósnőként tevékenykedett. Ügyfelei között a Lipótváros és Terézváros előkelői, tehetős bankárok, vállalkozók, orvosok, írók, újságírók és színészek is megtalálhatók voltak. Önmagát inkább grafológusként határozta meg, aki az ábécé betűiből képes volt feltárni az emberi jellemet. Úgy vélte:

Minden ember magában hordja sorsának fényképét, csak nem tud róla, ezen az alapon tudjuk megmondani az ember jövendőjét. 50 év múlva egészen bizonyosan lesz már gép, mely fel tudja fogni a gondolatrezgést, valódi gondolatolvasógép. Forradalmat fog ez csinálni.

Orvostanhallgatóból lett a kor ismert jósnője

1894-ben született Miskolcon. Apja tehetős posztókereskedőként dolgozott, édesanyja pedig szintén vállalkozói háttérből származott. Ifjú koráról kevés adat maradt fenn, annyi azonban bizonyos, hogy Budapesten nőtt fel, érzékeny, labilis idegrendszerű fiatal lányként, aki egy időre a pozsonyi ideggyógyintézetbe is bekerült. Iskolai éveiről nem sok információ maradt fenn, ám a róla szóló korabeli újságcikkek „ifjú medikaként” említik. Minden jel arra utal, hogy megkezdte orvosi tanulmányait, ám apja anyagi csődje és tragikus halála miatt nem tudta azokat befejezni.

Könnyen elképzelhető, hogy későbbi sikereit és népszerűségét részben ezeknek a tanulmányoknak köszönhette.

Valószínű, hogy nem a jövőbe látás tette különlegessé, hanem az emberi természet mély megértése: kivételes érzékkel ismerte fel a hozzá fordulók lelkiállapotát, belső vívódásait, és ezek alapján segített nekik eligazodni saját élethelyzetükben.

A felső társadalmi rétegek mellett különösen a színházi közegben mozgott otthonosan: színészek, rendezők és egyéb művészek keresték fel, hogy szerelmi, szakmai vagy éppen sorsdöntő kérdésekben tanácsot kérjenek tőle.

Egyik kortársa, Fedor Ágnes jellemzése szerint Boriska a színpad és az öltözők közti világban érezte magát igazán otthon – jól ismerte a színházi élet titkait, és diszkréten őrizte is azokat. Kivételes memóriájának köszönhetően rendkívül sok ember életét átlátta: saját elmondása szerint húszezer ügyfelén keresztül mintegy százezer sorsot követett figyelemmel.

Pályája kezdetén a Lipótváros egyik népszerű kávézójában, a Szalay cukrászdában fogadta vendégeit, akik főként szerelmi ügyekben fordultak hozzá. Később, hogy elkerülje a hatóságok figyelmét, éjszakai szeánszait változó helyszíneken tartotta, mindig gondosan megszervezve a találkozókat. Sajátos erkölcsi szabályai voltak: ha például ugyanannak a férfinak a felesége és szeretője is tanácsért ment hozzá, határozottan a házasság védelmében emelt szót, és kemény szavakkal rendreutasította a „betolakodót”.

És Boriska szívesen és nagy érdeklődéssel hallgatott. Csodálatos emlékezőtehetsége volt. Nevekre, helyzetekre évek múltán is emlékezett. Voltak, akik azt állították, hogy ez volt sikerének titka

– írta róla Fedor Ágnes Karola és kora (1972) című riportregényében.

A pesti Jeanne d’Arc

„A páholy közepén fiatal, éjszemű lány ül. Szemében elmúlt századok fojtott tüze és eljövendő esztendők titkolt remegései ölelkeznek. Ez a fiatal leány: Silbiger Bora, ma a legérdekesebb magyar nő, akinek híre még Amerikát is bejárta” – írta róla a Pécsi Napló 1927-ben.

A jósnőt méltatta maga József Attila is. Vendégkönyvébe a következőt írta 1930. január 17-én hajnali háromnegyed hatkor: „Olyanokat mondott, hogy tetszik, tehát hiszek benne és így megcsinálom!”

Kelen Hugó zeneszerzőtől szintén képet kapunk Boriskáról, aki a vendégkönyvbe az alábbi sorokat jegyezte fel az Esplanade Szálló különtermében 1931. június 18-án este 9 óra és hajnali 2 óra között:

Egymással szemben ültünk: Silbiger Boriska és én, a Médium. 5 órán keresztül próbáltam megfejteni e különös és csodálatos rejtélyt a magam számára. Eredmény: a rejtély továbbra is mosolygós rejtély maradt, ellenben a múltam és a jövőm mint egy furcsa és számomra izgató detektívfilm pergett le. Évszámok és betűk rajzanak, és különösen egyvalami izgat: 1932 febr. Úgy érzem, életem egyik nagy eseménye készül. Csodálatos testvér: Silbiger Boriska, szeretettel köszöntöm.

Mezey Mária színésznő 1938-ban járt nála, neki azt jósolta, hogy három év múlva sorozatos sikereket ér majd el. „Az 1941-re bejósolt óriási művészi sikert itt fogom nyugtázni (remélem)” – írta, és valóban: a jósolt év tavaszán a Bűnös vagyok című filmben alakított kiemelkedőt, aztán a Vígben a Három nővérben. 1941-ben pedig megjelent életrajza is.

A Reggeli Újság 1932-ben így számolt be a jósnő tevékenységéről:

Ma délben meglátogattuk Csengery-utcai lakásán Silbiger Boriskát, a pesti hölgyek s a művészvilág kedvenc grafológusnőjét. A népszerű »jósnö«, aki rendszerint cukrászdák és kávéházak asztalain szokta clair-voyante tehetségét megcsillogtatni, mostanánan hónapokig hiányzott megszokott bohémtanyáiról: ugyanis influenza következtében igen súlyos beteg volt. Közben sokan keresték a lakásán is, de ö fejidegfájdalmai miatt senkit sem fogadhatott... az Idei Miss Magyarországnak is — aki Párizsba indulása előtt nála járt — csak az ablakon keresztül mondhatott egy kis utravalót. Most végre felgyógyult Silbiger Boriska s e héten már meg is kezdi 'munkáját', amit nem mindennapi sürgés-forgás harangoz be a lakásán.

A lapból azt is megtudhatjuk, hogy egy békebeli rozzant konflis szállítja ide-oda, a grafológusnő ugyanis babonából nem száll autóba vagy taxiba, viszont túl ideges, hogy gyalog járjon az utcán. A külföldi lapok is foglalkoztak személyével, a pesti Jeanne d’Arcnak hívták, „akinek csodálatos képességei vannak, akinek a tudománya nélkül a budapesti rendőrség egyetlen lépést sem tud tenni, és minden egyes nyomozásnál igénybe veszik jóslatait és meglátásait”. Valóban így volt, hiszen rendszeresen segített a hatóságoknak fényt deríteni bizonyos ügyekre, közreműködött például egy gyerekrablás felderítésében, nyomra vezette a rendőröket gyilkossági ügyekben is. 1929-ben az első női igazságügyi írásszakértőként vett részt egy büntetőügyben, és csak úgy mellesleg megjósolta a vádlottnak, hogy fel fogják menteni.

Ennek ellenére folyamatosan csalás és okkultizmus vádjával indítottak ellene pereket. Hogy milyen frappánsan szerelte le az őt és tevékenységét megkérdőjelezőket, azt jól mutatja a Magyar Hírlap 1930. június 12-i számában megjelent párbeszéd közte és az ügyész között: „Kisasszony, menjen szépen férjhez, és neveljen gyerekeket. Nagyon szép mama lesz magából.” „Nagyon szívesen, csak tessék férjhez adni!”

Indult ellene közigazgatási eljárás is 1939 áprilisában közveszélyes munkakerülés miatt, és elfogásának hírére sokan hagytak fel illegális tevékenységükkel, ám Silbiger Boriska minden egyes felelősségre vonáskor tagadta, hogy pénzért jósolt volna. Elmondása szerint munkája pusztán grafológiai alapokon nyugodott: az írásképből következtetett a jellemre, és olykor – erős megérző képessége révén – felvillant előtte valami a múltból vagy a közelgő eseményekből. A háttérben azonban más tényezők is szerepet játszottak sikerében: titkárai és asszisztensei gyakran információkat gyűjtöttek a várakozó vendégek történeteiből, emellett gondoskodtak róla, hogy a neve rendszeresen megjelenjen a sajtóban, és igazi legenda váljon belőle.

Életeket menthettek volna jóslatai

Persze ő sem volt tévedhetetlen. Amikor egy riporter megkérdezte tőle: „Nagy ég, Boriska, mi lesz Európánkkal?”, ő a következőt felelte: „Franciaországban forradalmat látok… Magyarországnak is lesz valami kellemetlensége.” „No, no… szóval lesz világháború?” – kérdezték tőle, mire ő: „Csak azt mondhatom, amit látok. Azt mondtam, hogy 1937. márciustól ötven évig, egészen a nyolcvanas évekig béke lesz.”

Ám ahogy a második világháború árnyéka közelebb húzódott, és a zsidó közösséget egyre súlyosabb veszély fenyegette, jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy ügyfeleit rávegye a mielőbbi menekülésre. Többen az ő tanácsainak és segítségének köszönhették, hogy életben maradtak. Egy alkalommal például a poklok poklának megjárását jósolta meg a divatszalon-tulajdonos és holokauszttúlélő Dünn Alice-nak. A jóslat utazásra ösztökélte az asszonyt, ám végül nem tudott vízumot szerezni, és a német megszállást követően őt is internálták, a Csepel-szigeti gyűjtőtáborból 1944 áprilisának végén pedig Auschwitzba deportálták. Egy történet szerint Böhm Aranka, Karinthy Frigyes felesége egy társasági beszélgetés után elment a híres pesti jósnőhöz, akiről barátnője, Becker Bébi mesélt neki. A jósnő egy különös, kissé baljós hangulatú bérházi lakásban fogadta Arankát, írásmintát kért tőle, mire Aranka spontán Ady Endre egyik versét írta le. Boriska azonnal felismerte a költőt, és nem is annyira tévesen azt feltételezte, hogy Aranka Ady szeretője volt. A beszélgetés során Aranka tagadta ezt, majd férjére, Karinthyra és házasságukra terelődött a szó.

A jósnő jóslatai sötét tónusúak voltak: azt jósolta Arankának, hogy a férjét súlyos betegség éri (Karinthyt 1932-ben diagnosztizálják agydaganattal), külföldön műtik majd, és Aranka ekkor már csak mellette lesz – túl egy vad szerelmen (Karinthyval való házasságuk alatt mások mellett Zukmann Béla hegedűművész és férje titkára, Grätzer József rejtvénykészítő is a szeretője volt). Boriska éleslátását talán még foghatjuk arra, hogy ismerte a társasági élet pletykáit, és abból következtetéseket vont le, ám nehezen magyarázható baljós megállapítása Böhm Aranka végzetéről. Tenyerét megvizsgálva, megdöbbenve kijelentette, hogy „kegyetlen halált” lát, rabruhát és háborút. Aranka idegesen reagált erre, kinevette a jóslatot, és távozott, de a történtek hatása alól nem tudta kivonni magát. A Hadik kávéházban később tréfásan mesélte el a barátainak, hogy „börtönben fog meghalni”. „Na, akkor addig is igyekszem még egy kicsit jól élni” – tette hozzá. Sorsa beteljesedett: 1944-ben deportálták, és auschwitzi koncentrációs táborban halt meg.

Visszavonultan élt

Nem tudni, hogy Boriska maga hol vészelte át a vészkorszakot, de valószínűleg befolyásos támogatói biztosítottak neki menedéket, vagy kivándorolt Amerikába. A házat, ahol lakott, 1944. június 2-án bombatalálat érte, így sokan halottnak hitték, azonban 1946-ban újra feltűnt Budapesten, és visszakapta a Szociális Testvérek Társaságánál őrzött nyakláncát. Állítólag éles hangon utasított el egy újságírót, közölve, hogy innentől kezdve Istennek szenteli életét. Bár lehetséges, hogy valóban így történt, és sokan el is hitték volna, a későbbiekben visszafogott, nyugodt életet élt, miközben a tanácsra szoruló ügyfelek továbbra is megtalálták. Szüts Miklós festőművész 2020-ban megjelent életrajzi könyvében említi, hogy Boriska az ötvenes évek elején albérlőként élt családjuknál.

A későbbi életéről keveset tudni, de a fennmaradt források szerint az ötvenes-hatvanas években külföldi tőzsdézésből származó bevételből tartotta fenn magát, miközben továbbra is nyújtott befektetési és életvezetési tanácsokat hűséges ügyfeleinek. 

Haláláról többféle történet kering.

Egyes beszámolók szerint 1970 tavaszán, hetvenhat évesen hunyt el a Mazsihisz Szeretetkórházában, megbomlott elmével. Mások nagyon kövér, elhanyagolt, gondozatlan idős nőként emlékeznek rá, aki a Szent István parkban sétáltatta loncsos fekete kuvaszát, aki még halála után is hűségesen őrizte a mélyen magányos asszony tetemét, amikor aggódó ismerősei rátörték a lakás ajtaját. Silbiger Boriskát 1970. április 2-án temették el az Új köztemetőben.

Források:

(Borítókép: Getty Images)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék