A magyar rendőrség gyökerei az 1848–49-es szabadságharc idejére nyúlnak vissza, amikor létrejött az Országos Rendőri Hivatal. A fővárosi állami rendőrség 1873-ban alakult meg, és a dualizmus korszakában párhuzamosan működtek állami és önkormányzati rendőrségek. Az állami rendőrség három fő szervezeti egységből állt: a Budapesti Magyar Királyi Államrendőrségből, a Magyar Királyi Határrendőrségből (a későbbi határőrség elődje), valamint rövid ideig a Fiumei Állami Rendőrségből, amely a magyar államhoz tartozó kikötővárost felügyelte. Az első világháború után, a trianoni békeszerződés árnyékában, a vidéki rendőri testületek államosításával jött létre az országosan egységes rendőrség, amely új korszakot nyitott a bűnüldözésben és a rendőri munka professzionalizálódásában.
A rendőrség tagjai az 1893-as szabályzat szerint erős testalkatú, egészséges, 23 és 40 év közötti magyar állampolgárok lehettek, akik írástudók voltak, és legalább altiszti ranggal rendelkeztek a hadseregben. A végrehajtó rendőrség gyalogos- és lovasegységekből állt, a lovas rendőröknek pedig saját szolgálati jószágot kellett beszerezniük, ami jelentős anyagi terhet jelentett, egészen a két világháború közötti időszakig, amikor az állam már biztosította számukra a lovat.
A rendőrség eleinte elnéző volt
A Horthy-korszak Budapesten számos súlyos bűncselekményt és politikai erőszakot hozott magával, amelyek jól tükrözték a kor társadalmi és politikai feszültségeit. Miután a kommunista diktatúra 1919 augusztusában összeomlott Magyarországon, és Horthy Miklós szegedi ellenforradalmi kormánya vált a legfőbb hatalmi tényezővé, országszerte megjelentek a 100-150 fős tiszti különítmények, amelyek vezetői között Prónay Pál, Héjjas Iván és Ostenburg-Moravek Gyula voltak a legismertebbek.
Ezek a csoportok főként a kommunista diktatúra résztvevőinek megtorlására törekedtek, erős antiszemita indíttatással, a zsidókat és a kommunistákat egy kalap alá véve. A különítményesek szinte korlátlanul garázdálkodhattak. Elhurcoltak, vertek vagy akár meg is öltek bárkit, akit csak akartak – ez volt a fehérterror. A Britannia Szálló pincéi például kínzókamrákká alakultak át, ahol a fehérterroristák kegyetlenül bántak foglyaikkal. A rendőrség gyakran elnéző volt, vagy nem mert fellépni a különítményesekkel szemben, akik önkényesen igazoltattak, foglyokat hurcoltak el, és erőszakoskodtak a városban.
A Horthy-korszak konszolidációja során azonban egyre inkább problémássá vált az utcai erőszak. A közvélemény számára a különítményesek 1920. február 17-i akciója jelentette a fordulópontot, amikor megölték Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét és egy újságíróját, csak mert a lap a fehérterror borzalmairól írt.
Az utolsó csepp a pohárban az 1920-as évek elején történt rendőrgyilkosság volt az Oktogonnál. A Héjjas Iván vezette hírhedt és radikális jobboldali fegyveres különítmény egy éjszakai műszakból hazafelé tartó nyomdászt bántalmazott, ütlegelt. Amikor a rendőrök megérkeztek, a támadók menekülni próbáltak, de az Aradi utca és a Teréz körút sarkán összetalálkoztak Soltra József rendőrrel, aki egyedül próbálta megállítani őket. A támadók hátba lőtték Soltrát, majd elvették a földön fekvő rendőr fegyverét, és súlyosan bántalmazták. Soltra a helyszínen meghalt, társa, Miklós József rendőrellenőr súlyos sebekkel ugyan, de túlélte.
Héjjas Iván segített megszervezni a gyilkosok szökését, majd felfegyverkezett, és nem akarta megadni magát, ám végül Héjjas felettese, Prónay Pál közbelépett, kezességet vállalt érte és néhány tisztért, és engedte, hogy a többieket lefegyverezzék és elvigyék a különítményeseket. Ezzel megkezdődött a szélsőséges fegyveresek elleni fellépés, amely napokig tartó razziákhoz, letartóztatásokhoz és kisebb összecsapásokhoz vezetett. A kormány sikeresen visszaszorította a szélsőjobbot, helyreállítva az állam erőszak-monopóliumát.
Mozgólaboratórium Budapest utcáin
Ekkorra már rengeteg eszköz állt a rendőrség rendelkezésére a bűnügyek felderítésére. Évtizedekkel korábban, 1861-ben elkészült az első magyar rendőrségi helyszínelő fényképfelvétel gróf Teleki László politikus halálának helyszínén. Thaisz Elek főkapitány elrendelte, hogy Mayer György fényképész dokumentálja a helyszínt, amely a hazai kriminalisztika történetében jelentős eseménynek számít, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egy fényképész segítségét is kérték egy bűnügyi helyszínelés során. Bár a sztereofényképek nem oldották meg a haláleset rejtélyét – sőt, ahelyett, hogy segítették volna a nyomozást, még több kérdést vetettek fel, és nem bírtak bizonyító erővel sem –, fontos dokumentumokként maradtak fenn.
A Horthy-korszak detektívjei a nyomozás során egyre több technikai eszközt alkalmaztak.
Az automobil megjelenése a rendőrség szolgálatában az 1910-es évek elején jelentős előrelépést hozott, majd az 1920-as években kerékpáros- és motorkerékpáros-osztagokat is létrehoztak. A 1930-as évekre pedig megjelentek a csapatszállító, rabszállító és rádióközponttal felszerelt járőrautók is, amelyek növelték a rendőrség hatékonyságát.
Különösen figyelemre méltó volt a berlini rendőrkongresszuson bemutatott mordautó („gyilkos-autó”), egy speciális helyszíniszemle-kocsi, amely a bűnügyi szakértőket és a szükséges technikai felszerelést gyorsan a helyszínre tudta szállítani. Beszerzéséig a budapesti rendőrségnek mindössze egyetlen személyautója volt, amely a helyszínre csupán a legszükségesebb személyzetet – a nyomozás vezetőjét, a jegyzőkönyvvezetőt, a rendőrorvost és néhány rendőrt – tudta kivinni. Emiatt a detektívek és a szakértők gyakran kénytelenek voltak taxival vagy villamossal utazni a bűntény helyszínére, és ezalatt előfordulhatott, hogy a bizonyítékok megsérültek vagy eltűntek – például elmaszatolódhatott egy fontos ujjlenyomat, vagy megváltoztathatták a holttest eredeti helyzetét –, ami megnehezítette a nyomozást. A magyar rendőrség 1928-ban legyártatta azt a járművet, amely mozgó bűnügyi laboratóriumként is szolgált, felszerelve fényképészeti, daktiloszkópiai (ujjnyom-azonosító), optikai és mérőeszközökkel, valamint laboratóriumi felszereléssel a helyszíni vizsgálatokhoz. A baljós fekete kocsi a Bp. 14-293 rendszámot kapta, és 1929. február 12-én állt hivatalosan szolgálatba, mindenféle megkülönböztető jelzés nélkül, nehogy riadalmat keltsen a pestiek körében. A mordautó eleinte halálesetekhez ment, később rablásoknál is megjelent.
A helyszíni nyomok rögzítéséhez és elemzéséhez ekkoriban számos eszközt használt a budapesti rendőrség: ujjnyomatfestékek, nagyítók, mikroszkópok, fényképezőgépek álltak rendelkezésükre, valamint gipszöntő anyagok a lábnyomok rögzítésére, illetve különféle mérőműszerek és rajzeszközök a helyszín pontos dokumentálásához.
A bűnjeleket speciális üvegekben, dobozokban és csomagolóanyagokban tárolták, amelyek biztosították a bizonyítékok épségét és hitelességét.
A helyszíni körülmények alapos vizsgálata mellett a Horthy-korszak detektívjei nagy hangsúlyt fektettek a célszemélyek kapcsolatrendszerének feltárására is. Ha pedig vallomástételre került sor, olyan eszközöket sem féltek bevetni, mint a kutyakorbács, a gúzsba kötés, a talpalás vagy az ököllel verés – nemcsak a tényleges bűnözők, hanem a politikai perekben letartóztatottak esetében is. Megesett azonban, hogy az erőszakos testi vallatás fordítva sült el. Egy ízben Andréka Károly, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese is megkapta a magáét, mert jelen volt egy lány kihallgatásán. Bár a lányt végül szabadon engedték, később a villamoson összefutott Andrékával, akit – sérelmei miatt – kutyakorbáccsal támadott meg; az esetet a budapesti rendőrség igyekezett eltussolni.
A II. világháború idején a budapesti rendőrség feladatai jelentősen átalakultak és kibővültek. A rendőrségnek nemcsak hagyományos bűnüldözési és közrendvédelmi munkát kellett ellátnia, hanem a háborús körülmények miatt számos új kihívással is szembesült: ilyenek voltak a mentési munkálatok, a romeltakarítás, az áldozatok azonosítása, a háborús helyzetben megszaporodott fosztogatások visszaszorítása, a légitámadások utáni rendfenntartás, valamint a politikai ellenfelek begyűjtése és deportálása. A világháború után a rendőrség szervezetét átalakították, a szovjet mintához igazították, és a hagyományos bűnüldözési munka mellett megjelentek a politikai rendőri szervek (például az ÁVO, majd az ÁVH), amelyek a kommunista hatalom kiépítésének eszközeivé váltak.
Források:
- A baleseti helyszínelés története Magyarországon, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Sárosi Péter: Horthy fehér lovának árnyékában, pendulum.444.hu
- A budapesti rendőrség „gyilkos-autója” – Bűnügyi helyszínelés négy keréken a Horthy-korszakban, ntf.hu
- Bihari Dániel: Fehérterror: az Oktogonnál megölték Soltra József rendőrt, 24.hu
- Jeszenszky Zoltán: Államosítással kezdődött a magyar rendőrség újkori története, delmagyar.hu
(Borítókép: Rendőrségi nyomozók a Kresz Géza utcában működő ócskavastelep tulajdonosa elleni rablógyilkosság elkövetésének eszközét keresik. Fotó: Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
