Vásárcsarnokok születése
Hivatalosan megfogalmazva: a vásárcsarnok oldalfalakkal körülhatárolt, fedett építményben működő piac, amit elsősorban élelmiszer-kereskedelmi célokra használnak, és ahol a nagy- és a kiskereskedők szépen megférnek egymás mellett. A korábban dívó nyitott piacokat a 19. század második felében kezdték el felváltani Európa-szerte a zárt létesítmények. A legelső fecskének mondható vásárcsarnok Párizsban létesült. A Les Halles néven futott zárt piac 1851 és 1878 között épült fel, és ma már nem létezik, 1969-ben ugyanis lebontották.
A magyar főváros nem sokkal maradt le a többi európai nagyváros mögött, az első hullám vásárcsarnokai a millennium időszakában, 1896 és 1902 között épültek fel. Ezt két évtizeddel később követte a második hullám, az ekkor emelt vásárcsarnokok az 1920-as és az 1930-as évek fordulóján épültek fel. És ezzel még nem ért véget a folyamat, a szocializmus időszaka tetőzte azt be: jórészt az 1970-es évek folyamán még épült pár vásárcsarnok, elsősorban a külsőbb részeken, illetve ekkor építették fel a Fehérvári úti piac helyén a régi vásárcsarnokot. A rendszerváltást követően jórészt régi és már elég rossz állapotú csarnokok kerültek felújításra, és épült 1-2 új is, mint például a Lehel Csarnok.
A vásárcsarnokok előfutára
A vásárcsarnokok első hullámát megelőzően már épült egy ilyen létesítmény Pesten, Ferencvárosban, a Soroksári úton, az ott állt Közvágóhíd, teljes nevén a Budapesti Marhaközvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat részeként. Ez annyiban még eltért a később épült vásárcsarnokoktól, hogy nem általános élelmiszerpiac volt, hanem speciális: kizárólag marhával kereskedtek. Ez is volt a neve: a Marhaközvágóhíd marhavásárcsarnoka. Az 1872-ben átadott Közvágóhíd vásártere 5000 szarvasmarha vagy 10 000 aprómarha ideiglenes elhelyezésére volt alkalmas. Ma már nem áll. Sokáig kétséges volt a sorsa, próbálták megmenteni, de annyira lerobbant állapotban volt már az ezredfordulót követően, hogy végül a 2010-es évek végén lebontották. 1927-ben, szintén a Közvágóhíd részeként, felépült egy másik speciális vásárcsarnok, ahol borjúval kereskedtek, ez még ma is áll, bár már nem az eredeti funkciójában, hanem irodaépületként hasznosulva.
Piac a városháza udvarán
A klasszikus vásárcsarnokok építésének első hulláma 1896 és 1902 között zajlott, és városszerte összesen hét darab csarnok épült fel, hat a pesti oldalon, egy pedig Budán. Egyet leszámítva napjainkban még mind a helyén áll, öt ráadásul az eredeti funkcióját is megőrizte, egyedül a Hold utcai váltott profilt, pár éve a Light Art Museum talált a falai között otthonára. Az egyetlen, ami már a múlté, kereken 70 évvel ezelőtt, 1945-ben került lebontásra.
Ez volt a VII. számú, vagyis a Belvárosi Vásárcsarnok, ami 1899-ben épült fel, sorszámozása ellenére hatodikként, mert a budai oldali, a Batthyány téri csarnok csak ennek felépülte után készült el.
Ahogy a neve is utal rá, a Belvárosi Vásárcsarnok a belváros legközepén állt, központibb helyen, mint legnagyobb testvére, a Fővám téri Központi Vásárcsarnok. A helyszín ráadásul különleges is volt: a Budapesti városháza, vagyis a korábbi Károly kaszárnya udvarán, az ott állt lovarda átalakításával épült meg, amit megtoldottak még a szomszédos épületek földszinti helyiségeivel is. Az 1899. augusztus 1-jén megnyitott létesítmény neve kissé eltért a többiétől: a Belvárosi Fedett Vásár nevet kapta. Felépítésére pedig azért volt szükség, mert a városvezetés nehezményezte, hogy a belvárosban nem létesült vásárcsarnok. Ennek ellenére a hely nem pörgött fel, amiről a Fővárosi Közlöny is beszámolt nem sokkal az átadást követően:
A belvárosi fedett vásár megnyitása után nem a vevők száma volt nagy, hanem az árusoké, akik türelmesen várták, hogy mikor jönnek már vevők, mert az első napok nagy közönsége nem venni, csak látni jött. A vevők százai hagyták el a csarnokot? A hivatalos számadatok ellenkezőleg azt mutatják, hogy a vásárlók száma nő. Eleinte volt minden, de vevők hiányában a zöldség és a gyümölcs az árusok nyakára rothadt. A bolgár kertészek ezért hagyták ott a csarnokot. Ma azonban mindenféle czikkből jó és válogatott dolgokat lehet vásárolni. Az indítvány lényegére azt jegyezte meg a csarnokok igazgatósága, hogy a kívánt reformok javára válnának azon üzleteknek, melyek a csarnok körül vannak, de a fedett vásárt aztán vevők hiányában csakhamar be lehetne zárni, sőt a kívánt intézkedések egy része a csarnokrendszert alapjában támadná meg.
A Belvárosi Vásárcsarnok nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és időről időre szóba is került a megszüntetése, valamint az épület lebontása. Erre végül a II. világháborút követően került sor, 1945-ben, amit az is indokolt, hogy az épület addigra eléggé lerobbant, és a harcok is csak komoly munkálatokkal helyrehozható nyomokat hagytak rajta.
Vásárcsarnok a Krisztinán
A vásárcsarnok-építések második szakaszában már a budai oldal is több figyelmet kapott. Óbuda és a Széna tér (Fény utca) mellett a Krisztina körút 43. szám alatt is felépült egy impozáns, art deco stílusban fogant csarnok Kösch Jenő és Krencsey Géza tervei alapján. Az 1930-ban átadott épület nem sokáig szolgálta ki a vásárlókat. A II. világháború végi harcokban, 1944–45 folyamán olyan súlyos sérüléseket szenvedett a hivatalosan Vérmezői Zárt Élelmiszervásár néven emlegetett vásárcsarnok, hogy 1945-ben elbontották. A helyén sokáig nem volt semmi, majd 1982-ben a Finta József tervezte Buda Penta Hotel épült fel a helyén, amit manapság Mercure Hotelnek hívnak.
Alfonzó kedvence: a Garay téri csarnok
A Krisztina térivel nagyjából egy időben épült fel, Szabó Jenő és Krencsey Géza tervei alapján, a Garay téri csarnok, bár azt valamivel később, 1931 decemberében nyitották meg a nagyközönség számára. Mivel egy időben épült a Krisztina körútival, és az egyik tervező is ugyanaz a személy volt, a két vásárcsarnok nagyon hasonlított egymásra. Ezt pedig a nyitásról beszámoló lapok, köztük Az Est is kiemelte:
Ma délelőtt 10 órakor nyílt meg a Garay téri új zárt piac. Budapest legolcsóbb piaca évtizedeken keresztül terült el a Garay téren. Közegészségügyi szempontból már régen elengedhetetlen volt, hogy a helyén modern, higiénikus piac épüljön. Közel háromnegyed évig tartott az építkezés, amelynek költsége 1.350.000 pengőt tett ki. Ugyanolyan rendszer szerint építették meg a Garay téri zárt piacot, mint a vérmezői piacot. Nem csarnokot emeltek, hanem az elárusító fülkék közötti utakat üvegfedéllel fedték be.
A Garay téri vásártér népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy már a nyitás napján olyan nagyszámú vásárlóközönség gyűlt össze, olyan tömeg lepte el a piacot, hogy az emeleti részen egyszerűen lehetetlenné vált az árusítás. Ugyanakkor az új piac árusai már akkor nehezményezték a közélelmezési bizottság tagjainál, hogy túl magasak a hely bérleti díjai, és kérvényezték azok leszállítását.
A Garay téri piac aztán hosszú évtizedeken át jól muzsikált. Nemcsak a környékbeli lakók kedvelték, hanem volt olyan korabeli híresség is, aki rajongott érte. Alfonzó, a szocalizmus időszakának közkedvelt humoristája volt az egyik. Az édesapjának üzlete volt a piacon, ő pedig fiatalon gyakran besegített neki, a nagyon jó fizikumú Alfonzó cipelte a legnehezebb csomagokat. Ennek ellenére csupa szép emléket ápolt a Garayról, és mindig elérzékenyülve beszélt a piachoz fűződő emlékeiről. Az épület állaga közben egyre csak romlott. Előbb az 1970-es, majd az 1990-es években is felújították, de a romlást egyik beavatkozás sem tudta megállítani, így 2003-ban elbontották, a helyén pedig felépült az új vásárcsarnok, a Garay Pláza.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: N. Kósa Judit – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
