A 80-as években Budapest külkerületeiben mindennapos volt a kubai vendégmunkások látványa, akik elsősorban az épp hanyatlóban lévő textilipart voltak hivatottak felvirágoztatni. Az 1978-as havannai világifjúsági és diáktalálkozó után még egy ideig Kuba-lázban égett Magyarország – emiatt lett az újonnan épült XVIII. kerületi lakótelep neve Havanna –, ráadásul a két ország a jó baráti viszonyt is szorosabbra fűzte: több beruházás mellett az is tervben volt, hogy a karibi országban a magyarok egy buszgyárat nyitnak, ám ebből végül semmi nem lett. Helyette 1980-ban a két ország megegyezett a kubai állampolgárok ideiglenes foglalkoztatásáról, így
1981-ben megjelentek nálunk a kubai szövőnők.
Szandálban jöttek
Erős kultúrsokk lehetett a lányok számára, amikor megérkeztek a magyar fővárosba vagy az ország más nagyobb városaiba, hiszen az az egy hónap, amit az utazás előtt mintegy felkészítésként kaptak a magyarokról és a szokásaikról, vajmi kevésnek bizonyult. Ráadásul magyarul sem tudtak, annak ellenére sem, hogy az ittlétük alatt intenzív nyelvtanulás folyt, és a szakvizsgát is magyar nyelven kellett letenniük.
A megállapodás szerint 18-20 év körüli lányokat küldtek hozzánk, akik Kuba elmaradott részein éltek – sokan közülük a felkészítésen jártak először Havannában (és nagyvárosban is). Miután megismerkedtek a magyar szokásokkal, és készen álltak arra, hogy Európába jöjjenek, csak formaruhát és szandált kaptak, így
nem volt ritka, hogy a Skálát meleg ruhát és cipőt kereső kubai LÁnyok lepték el.
Felhívták magukra a figyelmet
A fiatal nők megjelenése, habitusa felkeltette a férfiak figyelmét, de valójában nagyon kevés szerelem szövődött a magyarok és a kubaiak között – aminek több oka is volt. Egyrészt mivel a munkásszállók a gyárak közelében voltak, a nőknek nem igazán kellett bemenniük a városba, megvolt a maguk zárt közössége, másrészt négy év letelte után akkor is haza kellett menniük, ha férjhez mentek, ha pedig kiderült, hogy teherbe estek, akkor rögtön vissza kellett térniük Kubába.
Bár a magyarok számtalan programot, kirándulást és nyelvtanulási lehetőséget szerveztek nekik, a kapcsolatok kialakulását és a munkát nehezítette, hogy nem tudtak magyarul, csak minimálisan beszéltek angolul, és nem volt elég tolmács sem. Bár egy idő után
spanyol szakos hallgatók és chilei menekültek leszármazottai segítették őket, általános volt, hogy kézzel-lábbal értették meg magukat.
Folyamatos megfigyelés alatt álltak
1988-ban már 2500 kubai állampolgár dolgozott az országban, 24 gyárban (például: Kőbányai Textilművek, Sortex, Kistex, Lőrinci Fonógyár, Újpesti Cérnagyár), s bár alapvetően szövőnők jöttek, a Taurusnál és a Videotonnál férfiak is dolgoztak. Egy jobb élet reményében, a családjukat hátrahagyva vágtak neki az ismeretlennek, teljesítménybérben dolgoztak, ráadásul a
fizetésük 60%-át automatikusan a kubai nemzeti bankban nyitott számlájukra utalták – ehhez csak aZUTÁN fértek hozzá, HOGY visszatértek Kubába.
Az itt töltött évek alatt csak egyszer mehettek haza, így megvolt az a veszély is, hogy nem térnek vissza. A magyar gyárakba csak az jöhetett, akit a helyi forradalomvédelmi lakótömbi bizottság pozitívan bírált el, Magyarországon tartózkodva pedig folyamatos megfigyelés alatt tartották őket. Mindig volt egy-egy csoportvezető, ifjúsági vezető vagy egy nagykövetségi munkatárs, aki ellenőrizte őket és emlékeztette a lányokat arra, hogyan kell jó kubainak lenni, és hogy egy szép napon haza kell majd menniük.
A 80-as évek végéhez közeledve már látszott, hogy a két ország merőben más irányt vesz: Kuba számára Magyarország reakciósnak számított. A rendszerváltáskor Castro hazarendelte a munkásait, bár közülük kevesen a házasságuk miatt a 90-es években visszatérhettek, de a hazájukban megbélyegezték őket. A kubai szövőnőkhöz kapcsolódik még egy szomorú eset is.
1988-ban a Kőbánya-Kispest metróállomáson szkinhedek megtámadtÁK őket, a tömegverekedéssé fajult incidensben többen is megsérültek – az eset az első nyíltan rasszista bűncselekmény volt hazánkban.
Források:
- Kiss Eszter, Barakonyi Szabolcs: Messzire lát Castro szeme, Index, 2019
- Levéltári egypercesek 2024/14. Kubai szövőnők, Budapest Főváros Levéltára
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
