A megszilárduló Kádár-korszak bizonyos fokú, korlátozott szabadságot (vagy talán csak annak illúzióját) biztosított az emberek számára. A konszolidálódással párhuzamosan a zenében megjelent a konzervatív ízléssel szembeni lázadás: a rock and roll, a beat, a rock, majd később a punk egytől egyig valamiféle ellenkultúrát képviseltek. A „zenei forradalom” a hatvanas években Nyugatról érkezett, a kor fiataljai a „tiltott kategóriába” tartozó Szabad Európán vagy a Luxemburg Rádión hallgatták a Beatles vagy a Rolling Stones ma már örök klasszikus kategóriába tartozó dalait. Hatásukra együttesek szerveződtek az iskolákban, házi módszerekkel hangszereket barkácsoltak, és – főleg a kezdeti években – angol nyelvű dalokat adtak elő. (Még ha a kiejtésük sokszor messze is volt a tökéletestől.) A kádári hatalom gyanakvással és időnként tiltással reagált a „dekadens” angolszász kulturális beszivárgásra, egyszersmind igyekezett azt kontroll alá is vonni, illetve kedvezményeket biztosított a fiataloknak, például engedte a legendássá vált zenei intézmények, helyszínek, események működését. Ezek egyike az I. kerületi Tabánhoz kötődik.
Kuhajda Istvánné akcióba lép
A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy között elterülő dombos terület neve, amely a hetvenes évekre az Ifipark mellett a legfontosabb szabadtéri koncerthelyszínné vált. A II. világháborúban az egykor ott állt épületek nagy része bombázásban pusztult el. Később rendezték a területet, egy ligetes parkot alakítottak ki a különleges, szinte intim hangulatú, domboldalakkal körbezárt katlanban.
Az évi rendszerességgel itt tartott fellépések ötletét rendhagyó módon nem egy zenésznek, hanem a Bem Rockpart néven működő szórakozóhely igazgatójának, Kuhajda Istvánnénak köszönhetjük. A visszaemlékezésekben Margóka néven említett intézményvezető jól ismert alakja volt a hatvanas-hetvenes évek zenei életének. A legenda szerint ő fedezte fel a Tolcsvay testvéreket, akik az utcán zenéltek, „Margóka” viszont behívta őket a szecessziós villában működő Rockpart épületébe. Az igazgatónő valóban nem egy alkalommal segítette a kezdő zenészeket, és arra is készségesen vállalkozott, hogy elsimítsa a fellépői zűrös ügyeit a pártbizottságnál.
A visszaemlékezések szerint a Tabán Fesztivál ötlete is Kuhajda Istvánné fejéből pattant ki, ő szerette volna fellépőit – Radics Bélát, Török Ádámot, Baksa-Soós Jánost – kivinni a klub falai közül. Először 1968. május 1-jén rendezték meg a Tabán Fesztivált vagy majálist, ekkor még a gellérthegyi szabadtéri színpadon. Ettől kezdve évente megismételték az eseményt, a Tabánba 1970-ben költöztek át, innentől itt emlékezhetett meg a munka ünnepéről a beatdallamokra szomjas ifjúság. Török Ádám, a Mini frontembere szerint nekik és az LGT-nek kiemelt szerepük volt a Tabán létrejöttében.
Piciék lejöttek 1972 tavaszán a Bem rakpartra, én akkor javasoltam a művelődési ház igazgatónőjének, hogy május 1-jén az LGT legyen a fellépő, és mi. 1968-ban indult ott el a fesztiválozás, de velünk teljesedett ki, és így lett hagyománya. Akkor megcsináltuk az első közös május elsejét.
Mini és LGT, majd Bikini és az Edda
A Tabán nemcsak a különleges, „természetközeli” légköre miatt lett népszerű, hanem az ott fellépő „nagy nevek” miatt is. A színpadon a Minin és az LGT-n kívül olyan előadók szórakoztatták a közönséget, mint a Beatrice, a Hobo Blues Band, a Korál, a Skorpió, a Bikini vagy az Edda. Az LGT különösen kötődött a helyszínhez, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba című számot kifejezetten a Tabánról írták.
Németh Gyula, a Budai Ifjúsági Park akkori igazgatója így emlékezett vissza az együttes és a Gellért-hegy oldalában húzódó liget viszonyára:
Az LGT túlnyomórészt megelégedett a május elsejei Tabán-beli fellépésekkel, a fővárosban nagyon ritkán koncerteztek, inkább vidéken és külföldön.
Érezni a szabadság levegőjét, még ha nem is minden komfortos
Akármennyire is ragaszkodott az LGT a Tabánhoz, a zenekar nem minden tagjának nyújtottak maradandó élményt a fellépések. Karácsony János, az együttes gitárosa így emlékszik:
Néhány kivételtől eltekintve feszültséggel teliek voltak a tabáni fellépések. Szervezetlen, átgondolatlan, rosszul kiépített volt az egész. Esély sem volt rá, hogy nyugodtan egyél egy falatot, pisilni sem tudtál elmenni, ahogy elbújni sem, hogy a színpadra lépés előtt kifújd magad egy kicsit. Szinte megfojtott a több tízezres sokaság, másfelől meg érdekes módon úgy éreztem, magamra hagytak a tömeg közepén, hiszen a rendezők már a második-harmadik szám alatt felbontották a söreiket, és attól fogva élvezték ők is a koncertet meg a napsütést, akár a többi látogató. Nem voltak nekem komfortosak ezek a bulik, de igyekeztünk kihozni belőlük a legtöbbet, amit lehetett.
Török Ádám viszont sokkal inkább élvezte a fellépéseket, mint az LGT zenésze:
Mindegyik Tabánra szívesen emlékszem, de az 1979-es volt a legnagyobb bulink. Margó néni szerint – akinek a rendelkezésére álltak a rendőri jelentések is – nagyjából hetvenezer gyerek volt kint. Elképesztő tömeg.
A sokaság és a hangulat viszont pont azt árasztotta, amitől a Kádár-rezsim a leginkább tartott, a szabadságot. Erre Török is kitért.
Az akkori ingyenes bulik a szabadságot jelképezték annak a generációnak. Az egész Woodstockra hasonlított, és komoly meglepetés volt, hogy engedélyezték ezeket a fesztiválokat. Mai tudással felfoghatatlan, hogy megengedték az akkori hatalmasságok, a gondolatrendőrség, hogy mi játsszunk ott a fiataloknak.
A kamera is többször forgott
Ha valaki a kora miatt lemaradt volna a legendás tabáni fesztiválokról, akkor egy kicsit átélheti a hely hangulatát két film segítségével. A Szerelem második vérig, illetve a Szomjas György rendezte Kopaszkutya egy-egy jelenetét egyaránt a Tabánban forgatták. A visszaemlékezések szerint mindkét filmnél emlékezetes maradt a forgatás ezen része. A tinédzserfilm felvételekor a rendező elmagyarázta a közönségnek, hogy most a történet szerint egy ismeretlen rockbanda lehetőséget kap a fellépésre a „nagyok” előtt, de a nézők nem kíváncsiak rájuk. A statiszták között lévő pár kőbányai punk túlzottan beleélte magát a szerepébe, vaskos trágárságokat ordított és nemzetközi kézjeleket mutogatott, amikor már forgott a kamera. A rendező kénytelen volt leállítani, majd újravenni a jelenetet.
Az 1980-ban forgatott Kopaszkutya politikai értelemben kényesebb film volt. Évekkel később a rendezőnek egy interjúban fel is tették a kérdést, hogy amikor beadta engedélyezésre a forgatókönyvet, akkor milyen reakciókat kapott. Szomjas György azt mondta, nem csináltak problémát.
Az elvtársaknak fogalmuk se volt, hogy ez a film igazából miről szól. Csak akkor döbbentek rá, amikor a Tabán oldalában meglátták a húszezer gyereket.
A filmben megjelenő koncert (ennek a helyszíne volt a Tabán) leforgatása után két nappal az „elvtársak” behívatták a gyártásvezetőt, aki azzal győzte meg a hatalmat, hogy ha most leállnának a filmmel, az nagyobb balhé lenne, mint ha folytatnák. Emlékezetes még, hogy a film Tabánban felvett részénél a főszerepet játszó Schuster Lórántot a történet szerint összeverték a színpad mögött. A jelenetet többen komolyan vették, a helyzet hosszabb magyarázkodásra kényszerítette a stábot.
A Tabán Frank Zappával éledt újra
A Tabánban tartott zenei majálisoknak 1987-ben átmenetileg vége szakadt, ekkor az LGT tartotta itt búcsúkoncertjét. Majd 1991-ben újraéledt a hagyomány: ekkor itt ünnepelték a szovjet csapatok kivonulását. A Budapesti Búcsú névre keresztelt rendezvényen Frank Zappa is fellépett, akit olyan hazai zenészek kísértek, mint Babos Gyula vagy Szakcsi Lakatos Béla. 2013-ban pedig a Skorpió ünnepelte itt a negyvenedik születésnapját.
Források:
- Vass Norbert: Mindenki! – Koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából, Cser Kiadó, 2022.
- Nagy Gábor: „Ennyire azért nem kell nem szeretni őket!” – két tabáni filmforgatás, Volt egyszer egy beatkorszak
- Török Ádám, popkulturalis.blog.hu
(Borítókép: Gyulai Gaál Krisztián – Fortepan)
