Idén megkezdődhet a Körszálló felújítása és átépítése, ám a pontos részletek csak a hónap végén derülnek ki. Mivel a Szrogh György tervezte épület helyi védelem alatt áll, ezért az egészet biztosan nem lehet elbontani, ám a kerület polgármestere szerint nem kizárt, hogy néhány szint bontása mégis szükséges lesz.

Tavaly ősszel felröppent a Körszálló bontásának híre, ám a tulajdonos Market Asset Management Zrt. (MAM) és a II. kerületi önkormányzat is cáfolta a híreket. Mint kiderült, az akkor napvilágot látott tervek csak előzetes koncepciók voltak, melyekről egyáltalán nem született döntés. Ahogy a tulajdonosok elmondták, az épület állapota valóban indokolna valamilyen mértékű bontást és/vagy átalakítást, de egyelőre még folynak a tervezési munkálatok, és csak később lesz végleges döntés az épület felújításával kapcsolatban.

Ahogy Őrsi Gergely a 24.hu-nak elmondta,

az épület védelemre érdemes belsőépítészeti elemei az elmúlt évek átépítései során eltűntek,

az épület állapota pedig nem túl jó, emiatt nem kizárt, hogy a felső néhány szint bontására szükség lesz. Jelezte azt is, hogy ez nem várt magasságváltozást is hozhat, hiszen a torony eleve túllépte a beépítési korlátokat, így ha például a felső három szintet lebontják, annak csak egy részét építhetik majd vissza.

Január elején ismét előkerült a Körszálló felújításának terve, ám a munkálatok még nem indultak meg, az azonban biztos, hogy a szálloda ebben a hónapban bezárja kapuit. Mint kiderült, a pontos terveket a Market Asset Management (MAM) és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közös konferenciáján ismertetik a nagyközönséggel. A tervek egyelőre nem rendelkeznek építési engedéllyel, és az Országos Építészeti Tervtanácsnál sem voltak még konzultáción.

A II. kerület több feltételt is szabott a projekt megvalósításához, ezek közül az egyik a jelenlegi parkoló helyén létrehozandó zöldterület – ezzel pedig a tulajdonosok is egyetértenek. Jelenleg zajlik a pontos részletek kidolgozása.

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Címkék