Budapest utcáit elárasztó Miki egeres álarcok, Piros Arany-os retró szendvics, pucér nők a tévében – felidéztük, hogyan teltek a szilveszteresték a Kádár-korszakban.

A Kádár-korszakban szilveszterkor különösen számított, hogy a kapitalista országok veszélyes, petárdázós év végi hangulatához képest vidám és békés képet fessenek a Budapesten bulizókról. Bár a legtöbb parti a képernyők előtt otthon vagy éttermekben, vállalati üdülőkben zajlott, többen inkább Budapest utcáin számoltak vissza, búcsúztatták az óévet.

Lazul a szocialista erkölcs

Szilveszter estéjén a híradók hagyományosan különkiadással jelentkeztek. Az 1953-as szilveszteri filmhíradó természetesen a 6:3-ról is több ízben megemlékezett, és az új évre való kívánsága is ez volt: „Vegyünk föl még sok 6:3-at, a néző is jobban járhat majd! Ez legyen a cél!”

Már akkoriban is fontos hagyománynak számított, ki látta meg először a napvilágot az új évben: 1953 szilveszter éjjelén, éjfél után négy perccel Tóth Zsuzsika köszöntötte elsőnek az új esztendőt az Üllői úti klinikán. Az 50-es években természetesen nem a bulizáson volt a hangsúly, sokkal inkább azon, hogy a dolgos munkások még ilyenkor is munkával köszöntik az újat:

„A Déli pályaudvar tornya már sok vonatot engedett útjára, szilveszterkor ki tudja, hányadik ezer halad el előtte. Szilveszter éjjelén itt teljesít szolgálatot Molnár József váltókezelő és Vágvölgyi József térfelvigyázó. Még nappal is alig vesszük észre a pesti Duna-part úszó mentőházát, hát még éjjel. A folyamrendészeti járőr most indul éjszakai ellenőrzésre. Novák József motorost és Karacs József hajóvezetőt a csendes Duna tükre ugyanitt találja szilveszterkor is”

– számolt be az 1954-es filmhíradó szilveszter estéjén.

Akik szilveszterkor otthon maradtak, nemcsak filmhíradót néztek, de a Rádiókabaré színházának szilveszteri műsorait is meghallgathatták. „Halló! Tűzoltóság? Mi vagyunk. Kérem, azonnal jöjjenek, tűz van nálam! Értem. Hogyan jutunk oda? Hát már nincs meg az a szép piros autójuk?” – hangzott el például egy mai füllel meglehetősen fáradt poén Agárdy Gábor és Gera Zoltán tolmácsolásában.

A 70-es években már látható volt, hogy a 6:3-mal kapcsolatos jókívánság nem fog teljesülni, innentől kezdve inkább a magyar futball esetlenkedésein való élcelődés kapott hangsúlyt a rádiókabarékban:

„– Azt írja az újság, hogy külföldön új divat van, a nők a szemgolyójukat festik. – Megpróbáltam, Jenő, de nem megy. – Miért? – Hát mindig behunyom. Pedig szeretném befesteni. – Milyenre? – Kancsalra. – Miért? – Hogy segítsek a magyar labdarúgáson. Azt írja az újság, hogy egy argentin focista minden 11-est berúg, mert kancsal, és a kapus nem tudja, hova fog rúgni. Gondolod, Jenő, hogy ha a mi focistáink kancsalok lennének, tudnának 11-est rúgni? – Nem biztos. – Miért? – Mert a 11-eshez nemcsak szem kell, hanem láb is”

– viccelődött Psota Irén és Major Tamás a 70-es évek elején.

A budapestieket a különféle szórakoztató műsorok, kabarék is a tévék elé szegezték, igaz, hogy ezek mind szigorú ellenőrzés, erős kontroll alatt álltak, a témákat cenzúrázták, és csak azokat a politikai poénokat engedélyezték, amelyek egyfajta szelepként működhettek. A következő évi áremeléseket például a szilveszteri műsorokban jelentették be, hogy elvegyék a dolog élét, de szabadabban beszéltek a nyugdíjakról, a pedagógusok helyzetéről is ilyenkor.

Legendás tévéműsornak számított a Kádár-korszak végének népszerű műsora, a Parabola különkiadása, a Szuperbola, amelyben a szokásosnál több, főként a fedetlen keblekben megtestesülő erotikamennyiség kapott helyet. A szilveszteri különkiadás első adását 1977-ben sugározták először, főszerkesztője Árkus József volt.

Népszerű szilveszteri műsor volt a 80-as években Vágó István vetélkedője, a Házaspárbaj, amelyben ismert házaspároknak kellett ügyességüket, rátermettségüket bizonyítaniuk, és összedolgozni a párjukkal. A 80-as évek szilveszterei elképzelhetetlenek voltak az Antal Imre és Kudlik Júlia által vezetett Szeszélyes évszakok szilveszteri különkiadása, a Benny Hill-show és természetesen Hofi feszültségoldó politikai kabaréi, a szilveszteri Sas-kabaré vagy a Markos–Nádas duó nélkül. Az év természetesen nem múlhatott el Gálvölgyi János fergeteges paródiái nélkül sem.

A kabaréműsorok és bakiparádék mellett a házibulik elmaradhatatlan csemegéje volt – a hagyományos virslin és lencsén kívül – a mára retró szendvicsnek nevezett finomság, vagyis a vajas kenyér szalámival, főtt tojással, csemegeuborkával, reszelt sajttal, Piros Arannyal, valamint a kaszinótojás franciasalátával. Az 1964-es filmhíradóból megtudjuk, hogy a fényárban úszó város csábítóan hívogató kirakataiban a gesztenyével töltött pulykaszelet, a narancsos kacsa, édességek közül a mazsola volt a szilveszteri sláger, alkoholos italokból pedig a Balaton-vidéki és az egri borokból összeállított háromüveges ajándékdoboz.

Álarc, csákó, trombita

Álarcok, csúcsos csákók, kereplők, stüszi- és testőrkalapok, bozontos szemöldökű vicces szemüvegek, sípoló anyósnyelvek, lampionok tarka rengetege, szétszórt konfettik, szerpentinek, papírtrombiták milliói már a 60-as, 70-es években is az utcai árusok portékáit képezték. A 70-es években már Miki egeres, King Kong-, malackás és Hófehérke-maszkok is feltűntek az áruk között.

A 60-as években hagyománynak számított, hogy szilveszter éjszakáján az utcán is táncoltak, pezsgőbontással búcsúztatták az óesztendőt. Este tízre hatalmas tömeg gyűlt össze a Nagykörúton, megtelt a Marx tér (mai Nyugati tér), az emberek körbetáncolták a rendőröket. Akkoriban petárdák még nem durrogtak, inkább a papírtrombiták türkölésétől volt hangos a város.

A Corvin Áruház előtt rendszeresen volt utcabál, a nyolcvanas években gyakran Hungária-koncerttel egybekötve. A Blaha Lujza téri aluljárót lezárták, és az úttesten is lehetett közlekedni. A nagykörúti hangulatról a Népszabadság is írt 62-ben:

„Külön említést érdemel a Nagykörút. Akárcsak egy május elsejei felvonuláson, úgy özönlött az emberek sokasága a Marx tér és a Nemzeti Színház között. Az emberek jókedvűen tréfálkoztak, élcelődtek egymással, trombiták ezrei fújták az éjféli-reggeli marsát. Kijutott a tréfálkozásból a rendőröknek, a villamoskalauzoknak és az autóbusz dolgozóinak is. A fiatalok a Nagykörút őrszemes rendőreit körültáncolták, felköszöntötték és boldog új évet kívántak nekik.”

Akik nem az utcán és nem is otthon ünnepeltek, azok munkásotthonokban múlatták az időt, tehetősebbek pedig éttermekben – az Emkében, a Royal szállóban, a Hungária Kávéházban, a Béke Hotelben, a Gundelben. A Népszabadság 62-es cikke szerint „nagy sikert aratott, hogy éjfélkor a konyha dolgozói élő malaccal jártak körül az asztaloknál és mindenkinek eredményekben gazdag új esztendőt kívántak”. A gazdagabbak – leginkább a külföldiek – az IBUSZ utazási iroda által szervezett nemzetközi bálokon vettek részt különféle éttermekben és szállodákban. 1967-ben és 68-ban a Nemzeti Sportuszodában még medencés vigasságot is tartottak számukra, a belépő 480 forint volt (egy átlagbér akkoriban 1700 forint volt), amibe csak a vacsora tartozott bele, az italfogyasztásért külön kellett fizetni.

A szilveszter a nyomtatott sajtónak is fontos témája volt. A lapok tartalmukban és arculatukban (pezsgőző kéményseprők, karikatúrák) is ünnepi számmal készültek, és nagy szilveszteri bevásárlásra ösztökéltek: a Pesti Műsor 1983-ban például az Állami Gazdaságok pezsgőkínálatának szentelt egy egész oldalt. A 80-as években külön műfajt teremtettek a napilapok eleinte csak a belsősöknek készült, zárt, szilveszteri különszámai saját munkájuk kifigurázásáról, amelyek a rendszerváltás előtt már az olvasók számára is publikusak voltak. Így születtek meg a Resti Hírlap (Pesti Hírlap), a Fanyar Nemzet (Magyar Nemzet) és a Népszabi (Népszabadság) nevű különszámok.

Források:

(Borítókép: Kereki Sándor – Fortepan)

Címkék