A Monarchia korabeli Magyarország az egyik legnépszerűbb történelmi téma. Nem véletlenül. A századforduló – az 1890-es évek elejétől 1919-ig tartó időszak – egy hatalmas átalakulásnak volt a kezdete. Bár már megjelent a városokban a polgárság, és megszületett a középosztály, a társadalmi ranglétra csúcsán egészen 1945-ig a vidéki kastélyokban és a fővárosi palotákban élő arisztokrácia állt. A nagypolgárság igyekezett követni az arisztokrácia életmódját, emellett a polgári értékrendet is megőrizni. Azonban a városi és a budapesti társadalmi élet íratlan szabályait inkább a középosztály alakította, akik „úri” életmódot folytattak.
Nőkép és nőideál
A századfordulón egy nő társadalmi státuszát az apja és később a férje határozta meg. A felső és középosztálybeli nők elsődleges feladata a magánéletre korlátozódott, amely azonban sokkal összetettebb és bonyolultabb kihívást jelentett, mint azt elsőre gondolnánk. Ezen nők életcélja a kor társadalmi elvárásai szerint csakis a család szolgálata lehetett feleségként, háziasszonyként és anyaként.
Az első lépés a legmegfelelőbb, partiképes férj kiválasztása volt,
hiszen egy nő rajta keresztül tudta csak elérni az anyagi stabilitást és a jó társadalmi pozíciót nemcsak a maga, hanem a családja és az esetlegesen még hajadon húgai számára is.
Így aztán igazán nem volt kicsi a tét, ezért a „férjvadászatot” igen bonyolult és körültekintő kiválasztási procedúra előzte meg a szülők részéről. Bár a századfordulón már nem voltak ritkák a szerelmi házasságok sem, de a legfontosabb és elengedhetetlen szempontot a megfelelő társadalmi rangú és vagyonú férj gondos kiválasztása jelentette. Az igazi kihívás pedig csak a házasság után kezdődött. A korabeli regények, feljegyzések, naplójegyzetek, levelek és háztartási könyvek tanúsága szerint egy feladatait komolyan vevő nő valóságos otthoni gépezetet működtetett.
Ebbe beletartozott a teljes háztartás irányítása, a társasági élet szervezése, a gyermekek nevelésének felügyelete, valamint adott esetben a jótékonysági munka. Minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a háztartás, annál több az alkalmazott és annál több mindenért kellett felelnie egy felső és középosztálybeli nőnek. Ha még vidéki gazdaság is volt, az még több, még sokrétűbb feladatot, szervezési és irányítási műveleteket igényelt. Tehát igen erős logisztikai és vezetői képességekkel kellett rendelkezniük a szóban forgó asszonyoknak, ha azt szerették volna, hogy az otthonukban olajozottan és a társadalmi elvárásoknak megfelelően menjenek a dolgok. Egyébként az arisztokrata és középosztálybeli nők csak a jótékonyság területén tudtak kilépni a klasszikus otthoni teendők közül, de semmiképpen sem elhanyagolva azt. Utóbbiak esetében saját karrierépítésre is akadt példa, de ez nem számított akkoriban értéknek egy nő esetében. Mindezek mögött komoly ideológiai háttér is meghúzódott: a családokat olyan bázisnak tekintették, amelyek a haza alapjául szolgáló építőkövek.
A családért pedig mindig és minden körülmények között a nő felelt.
A budapesti úrinő és a csendes irányítás
Úrinő alatt azon középosztálybeli nőket értették, akik az apjuk vagy a férjük révén szerezték ezt a státuszt, és akiket már Budapest utcáin is könnyűszerrel fel lehetett ismerni a megjelenésükről. A divatos, elegáns ruha, a fűző, a hajviselet, a kalap és az ápoltság szavak nélkül is jelezte, kivel van dolgunk. Miután férjhez ment, az úrinő egyik legfontosabb feladata a társadalmi hovatartozás reprezentációja volt, amely az öltözködésen túl meg kellett nyilvánuljon a lakás berendezésén, a társasági életben való részvételben – ez utóbbi szigorúan csak a férje oldalán történhetett. Mindezekkel, továbbá az állandóan a háttérben végzett, csendes munkájával az úrinő biztosította a családja társadalmi osztályhoz való tartozásának reprezentációját,
ezáltal pedig segítette a férje szakmai előmenetelét.
Emellett gyakorlatilag valóságos menedzserként tartotta kézben a háztartást: irányította és felügyelte a dajka, a házitanító, a cselédlány, az inas, a mosó- és a vasalónő munkáját. Nem hagyta, és egy magára valamit adó úrinő nem is hagyhatta, hogy a személyzet a saját kénye-kedve szerint végezze el a háztartási munkát, ahogy fél szemmel a gyereknevelést is figyelte. Az otthonában korlátlan hatalommal bíró asszony választotta ki, tanította be a sokszor faluról érkező, az úri életmódról semmit sem tudó fiatal cselédlányokat, szervezte, irányította, felügyelte az egész családja életét és az otthona működését annak érdekében, hogy az mindenben megfeleljen a társadalmi státusz által elvártaknak.
Bár a férfi kereste a pénzt, a fenti költségekre kapott összeget az úrnő osztotta be:
a pontosan vezetett háztartási könyvekben gondosan számontartott minden kiadást és bevételt.
A háztartási költségvetésről is ő döntött, csak a nagyobb összegeknél kellett a férje jóváhagyását kérnie, amit jellemzően meg is kapott. Egyébként komoly elvárás volt egy középosztálybeli úriasszony felé a takarékosság és a gazdaságosság, úgyhogy nemcsak vezetői, logisztikai, hanem gazdasági munkát is kellett végeznie az otthonában. A háztartás menedzselésével kapcsolatos fontos ismereteket nemcsak a szülői házban, de a polgári iskolákban is megtanították az úri kisasszonyoknak.
Mivel telt egy budapesti úrinő napja?
Reggel azzal foglalkozott, hogy a családja annak rendje és módja szerint időben elinduljon a munkába és az iskolába. Ezt követően kitalálta az aznapi menüt, amennyiben szükséges volt, elküldte a cselédet bevásárolni, de sokszor maga is vele tartott. Ezután kiadta, hogy mi legyen az ebéd. Mivel a középosztálybeli férfiak rendszerint hazajártak ebédelni, így az urát tápláló, meleg étellel kellett várni. Miután a férj kényelmesen megebédelt és kicsit pihent, visszament a munkahelyére, a ház asszonya pedig utasította a szakácsnőt vagy a cselédet, hogy mit főzzön vacsorára. Délutáni szabadidejében jellemzően hímzett vagy olvasott, aztán az egész család együtt vacsorázott, majd ha a férj igényt tartott rá, leellenőrizhette a gyerekek iskolai feladatait. Vacsora után vagy társasjátékot játszottak a gyerekekkel, vagy beszélgettek, kártyáztak. Ha az úr a klubban töltötte az estét, az úrnő otthon maradt és kézimunkázott. Máskor együtt mentek bálba, operába, színházba. A napirend kicsit felbolydult, ha vendéget vártak, hiszen a társasági élet szervezése is az úriasszony feladatkörébe tartozott: vendéglátás, teadélután, névnapi ünnepségek, rokonlátogatások.
Az érem másik oldala
Egy úrinőnek tehát igen komoly, ha nem is látványos szerep jutott Budapesten a századforduló idején, azonban a férfiaktól való egzisztenciális és társadalmi függés alárendeltséget és kiszolgáltatottságot is jelentett számára. Erre sor kerülhetett akkor, ha például a házasság megromlott, amely akár a testi bántalmazásban is megnyilvánulhatott. Bár a válás intézménye 1895 óta létezett, annak társadalmi megítélése miatt nem igazán volt rá sok példa. Ha egy középosztálybeli nő férje vagy apja csődbe ment, eladósodott vagy esetleg elhunyt, akkor igen kiszolgáltatott helyzetbe került. Ilyenkor ágy- vagy szobabérletet vállalhatott, esetleg rokonokhoz szegődött el, és a háztartásban, a gyermekek körül segített, de ebben az esetben nem számított a család egyenértékű nőtagjának. Így aztán nem kell sokat csodálkozni azon, hogy az I. világháborút követően elindult nőjogi mozgalmak szép lassan hazánkban is a teljes női egyenjogúsághoz vezettek.
Forrás:
- Estók János: Élet falun és városon, Line Design, 2015.
- Budapesti nők // A jó feleségek, Könyves Magazin-podcast
- Budapesti nők // Az úrinő, Könyves Magazin-podcast
(Borítókép: Fodor István – Fortepan)
